2p

Mi a legnagyobb probléma a hazai felsőoktatásban?
És a gazdaságban? Mennyit ér egy magyar egyetemi diploma?
Online Klasszis Klub élőben Ádám Zoltánnal, a Corvinusról elbocsátott egyetemi oktatóval

Vegyen részt és kérdezzen Ön is a közgazdásztól!

2024. október 9. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Több mint 1300 milliárd forintról született eddig döntés a Vidékfejlesztési Programban, ami 176 ezer kérelem támogatását jelenti - közölte az Agrárminisztérium szombaton.

A tárca a közleményben azt írta, Kis Miklós, vidékfejlesztésért felelős államtitkár szombaton, a Hódmezővásárhelyen megrendezett Gazdanapi Fórumon elmondta, a 20 pályázati felhívás jelenleg is nyitva áll az érdeklődők számára, azonban fontos, hogy azok valóban összhangban legyenek a fejlesztési elképzelésekkel, és a vidéki szereplők valós fejlesztési igényeit szolgálják.

Húsz pályázati felhívás jelenleg is nyitva áll
Húsz pályázati felhívás jelenleg is nyitva áll

Emiatt is döntött úgy az Irányító Hatóság, hogy az energiahatékonyságot támogató pályázatot a következő szakaszhatárnál, február 19-én felfüggeszti. A 35 milliárd forint keretösszegű felhívásra - a 2018. januári megjelenése óta - mindösszesen 25 milliárd forint igény érkezett be.

Annak érdekében, hogy a fel nem használt összeg eredményesen szolgálja az agrárium fejlődését és más, népszerűbb felhívások keretében legyen felhasználható, az Agrárminisztérium megkezdte a tárgyalásokat annak átcsoportosítási lehetőségéről az Európai Bizottsággal.

Az államtitkár emlékeztetett, hogy a felhívás keretében a mezőgazdasági üzemek, illetve az élelmiszeripari kisvállalkozások energiahatékonysági projektjeit eddig már mintegy 7 milliárd forint megítélésével támogatta a tárca, ami 128 nyertes beruházást jelent. Az előadás keretében a nemrégiben duplájára emelt keretösszegű Tanyafejlesztési Programról is szó esett. Az államtitkár arra hívta fel a résztvevők figyelmét, hogy a rendelkezésre álló, 2,4 milliárd forintos keret első és második célterületére február 11-ig nyújthatják be kérelmeiket a tanyagondnoki szervezetek és a tanyai gazdálkodók. 

A kiírás a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. honlapján érhető el - tették hozzá.

 

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!