3p

Az amerikai elnök nem áll el a törökellenes szankcióktól. Viszont újra találkozna Kim Dzsong Unnal.

Washington semmilyen engedményt nem hajlandó tenni Törökországnak, hogy kieszközölje az ott fogva tartott amerikai lelkipásztor elengedését - közölte az amerikai elnök a Reuters hírügynökségnek adott interjúban, amelyben arról is beszélt, hogy valószínűleg ismét találkozni fog Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel, és hajlandó lenne fontolóra venni az Oroszország ellen bevezetett szankciók feloldását. Donald Trump az Ovális Irodában beszélt erről a brit hírügynökségnek, amely keddre virradóra közölte le az interjút.

"Úgy gondolom, nagyon szomorú, amit Törökország tesz. Szerintem szörnyű hibákat követnek el. Nem lesznek engedmények"

- szögezte le.

Washington és Ankara viszonya különösen feszültté vált az elmúlt hetekben, miután az Egyesült Államok, követelve a kémkedéssel és terrorizmussal vádolt Andrew Brunson amerikai lelkipásztor szabadon engedését, szankciókkal sújtotta a NATO-tag Törökországot, a többi között jelentősen megemelte az acél- és alumíniumcikkek védővámját. Törökország válaszul megemelte több amerikai termék, például a személygépkocsik, a szeszes italok és a dohányáruk vámját, de kereskedelmi viszály miatt a török líra jelentősen veszített értékéből. Trump kérdésre válaszolva közölte, nem tart attól, hogy a törökellenes szankcióknak az európai gazdaság is kárát látja. Azt mondta, emiatt egyáltalán nem aggódik.

Az amerikai elnök nem zárta ki, hogy újra találkozik Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel, akivel június 12-én tárgyalt Szingapúrban. Rendkívül valószínűnek tartja, hogy újra tárgyalóasztalhoz ül vele. Részletekbe nem bocsátkozott, de arról beszélt, hogy "sok jó dolog" történik Észak-Koreával. Sérelmezte, hogy kínai-amerikai kereskedelmi vita miatt Peking már nem segít annyit az koreai helyzet rendezésében, mint korábban.

"Végett vetettem az (észak-koreai) nukleáris kísérleteknek. Véget vetettem a rakétateszteknek. Japán fellelkesedett. Hogy mi lesz tovább? Ki tudja?" - mondta Trump, és megemlítette, hogy nagyon jó személyes kapcsolat alakult ki közte és Kim között. 

"Én kedvelem őt. Ő kedvel engem"

- így Trump.

Az amerikai elnök érintőlegesen beszélt a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel július közepén Helsinkiben folytatott tárgyalásairól. Trump szerint ő Helsinkiben nem vetette fel az Oroszország elleni amerikai szankciók kérdését. Hozzátette azonban az interjúban, hogy fontolóra venné a büntetőintézkedések feloldását, amennyiben Oroszország Washingtonnak kedvező lépéseket tenne a szíriai és a kelet-ukrajnai válság rendezésében. "Megfontolnám, ha ők tesznek valamit, ami jó nekünk. E nélkül azonban nem teszem meg" - mondta.

Trump kitért az iráni atomprogram kérdésére is. Az amerikai elnök májusban bejelentette, hogy az Egyesült Államok kilép az Iránnal kötött többhatalmi megállapodásból, és augusztus elején újra életbe léptette a korábban felfüggesztett szankciók egy részét az iszlám köztársasággal szemben. Trump azóta többször beszélt arról, hogy kész a párbeszédre Iránnal, de a teheráni vezetők ezt határozottan elutasították. "Ha akarnak találkozni, rendben, ha nem, nekem mindegy" - mondta Trump.

Az amerikai elnök számos más kérdést is érintett a brit hírügynökségnek adott interjúban, és a többi között fizetőeszköze manipulálásával is vádolta Kínát, illetve az Európai Uniót.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!