2p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A növényi termékek ára 5,8 százalékkal nőtt, az élő állatok és állati termékeké azonban 2,2 százalékkal mérséklődött 2017-hez viszonyítva - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.

Decemberben 5,8 százalékkal nőttek a mezőgazdasági termelői árak 2017 azonos időszakához képest, amit a növényi termékek árának 10,2 százalékos emelkedése, illetve az élő állatok és állati termékek árának 1,5 százalékos csökkenése eredményezett. Tavaly decemberben a gabonafélék ára 14 százalékkal nőtt, ezen belül a búza ára 23, a kukoricáé 6,3 százalékkal. A gyümölcsök ára 15 százalékkal mérséklődött, ezen belül az alma ára számottevően, 27 százalékkal csökkent 2017 decemberéhez képest. A burgonya ára 44, a zöldségféléké 30, a paradicsomé 22 százalékkal nőtt tavaly decemberben, a vöröshagymáé pedig majdnem duplájára emelkedett. 

Decemberben az élő állatok ára összességében nem változott, ezen belül a sertésé 1,2 százalékkal alacsonyabb, a baromfié viszont 1,3 százalékkal magasabb lett.

2018-ban a zöldségfélék ára 16 százalékkal magasabb, a gyümölcsöké 14 százalékkal alacsonyabb lett 2017-hez viszonyítva. Tavaly a burgonya ára 17 százalékkal emelkedett, a tej 0,7, a tojás 2,4 százalékkal drágult 2017-hez képest. 2018-ban a vágósertés ára 10 százalékkal visszaesett. 

A mezőgazdasági termelés ráfordítási árai 4,8 százalékkal magasabbak voltak, ami a folyó termelőfelhasználás árszínvonalának 4,6 és a mezőgazdasági beruházások árszínvonalának 5,7 százalékos növekedéséből adódott. Az agrárolló (a mezőgazdasági termelőiár- és ráfordításiár-index hányadosa) értéke 98,0 százalék volt. A takarmányok ára 5,7, ezen belül az egyszerű takarmányok ára 7,1, a keveréktakarmányoké pedig 4,8 százalékkal nőtt.

A műtrágyaárak éves szinten 3,7 százalékkal emelkedtek, ami az egyszerű műtrágya árának 2,9, illetve az összetett műtrágya árának 5,1 százalékos növekedéséből adódott. A negyedik negyedévben több mint 14 százalékkal nőttek a műtrágyaárak az előző negyedévhez képest, ám így is elmaradtak a 2015-ös árszinttől - írta a KSH. A növényvédő szerek 1,3, az állatgyógyászati készítmények 1,4 százalékkal drágultak. 

Az energia és a kenőanyagok ára 7,4, ezen belül az üzemanyagoké 10,7 százalékkal magasabb lett. A mezőgazdasági beruházásokon belül az épületberuházások ára 9,4, a gépberuházásoké 3,7 százalékkal emelkedett.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!