3p

Jött és ment az uniós gigabírság első fizetési határideje, a magyar kormány pedig nem utalt. De mi lesz, ha továbbra sem fizetünk? Semmi jó.

Az Euronews írta meg, hogy Magyarország - a magyar kormány előzetes fogadkozásával összhangban - nem fizette ki a június közepén kiszabott 200 millió eurós gigabírságot határidőre.

Az Európai Bizottság július 16-án küldte az első fizetési felszólítást Magyarországnak, ebben 45 naptári nap határidőt szabtak a bírság kifizetésére. Ez a határidő szeptember 30-án, tehát múlt pénteken járt le, azonban a magyar kormány nem fizetett. A Bizottság ezért hétfőn egy újabb fizetési felszólítást küldött, ebben 15 napot adtak arra, hogy reagáljon a magyar kormány.

Amennyiben továbbra sem történik semmi előrelépés, életbe lép az úgynevezett "beszámítási eljárás", amelynek értelmében a 200 millió eurót levonják a Magyarország számára az uniós költségvetésből járó pénzekből - bár az nem teljesen világos, hogy ez milyen részben oszlana meg a jogállamisági problémák miatt befagyasztott összeg, illetve a továbbra is folyósított összegek között. A levonás azonban nem kikerülhető.

"Itt nincs mozgástér. Követnünk kell az alkalmazandó eljárásokat"

- mondta hétfőn a Bizottság szóvivője az üggyel kapcsolatban.

Ráadásul egy másik határidő is ketyeg közben. A magyar kormánynak ugyanis szeptember 30-ig kell bemutatnia, hogy milyen intézkedéseket vezetett be a bírság kiszabásának okaként megjelölt, a menekültügyi eljárások hozzáférhetősége terén elkövetett "példátlan és kivételesen súlyos uniós jogsértés" megszüntetésére. Ha egyáltalán történtek ilyen lépések, amit valószínűtlenné tesz az a tény, hogy a magyar kormány szerint a bírság jogtalan, Orbán Viktor pedig "felháborítónak és elfogadhatatlannak" titulálta a döntést.

Amennyiben szeptember 30-ig sem történik semmilyen előrelépés, a döntés értelmében a Magyarországra kiszabott bírság naponta további egymillió euróval növekedni fog.

Egyelőre úgy tűnik, hogy a magyar kormány beleáll az ügybe, Gulyás Gergely migránsok Brüsszelbe buszoztatásával fenyegetőzött, Orbán Viktor pedig azt mondta, meg fogják találni a módját annak, hogy ez a bírság jobban fájjon Brüsszelnek, mint Magyarországnak. A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, Rétvári Bence pedig pénteken arról beszélt, hogy a határvédelemhez való hozzájárulásként Magyarországnak kétmilliárd eurós követelése áll fenn a Bizottság felé, és ezt jogi eljárásban érvényesíteni kívánja.

A múlt csütörtökön megjelent Magyar Közlönyben a kormány rendeletet is kiadott az üggyel kapcsolatban, ebben is megerősítik a kétmilliárd eurós követelést, majd a következőket írják:

"Az Európai Unió Bírósága által a C-123/22. számú Bizottság kontra Magyarország ügyben 2024. június 13-án kihirdetett ítélet (a továbbiakban: ítélet) tekintetében a hatáskörrel rendelkező döntéshozó jogosult az ítélettel kapcsolatos valamennyi tény és jogi körülmény mérlegelése alapján dönteni a bírság közvetlen vagy a fizetési kötelezettség Európai Bizottság általi beszámítással történő teljesítéséről, és a közvetlen teljesítés időpontjáról."

Az, hogy ez pontosan mit jelent a bírság megfizetésével kapcsolatban, az egyelőre nem világos, ám a Szabad Európa értesülései szerint a háttérben már megkezdődött az egyeztetés a kormány és a Bizottság között, a magyar vezetés célja ugyanis a további "eszkaláció" elkerülése.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!