2p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) szerdán nyilvánosságra hozott új pénzügyi modellje szerint nagyobb részesedéshez jutnak a következő szezontól azok a klubok, amelyeknek nem sikerül bejutniuk a három közül egyik kontinentális kupasorozatba sem.

Az UEFA és az Európai Labdarúgóklubok Szövetsége (ECA) által megújított és 2030-ig érvényes együttműködési megállapodás szerint a cél "a hosszú távú stabilitás és a fenntartható növekedés megerősítése az európai klubfutballban".

A változtatás a 2024/2025-ös idénytől lép életbe, amikortól a Bajnokok Ligája, az Európa-liga, valamint a Konferencia-liga lebonyolítása is megváltozik. Az új modell szerint 2024-től 2027-ig az eddigi négy százalék helyett az UEFA három európai kupasorozatból származó bevételének hét százalékát osztja majd szét a versenysorozatokba nem jutó klubok között.

Nem csak az FC Barcelona és társai örülhetnek, hanem a kis csapatoknak is csurran-cseppen majd. Fotó: Depositphotos
Nem csak az FC Barcelona és társai örülhetnek, hanem a kis csapatoknak is csurran-cseppen majd. Fotó: Depositphotos

Az Európai Labdarúgóligák Szövetségének közlése alapján ennek nyomán 308 millió eurós (119 milliárd forint) összeg szétosztására lehet számítani az eddigi 175 millió euró (67,8 milliárd forint) helyett.

"Ez a bejelentés azt jelenti, hogy szerte Európában segítséget kapnak majd a klubok a versenyképességük megóvására a pályán és azon kívül is, valamint a továbbiakban is be tudnak fektetni a fiatalok és a tehetséges játékosok fejlődésébe" - írták.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!