3p

A BKIK szerint ezzel fenyeget az főváros új rendelettervezete.

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) szerint a taxisok fele eltűnhet az utcákról szmogriadó esetén, ha a szmogriadó-rendeletet a jelenleg beterjesztett formájában fogadják el - írja a szervezet közleménye. A BKIK ezért a budapesti városvezetés rendeletének taxisokat érintő módosításának felülvizsgálatát kezdeményezte. A kamara Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes és Budapest Főváros Önkormányzata részére eljuttatott állásfoglalása rámutat: a tervezet környezeti terhelésükhöz képest aránytalan mértékben sújtaná a személyszállításban érdekelt vállalkozókat.

A BKIK és ágazati partnerei nem értenek egyet a szmogriadó-rendelet személytaxi-szolgáltatást végző gépjárművekre vonatkozó kivételének tervezett eltörlésével, ezért a módosítás vonatkozó részének elhagyását javasolják. A módosítás-tervezet szerint ugyanis a jövőben a személytaxik a szmogriadó riasztási fokozata alapján elrendelhető használati korlátozás vagy közlekedési tilalom hatálya alá eshetnek, és kizárólag a „civil” autókkal azonos feltételek mellett közlekedhetnek.

Mivel a tervezett korlátozások által érintett járművek körét objektív, környezetvédelmi osztálytól függő kritériumok mentén határoznák meg, a BKIK szakembereinek becslése szerint szmogriadó esetén a teljes engedéllyel rendelkező fővárosi taxiállomány nagyjából felét (mintegy 2 000-2 500 személytaxi) kizárnák a közlekedésből.

Mint írják, a BKIK és ágazati partnerei szerint a rendelet említett pontjának megváltoztatásával járó hátrányok összességében jóval nagyobbak, mint az előnyök:

  • A személytaxi-szolgáltatás kényelmi szerepe mellett jelentős mértékű közszolgáltató funkcióval rendelkezik, és ebben az értelemben feltétlenül helye van (a hatályos szabályozással egyezően) a funkcionális kivételek között.
  • A korlátozásokkal érintett 2 000-2 500 személytaxi működése szinte egyáltalán nem befolyásolná a fővárosi szmoghelyzetet, egyrész a teljes fővárosi járműflottán belüli elenyésző részarányuk, másrészt, mivel fővárosi taxiállomás-használati hozzájárulással csak EURO 5 besorolású gépkocsik rendelkezhetnek, melyek a tervezet által korlátozott környezetvédelmi osztályok közül a legkevésbé szennyező csoportba tartoznak.
  • A 2 000-2 500 személytaxi közlekedésének korlátozása azonos mennyiségű, jellemzően önálló, családfenntartó vállalkozó munkából való kiesését is jelentené.

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara a fővárosi vállalkozások általános érdekképviseleti szervezeteként nagy hangsúlyt fektet a budapesti szolgáltatókat, így a taxisokat is érintő városvezetési döntésekre. Az elmúlt több mint két évtizedben a BKIK biztosított fórumot a személytaxis ágazat legfontosabb problémáinak megvitatására. A kamara egyeztetései során mind a jelentősebb taxitársaságok, mind a komolyabb háttérrel bíró személytaxis érdekképviseleti szervezetek képviseltetik magukat.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!