2019. március 29. 07:58
mfor.hu

Szeptember első két hetében szüntetnék be a munkát, mert nem kapnak annyi pénzt, mint a háziorvosi praxisok.

Szeptember első két hetében leállnak a térítésmentes ellátást nyújtó fogászati rendelők, ekkor csak az ügyeleti és sürgősségi ellátást biztosítják, írja a Népszava.

A fogorvosoknak abból lett elege, hogy korábbi ígéretei ellenére a kormány még mindig nem számolta fel az alapellátó fogászatok és a háziorvosi praxisok közötti finanszírozási különbségeket. Míg egy háziorvosi körzet működtetésére átlagosan, havonta 1,7 millió forint jut, addig ugyanazért 900 ezer forintot kapnak a fogorvosi praxisok, miközben az utóbbiak eszköz- és anyagköltsége a lap szerint összehasonlíthatatlanul több.

Nagy Ákos keszthelyi fogorvos, a demonstráció szervezője azt mondta a Népszavának, a kormánynak legalább 30 milliárd forinttal kellene megemelnie a fogorvosi ellátásra szánt keretet ahhoz, hogy megszüntesse a házi- és a szintén alapellátást végző fogorvosi vállalkozások finanszírozása közötti különbségeket.

Nagy azt is elmondta, hogy a majdani demonstrációt támogató aláírások száma az elmúlt két napban ugrott meg igazán, miután a lapok megírták, hogy Kásler Miklós a Magyar Falu Programmal nagy összegeket ígért az üres orvosi rendelők felújítására, illetve újak kialakítására. Nagy Ákos szerint ez ugyanis azt jelenti, hogy ha most valaki új belépőként fogorvosi körzetet vállal, nettó 12-20 milliós támogatással vághat neki, miközben a területen dolgozók nem kapnak segítséget gépparkjuk megújításához sem.



Jöjjön el a 2019-es év egyik legizgalmasabb KKV-eseményére! Több mint 50 előadó és panelbeszélgetés-résztvevő 5 szekcióban! Hogyan tudják kihasználni a magyar KKV-k a digitalizációban rejlő lehetőségeket, és miből tudják ezt finanszírozni? A geopolitikai kihívások, a Brexit és a kereskedelmi háború tükrében mi vár a magyar KKV-kra?
Néhány név az előadók közül: MAGYAR LEVENTE - Külgazdasági és Külügyminisztérium, miniszterhelyettes - JAKAB LÁSZLÓ - Innovációs és Technológiai Minisztérium, miniszteri főtanácsadó - FÁBIÁN GERGELY - Magyar Nemzeti Bank, igazgató - WOLF LÁSZLÓ - OTP Bank, vezérigazgató-helyettes - JELASITY RADOVAN - Erste Bank, vezérigazgató - BALOG ÁDÁM - MKB Bank, elnök-vezérigazgató - HEGEDÜS ÉVA - Gránit Bank, elnök-vezérigazgató - BÚZA ÉVA - Garantiqa, vezérigazgató - RASKÓ GYÖRGY - agrárközgazdász - SALGÓ ANDRÁS - BMW Group Magyarország - FERNBACH ZOLTÁN - Mercedes-Benz Hungária Kft., Hálózatfejlesztési és tréning igazgató - LAUFER TAMÁS - IVSZ, elnök
*/?>