2p

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) lehetségesnek tartja, hogy a koronavírus-járvány az omikron variáns hullámának lecsengésével véget érhet Európában.

"Valószínű, hogy a régió a járvány végső fázisához közelít" - jelentette ki vasárnap Hans Kluge, a WHO európai részlegének vezetője. Mindemellett óvatosságra intett a koronavírus lehetséges újabb mutációinak vonatkozásában - írja az MTI.

Meglátjuk, beigazolódik-e az előrejelzés. Fotó: Depositphotos
Meglátjuk, beigazolódik-e az előrejelzés. Fotó: Depositphotos

Kluge szerint a mostani omikronhullám lecsengésével Európában néhány hétre, illetve hónapra általános immunitás lesz köszönhetően a védőoltásoknak vagy pedig annak, hogy az emberek átestek a fertőzésen. Hozzátette, hogy mindezt persze befolyásolják az évszakokhoz fűződő tényezők, tekintettel a közelgő tavaszra és nyárra.

"Arra számítunk, hogy lesz egy nyugalmi időszak, amíg a Covid-19 visszatérhet az év vége felé, de a járvány már nem feltétlenül jön vissza" - foglalta össze várakozásait Kluge.

A WHO becslése szerint márciusig az európai régióban élők mintegy 60 százaléka fertőződhet meg a koronavírus omikron mutációjával. Szakértők arra számítanak, hogy a koronavírus - hasonlóan az influenzához - endémiássá, vagyis meghatározott területen folyamatosan fellelhető járványos betegséggé válhat.

Ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy a Sars-CoV-2 koronavírus már nem egyszer meglepetést okozott, s ezért nagyon óvatosnak kell lenni.

A koronavírus elleni küzdelemről szólva a WHO európai részlegének vezetője arról beszélt, hogy a fertőzési hullám feltartóztatása helyett az egészségügyi szempontból különösen kiszolgáltatott emberek védelmére kellene összpontosítani.
 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!