2p

A cél ezúttal Dél-Amerika - 150 ezer adag Astra Zenecát ajándékoz el a kormány.

Újabb országnak ad ajándékba vakcinát a magyar kormány: a nálunk már nem használt, de minden bizonnyal már a lejárati idejéhez nagyon közel lévő Astra Zenecából 150 ezer adagot juttatunk Ecuadornak a kedd este megjelent Magyar Közlönyben olvasható kormányhatározat szerint.

Örülhetnek majd Quitóban. Fotó: Pixabay
Örülhetnek majd Quitóban. Fotó: Pixabay

Az Orbán Viktor által jegyzett határozat 30 napot ad arra, hogy Kásler Miklós emberi erőforrások minisztere gondoskodjon a vakcinák rendelkezésre bocsátásáról, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pedig vegye fel a  kapcsolatot a Ecuadori Köztársaság kijelölt képviselőjével, majd közösen adják át a szállítmányt.

Nem sokkal később Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az intézkedésről egy videót is kitett Facebook-oldalára - ebben elmondta, az intézkedéstől azt várják, hogy Ecuador fel tudja gyorsítani az oltási kampányát, így jobban ellen tud állni a világjárvány kihívásainak, illetve Magyarország még inkább hozzá tud járulni a világjárvánnyal szembeni globális védekezés sikeréhez. Ecuadorral egyébként is szoros együttműködése alakult ki Magyarországnak, amely egyetlen közép-európai országként nagykövetséget tart fenn a dél-amerikai országban - mondta Szijjártó Péter.

Az Astra Zeneca-készletünket nagyjából már csak ajándékozásra használja a kormány, nemrég Afrikába küldtünk egy nagyobb adagot - a vakcina akkor Ghánában landolt.

Így már közel 4 millió a Magyarország által adományozott oltóanyagok száma, eből 2,5 millió Afrikába irányult.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!