A magyar lakosság jelentős hányada megérzi a vágtató inflációt, már csak azért is, mert a Központi Statisztikai Hivatal által kiszámított októberi 21,1 százalékos éves értéknél a mindennapokban sokkal erőteljesebb drágulást érzékelünk. Köszönhetően annak, hogy az Eurostat által mért adatok szerint az élelmiszerárak októberi éves növekedési rátája a 17,3 százalékos közösségi átlagot messze meghaladva 43 százalékos volt.
Az Orbán-kormány kommunikációja az elmúlt 12 évben mindig valamiféle „külső ellenségre” fókuszált, így ebben a szituációban naivitás lett volna elvárni őszinteséget. Hiszen könnyen belátható, hogy a fenti különbség nem a szankciós infláció eredője, mert akkor máshol is hasonló drágulás lenne. Az igazság az, hogy a kedvezőtlen külső körülmények mellett számos egyéb ok játszik közre az alacsonyabb jövedelműek számára óriási érvágást jelentő infláció kialakulásában, többek között a kormány elhibázott gazdaságpolitikája, vagy a rekordszintű magyar általános forgalmi adó (áfa).
Mindenesetre Orbán Viktor és csapata ezúttal a szankciókban találta meg az ország ellenségét, és önmaga helyett Brüsszelt hibáztatja a kialakult helyzetért. Ez egyébként több szempontból is paradox helyzetet okoz. Mert miközben a magyar kormány szerint az Európai Unió a hibás, addig Vlagyimir Putyin és Oroszország felelőssége a homályba vész. Pedig logikailag, ha a kormány állítása áll, hogy azonnali béke esetén az árak visszaállnak a háború előtti szintre (nota bene: a földgáz ára október második fele óta csak kis mértékben haladja azt meg, míg a kőolaj olcsóbb is), akkor a mostani infláció miatt sokkal inkább a háborús agresszort kellene okolni.
Nagyon sok olyan gazdasági adat van, például a GDP változása, vagy a kieső technológia miatti veszteség, amely azt bizonyítja, hogy a szankciók komoly problémákat okoznak Moszkvának, miközben Európa – a magyar kormány állításával szemben – nem rogyott térdre. Vélhetőleg ez is közrejátszik abban, hogy a kormány tagjai nagyon határozottan kerülik az érdemi vitát ebben a kérdésben. Az egyetlen konkrétum, ami részükről elhangzik, hogy az oroszok most soha nem látott magas áron tudják értékesíteni a kőolajat és a földgázt. Ennek köszönhetően pedig az év első kilenc hónapjában az egy évvel korábbinál jóval több bevételt realizáltak az energiahordozók értékesítéséből.
A kormány fenti állítása ugyan megállja a helyét, ám néhány apró probléma van vele. A legfontosabb, hogy az energiahordozókból származó többletbevétel önmagában nem igazolja azt, hogy a szankciók ne működnének. Az persze a magyar gazdaság tragédiája, hogy a magyar energiamixben a földgáz aránya kimagasló, és ennek drágulása egyrészt teljesen felborította a cserearányokat (vagyis az általunk importált gáz sokkal jobban drágult, mint a magyar gazdaság által előállított exporttermékeké), emiatt pedig az egyensúlyi mutatóink, mint a külkereskedelmi mérleg, vagy a folyó fizetési mérleg megborultak. Mindezt tetézi az a tény, hogy a lakossági rezsicsökkentés és a közintézmények energiaellátása nagyon komoly tételt jelent, nagyságrendileg annyi állami pénzt emészt fel, mint a kétharmados a választási győzelemhez jelentősen hozzájáruló év elején kifizetett szja-visszatérítés.
A rekordmértékű orosz bevételeket ráadásul érdemes egy picit alaposabban körbejárni, ami más megvilágításba helyezi a magyar kormány kommunikációját is. A bevételek tetemes része ugyanis nem az első kilenc, hanem csak az első hat hónapban keletkezett. Azt ugyanakkor leszögezhetjük, hogy akkor olyan mértékű többletet értek el, ami a teljes 2022-es évi szinten is látszódni fog a statisztikákban, így kézenfekvőnek tűnik, hogy a magyar kormánynak továbbra is ez marad e kérdésben az „ultimate érve”. Az európai földgázforgalmat összesítő statisztikák szerint ugyanis már júliusban olyan mértékben visszaesett az oroszoktól érkező import, hogy Moszkva a jóval magasabb árak ellenére sem keresett sokkal több pénzt, mint egy évvel korábban. Augusztusban az Európába eladott mennyiség még tovább csökkent, ám akkor a felrobbanó árak miatt ismét többletbevételt realizáltak.
Szeptemberben viszont lejtőre kerültek az árak és az oroszoktól jövő gáz mennyisége is folyamatosan csökkent. Így az elmúlt két hónapban az Európai Unióba történt gázeladásokból a bázisidőszakhoz képest sokkal kevesebb bevétele van az oroszoknak. Az árak változása ugyan továbbra is igen hektikus, komoly kilengéseket látunk, ám az előrejelzések arról szólnak, hogy a következő hónapokban reális a mostani 100-120 eurós tőzsdei árszint, sőt akár annál olcsóbb is lehet a kontinensen irányadó TTF-típus ára. Ezt szakértők azzal indokolják, hogy az uniós országok felkészültek a télre, és a tárolókat teljesen megtöltötték, egyelőre nem kellett extrém hideggel szembenézni. Ráadásul a kínai gazdaság lassulása miatt a távol-keleti piacok nem fogják idén télen elszívni az EU elől az orosz gázt pótló cseppfolyósított LNG-gázt.
Ha már szankciók, akkor érdemes még néhány dologra kitérni, amelyekkel kapcsolatban vagy csúsztat a magyar kormány, vagy a tényeket olyan kontextusba helyezi, amikor az állításuk és az annak alátámasztását szolgáló adat nincs ok-okozati összefüggésben. Érdemes ismételten kiemelni, hogy a szankciók az energiaárak változása ellenére is működnek, és miután Európa bebizonyította, hogy képes ellenállni az orosz zsarolásnak, ez jövőre csúnyán vissza fog ütni.
Mivel az európai országok nagyon dinamikusan kezdték el az energiamixüket és azon belül a földgázbeszerzéseiket is diverzifikálni, Oroszország nagyon súlyos piacvesztést szenvedett el. A mostani forgalmi adatok alapján a közép-európai országok maradtak a vevőik és éves szinten a korábbi 200 milliárd köbméteres EU-ba irányuló exportjuk ennek a tizedére eshet vissza. Ha ezt némileg korrigálják, akkor sem valószínű, hogy 40-50 milliárd köbméternél több gázt adjanak el Európába, ami brutális bevételkieséssel jár Moszkva számára, ugyanis az infrastruktúra Európához kapcsolódik, és a kieső mennyiségnek legfeljebb a töredékét tudják máshol eladni.
Érdemes arról is szót ejteni, hogy a magyar kormány állításával szemben, amely szerint számunkra csak az orosz gáz létezik, igenis léteznek alternatívák. Ezt bizonyították idén a csehek és az osztrákok is, hiszen korábban mindkét ország szinte csak orosz gázt vásárolt, a háború miatt viszont idén már ezt 30-40 százalékban más forrásokkal váltották ki. Sőt, továbbmehetünk, az utóbbi egy hónapban a saját példánk is azt bizonyította, hogy „Putyin ölelésén túl” is van élet, pontosabban földgáz. Erről egyébként az elmúlt másfél évtized gázvezetékeinek átadásán a magyar politikusok is megemlékeztek, a magyar-szlovák vezeték üzembehelyezésekor például maga Orbán Viktor. Miután Szlovéniát kivéve az összes szomszédos országgal összeköttetésben állunk, ez jelentősen növeli annak az esélyét, hogy akár mi is kiváltsuk az orosz gázt, vagy annak egy érezhető részét. Erről egyébként a közelmúltban a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) elnökhelyettese, Ságvári Pál is beszélt, aki azt jelezte, hogy az október elején kereskedelmi üzembe helyezett görög-bolgár (IGB) és lengyel-szlovák összekötő földgázvezetékek, valamint a norvég gázt Lengyelországba szállító Baltic Pipe lehetővé teszik, hogy Magyarország is tovább diverzifikálja a beszerzési útvonalait.
Nagyon fontos azt is leszögezni, hogy a kormány ugyan azt sulykolja, hogy szankciós infláció van, azt állítva, hogy az általuk is megszavazott szankciók eltörlése esetén ez „eltűnik”, nehéz elképzelni, hogy ez a kormány részéről több lenne kommunikációs porhintésnél. Már csak azért is, mert a gazdaságfejlesztési miniszter, Nagy Márton szemmel láthatólag „betéve ismeri” korábbi munkahelyének, a Magyar Nemzeti Banknak az inflációs jelentését, amelyből idézni is szokott. Márpedig a jegybank a kormány által áhított 30-40 eurós gázárnál sokkal magasabb szinteket prognosztizál. A szeptemberben publikált inflációs jelentés szerint jövőre 162-220 euró/MWh közötti átlagos árszint lehet, míg 2024-re 135-182 euró közötti árat lőttek be, ami elég markánsan jelzi, hogy mennyire reális az, amit a kormányzati kommunikáció próbál elhitetni.
