2p

Ezúttal a montenegrói csapat kapitánya számolt be a "szégyenletes szervezés"-ről.
 

Elvileg minden csoportellenfelet ugyanabban a debreceni szállodában, a Hotel Lyciumban szállásoltak volna el, a montenegróiakat végül mégsem ott, hanem a várostól 30 kilométerre fogadták - írja a 24.hu a dán Tv2-re hivatkozva. Ennek oka, hogy a csapatot annyira sújtotta a koronavírus-fertőzés, hogy a játékosoknak biztonsági okokból egyedül kell maradniuk a szobákban, erre pedig a kijelölt szálláshelyen nem volt lehetőség.

Szégyenletes a szervezés - mondta Vasko Sevaljevic (Fotó: Pixabay)
Szégyenletes a szervezés - mondta Vasko Sevaljevic (Fotó: Pixabay)

A szövetség közösségi oldalán Vasko Sevaljevic csapatkapitány is kifakadt, és azt mondta, szégyenletes a szervezés. Mint hozzátette: érkezésük előtt egy órával tájékoztatták őket, hogy a négy csapat közül nekik egy másik szállodába kell menni, Debrecentől félórányira. Vasko Sevaljevic szerint a hotel teljesen felkészületlen volt az érkezésükre. Arra, hogy miért vannak másik szállodában, és miért csak ők, senkitől nem kaptak tájékoztatást. 

"Az Eb megnyitója előtti napon újabb három pozitív eset történt, köztük én is. Voltam pozitív, a fertőzéssel szerencsére nem jelentkeztek súlyosabb tünetek. Két negatív teszt és orvosi vizsgálat után jogosulttá váltam arra, hogy a csapattal utazhassak. Viszont az új helyszínen ismét pozitív lett a mintám, azt pedig nem engedik, hogy újra elvégezzem a tesztet. Karanténba helyeztek, a szobám előtt őr vigyáz, nehogy véletlenül kimenjek. A szervezőket egyáltalán nem érdekeljük, nem veszik a fáradságot, hogy megadják nekünk a válaszokat, mert lehet, hogy nincs nekik! Teljesen felkészületlenek" - közölte a szövetség közösségi oldalán Vasko Sevaljevic.

Nemcsak a montenegrói kapitány, a szerb válogatott szövetségi kapitánya, Toni Gerona szintén a kaotikus szervezés számolt be, míg a francia férfi kézilabda-válogatott tagjai is sokkhatásról beszéltek, miután megkérkeztek Magyarországra az Európa-bajnokságra. Nikola Karabatic például arról panaszkodott, hogy maszk nélküli vendégekkel kerültek össze a szállodában, akikkel egy helyen is kell enniük.

(24.hu) 
 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!