4p

Egyes munkakörökben - mint a szemétszállítás - a foglalkoztatónak kell gondoskodnia a védőfelszerelésekről.

A korábbi alkalmakhoz képest viszonylag eseménytelen volt az operatív törzs szokásos napi tájékoztatója, amely percekkel ezelőtt ért véget. Lakatos Tibor, a törzs ügyeleti központjának vezetője és Müller Cecília országos tisztifőorvos a már eddig is hangsúlyosan kezelt eljárásokról, intézkedésekről számolt be. Új intézkedések bejelentésére nem került sor.

Müller Cecília
Müller Cecília

A tájékoztatón elsőként Lakatos Tibor adott tájékoztatást, elmondta, hogy a tegnap megjelent kormányrendelet értelmében a továbbiakban kórházparancsnokok segítik a kórházak tevékenységét. Kiemelte, hogy orvosszakmai kérdésekben nem tehetnek javaslatot - így természetesen a daganatos betegek sürgősségi ellátásával kapcsolatban sem járhatnak el. Első számú feladatuk a készletgazdálkodás, a gyors és hatékony információáramlás biztosítása. A kórházparancsnokok egyébként ma kettőkor veszik át a megbízóleveleiket.

Müller Cecília az elmúlt 24 óra esetszámait ismertette elsőként. Mint mondta egy 86 és egy 90 éves beteg halt meg, akik krónikus betegségekben szenvedtek, ennek megfelelően gyenge egészségi állapotban voltak. Velük 13-ra nőtt a koronavírusban elhunytak száma, az átlagéletkoruk 69 év eddig.

A tiszti főorvos szerint várhatóan egyre több lesz a fertőzéses eset, ennek megfelelően több laborvizsgálatra, a kontaktok ellenőrzésére kerül sor. A munkában részt vevő hét laboratórium éjjel-nappal működik.

Beszélt a betegség tüneteiről is. Akik most válnak pozitívvá, nagy valószínűséggel enyhe tüneteket fognak mutatni, 80 százalékuknál ez lesz a helyzet, főleg azoknál, akiknek erős a szervezetük. A korábbi tájékoztatásnak megfelelően az idősek és krónikus betegek vannak legjobban kitéve a súlyosabb megbetegedésnek.

Ezek a jellemző tünetek: láz, száraz köhögés, fáradékonyság. Müller Cecília szerint a tünetek nagyon hasonlóak az influenzáéhoz. Az Országos Mentőszolgálat mobil egységei a gyanús eseteknél a lakcímen elvégzik a laborvizsgálatot, de ha súlyosabb a kórkép, komoly tünetek vannak, akkor a kijelölt kórházba szállítják a beteget. Ellátásukra országosan kijelölt kórházak, osztályok állnak rendelkezésre. Elhangzott továbbá, hogy enyhe tüneteknél nem szükséges intézménybe vonulni, mert néhány nap alatt lezajlik a betegség, de nagyon fontos, hogy az érintettek az otthonukban maradjanak, a családtagoktól teljesen elkülönítetten.

Lakatos Tibor hangsúlyozta továbbá, hogy az idősek számára biztosított három órás idősáv 9 és 12 között a bevásárlásra egy "végszükséglet", amennyiben sehogy másképp nem tudják megoldani a bevásárlást - például rokon, ismerős megkérésével - akkor éljenek csak ezzel a lehetőséggel. Tapasztalataik egyébként eddig pozitívak, a boltosok és a vásárlók is igyekeznek betartani a szabályokat.

Ezt követően a kérdések következtek. Müller Cecília szerint a magyar járványügy már január 24-én, a WHO jelzésére úgy döntött, hogy komolyan veszik a magas kockázatúnak minősített helyzetet. Másnap már foganatosították is az első intézkedéseket. 

Elhangzott, hogy a regisztrált fertőzöttek között van fiatalok, gyermekek is, mert "a vírus nem kímél senkit, bárki megfertőződhet".

A külföldről érkező hírekre, melyek szerint Kínából nem megfelelő minőségű tesztek és maszkok érkeznek Európába, úgy reagáltak, hogy nagyon különböző minőségűek lehetnek ezek az áruk, ezért idehaza is alaposan átvizsgálják a beérkező szállítmányokat.

Lapunk kérdésére, hogy a kockázatnak szintén nagyon kitett szemétszállítók mikor kapnak védőfelszerelést, elmondták, hogy vannak olyan munkakörök, amelyek folyamatosan igénylik a védelmet, ide tartoznak a szemétszállítók mellett a szennyvíztisztítók is, s esetükben a munkáltatónak kell gondoskodni a védelemről, nekik kell kockázatbecslést végezni, specifikus módon eszközöket biztosítani.

Megtudtuk továbbá, hogy a fertőzöttek közül 14-en szorulnak jelenleg intenzív, lélegeztetéssel járó kezelésre.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!