Ha az önkormányzatok nem verhetik magukat nyakló nélkül adósságba, akkor megteszik helyettük a saját cégeik. Pintér Sándor belügyminiszter nem sokkal az önkormányzatok állami adósságkonszolidációja után ezermilliárd forintra tette a részben vagy teljesen önkormányzati tulajdonban lévő vállalatok tartozását. Egyre súlyosabb a helyzet a helyhatóságok egy részénél.
A KSH tavaly megjelent tanulmányában arra jutott, hogy az önkormányzati újraeladósodás miatt nem kell különösebben aggódni, hiszen a helyhatóságok hiteleinek összértéke 2016 végén alig valamivel haladta meg a 80 milliárd forintot, viszont az elsősorban a cégeiknél felhalmozódó szállítói tartozások ennek a többszörösére, 300 milliárd forintra rúgtak.
A hulladékgazdálkodás termeli a legnagyobb hiányt
Az önkormányzatok, illetve cégeik közel 500 milliárd forinttal tartoznak a bankoknak és a szállítóknak. Az adósság csaknem felét a hulladék, az ivóvíz és a szennyvízcégek halmozták fel, míg a fennmaradó részt a településfejlesztéséből és üzemeltetésből adódik össze. Utóbbiba az uniós és állami támogatás nélkül lebonyolított beruházások költsége éppúgy benne van, mint a kötelező feladatellátáshoz kapcsolódó hiányok – magyarázza Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) elnöke, aki a legnagyobb pénznyelőnek a hulladékgazdálkodást tartja. Ez önmagában 50-70 milliárdos lyukat üt az önkormányzati szektoron, de az öt regionális vízmű is benyel évi 40 milliárd extra állami támogatást, és akkor a közel 36 önkormányzati cégről még nem is beszéltünk. A szabályozás változtatásával jelentősen lehetne csökkenteni ezeket a számokat.
Bármelyik igaz is a számok közül, az kétségtelenül kiolvasható belőlük, hogy a helyhatóságok az így-úgy korlátozott hitelfelvétel helyett egyre inkább a közfeladatokat ellátó vállalatokra nyomják a működési hiányt. A cégek pedig egyre jobban gyorsuló ütemben állnak eladósodási pályára.
Az Orbán-kormány által bevezetett új feladatfinanszírozási modellről nehezen állítható, hogy tökéletesen működik. Bár az Állami Számvevőszék (ÁSZ) szerint nincs itt semmi gond. Warvasovszky Tihamér, az ÁSZ alelnöke a 322 városi önkormányzatot érintő ellenőrzést lezáró tavaszi sajtótájokztatón kijelentette, hogy „stabil képet mutatott a városi önkormányzatok gazdálkodása 2015-2016-ban”. Az önkormányzatok éves beszámolóján alapuló ellenőrzés megállapította, hogy a szállítói tartozások 2016 végére a felére - 16,8 milliárd forintra – csökkentek a városi önkormányzatoknál, míg a 90 napon túli számlák értéke alig 3,3 milliárd forint volt. A banki követelésállomány viszont 20 százalékkal emelkedett 2016 végére.
De ennél nagyobb kockázatforrásként értékelték az önkormányzatok többségi tulajdonú gazdasági társaságaiknak veszteséges működését és kötelezettségeinek állományának növekedését, ami 2016 végén saját adataik szerint 75 milliárdot tett ki. S csupán a városokról beszélünk.
A kincstári lelkesedéstől áthatott jelentést még Pintér Sándor belügyminiszter sem tudta szó nélkül hagyni. Az elemzéshez küldött észrevételében felhívja az ÁSZ figyelmét arra az apróságra, hogy az ellenőrzés több önkormányzat esetében is feltárta, hogy a nettó működési jövedelme negatív volt, amelyet a hiteltörlesztés tovább rontott. S ez bizony erős eladósodási kockázatforrást jelent.
Schmidt Jenő szerint nem olyan vészes a helyzet, főként az adósságkonszolidáció előtti időkhöz képest, amikor több nagyvárost is csak egy hajszál választott el a bedőléstől. Az általa 350 milliárdosra becsült önkormányzati hitelállomány az általuk működtetett évi 3000 milliárdos költségvetéshez képest nem jelentős. Azt viszont nem tagadja, hogy ő maga is közel 40 olyan városról tud, ahol hamarosan be kell avatkozni, olyan nagy a baj.
Holott az önkormányzatok 2014-ben tiszta lappal indultak. A 2011-2014 között négy lépcsőben megvalósított adósságkonszolidáció során összesen 2016 településtől 1368 milliárd forint hitelt vállalt át az állam. Jelentős tehertől szabadultak meg, de súlyos árat fizettek érte. A feladatok átvételére hivatkozva erősen szűkültek az állami források. A helyi önkormányzatok központi költségvetésből juttatott támogatásai pedig csaknem a felére estek vissza.
Csorbuló autonómia
A feladatok elvonásával, a bevételi struktúra jelentős átalakításával, a központi költségvetési források és a helyi adóbevételek kötött felhasználásúvá tételével súlyosan csökkent a helyhatóságok pénzügyi önállósága és vele a helyi autonómia – hívta fel a figyelmet már 2017-es elemzésében Bordás Péter az MTA-Debreceni Egyetem Közszolgáltatási Kutatócsoport közgazdász tagja.
A csökkenő helyi feladatok és szerepkörök mellett a kormány erős garanciális hálót dobott az önkormányzatokra, amelyek úgymond a korábbi felelőtlen gazdálkodást voltak hivatva megakadályozni. A stabilitási törvény módosításával kormányzati engedélyhez kötötték a települések hitelfelvételét.
Ám ez sem bizonyult elég visszatartó erőnek. A helyhatóságok adósságállománya az MNB kimutatása szerint tavaly év végére 200 milliárd forint fölé kúszott, ami az első negyedévben 178 milliárdra csúszott vissza, de ezt az év végéig jelentősen megdobja Budapest tervezett 66,7 milliárdos hitellehívása. Amit még tovább súlyosbít Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes magyarázkodása, miszerint a város Demszkytől örökölt 188 milliárd forintos önkormányzati és a BKV 80 milliárdos mínuszát Tarlós István városvezetői regnálása alatt felére csökkent.
Azt nem említi, hogy a kormány 217 milliárd forint hiteltől szabadította meg a várost 2014-re. S azóta a Főgáz részvényeiket is eladták 40 milliárdért.
Miután a hitelgyeplő túl lazának bizonyult, júliustól húztak rajta egyet. Eddig a kormány akkor tagadhatta meg a hozzájárulást, ha a városvezetés nem kötelező önkormányzati feladat ellátása miatt verte volna magát adósságba. Mostantól akkor is megtagadhatja ezt, ha az önkormányzat úgy is megvalósíthatná a projektet, hogy nem vesz fel hozzá hitelt, illetve a fejlesztés pénzügyi előkészítését nem találják elég alaposnak.
Ezek a megyék vannak a legnagyobb bajban
Ám az új szabály inkább szolgál politikai, mintsem gazdasági célokat. A települések eladósodása megállíthatatlannak tűnik, miközben a csődbe jutott önkormányzatok ellen indított adósságrendezési eljárások többségének eredménye erősen megkérdőjelezhető.
Baranya megyében például egymás után három adósságrendezési eljárás is indult, utoljára Dencsháza önkormányzata ellen. Ezzel a megye – kilenc eljárással - felkapaszkodott a csőd közelbe jutott magyar önkormányzatok képzeletbeli dobogójának második fokára, igaz egyelőre jócskán elmarad az 19 adósságrendezést produkáló „első helyes” Borsod-Abaúj-Zemplén megyétől.
Baranyában Szigetvár mellett csak ezer fő alatti települések kerültek eljárás alá. Amíg azonban Szigetvár esetében az adósságrendezés oka a termálfürdő- és kórházfejlesztés svájci frank alapú kötvénykibocsátásából, valamint a tanuszoda PPP-konstrukcióban történő megvalósításából eredeztethető, addig a kisközségi önkormányzatok egyszerűen „szállítói tartozások”, illetve egy projektmenedzseri feladatokat ellátó gazdasági társaság gondatlanságának következtében kerültek „csődhelyzetbe”. Egyik sem példátlan és még csak nem is ritka. Csak éppen az önkormányzatok egy része egyszerűen figyelmen kívül hagyja a törvényt.
A helyi önkormányzatok adósságrendezési eljárásáról szóló jogszabály 1996-os hatályba lépése óta hazánkban hetvenkilenc eljárás zajlott hetvenkét önkormányzattal szemben. Volt, amelyiket többször is ki kellett segíteni a csődhelyzetből. De ennél sokkal több helyen kellett volna megindítani.
Csakhogy egyik fél sem érdekelt benne. Az önkormányzatok az adósságrendezés alatt szinte semmiről se dönthetnek, a képviselőtestület kizárólagos hatáskörébe tartozó ügyek kivételével valamennyi gazdasági kérdés az adósságrendezési bizottság elé kerül, a korábban vállalt fizetési kötelezettségeiket nem teljesíthetik a válságköltségvetésben meghatározott kötelezettségek kivételével, uniós források megszerzésére sem pályázhatnak. Az önkormányzatok tehát csak végszükség esetén kezdeményeznek adósságrendezési eljárást, ha feladataik már végleg finanszírozhatatlanná váltak.
Az Állami Számvevőszék tavaly májusban közzétett elemzése szerint 2012-2016 között a 3197 magyar önkormányzat ötödének (675) volt 60, illetve 514 településnek 90 napon túli tartozása. Ezen önkormányzatoknak a hatályos szabályozás szerint kezdeményezni kellett volna az adósságrendezési eljárást, de mégsem tették. A vizsgált időszakban az érintettek kevesebb, mint 10 százalékánál, azaz 45 önkormányzatnál történt adósságrendezés.
Elsunnyogják az adósságrendezést
A többiek elsunnyogták a dolgot. Sőt, némelyik települési hivatal még az ÁSZ okokat firtató kérdésére sem válaszolt. A válaszoló önkormányzatok részben garanciális pénzvisszatartásra hivatkoztak, részben hitelezőkkel kötött külön alkukra, vagy az uniós pályázati pénzek elhúzódó kifizetésére, esetleg az összeg csekélységével magyarázták a dolgot vagy holmi adminisztrációs hibával. A települések válaszai és a Magyar Államkincstár adatai olyannyira ellentmondtak, hogy az ÁSZ végül nem tudott belőlük semmiféle következtetést levonni.
De ott se jutottak sokra, ahol az adósságrendezést annak rendje és módja szerint lefolytatták. Az önkormányzatok fizetőképessége középtávon nem állt helyre, egyezségben vállalt, vagy a bírósági vagyonfelosztásban meghatározott kötelezettségeiket nem teljesítették maradéktalanul. Még ennél is nagyobb baj, hogy az eljárásokba a hitelek nagyobbik része bele sem kerül. A hitelezőknek ugyanis nem áll érdekükben az eljárásban való részvétel, mivel így csak a tartozás egy részéhez juthatnak hozzá, míg az adósságrendezés befejezése után két évvel az egészre igényt tarthatnak.
A lefolytatott eljárásokban a meglévő önkormányzati tartozásoknak csupán az egyharmadát jelentették a hitelezők, a többivel később kopogtattak a polgármesteri hivatalok ajtaján. Így megmaradt az önkormányzatok végtelenített hitelfüggősége. Az ÁSZ végül arra jutott, hogy az adósságrendezési eljárások nem érik el a céljukat, így inkább a megelőzésre kellene helyezni a hangsúlyt. Azt ajánlották a döntéshozóknak, hogy törvényben rögzítsék az egyes ciklusokban működő képviselő-testületek és a polgármesterek gazdálkodást érintő felelősségét, legyen az egyes személyekre jól behatárolható és így számon kérhető.
Schmidt Jenő helyesli az elképzelést. Tarthatatlannak tartja, hogy a polgármesterek fele minden évvégén a Belügyminisztériumnál kilincsel némi támogatásért. De az is bizonyos, hogy egy ilyen törvénymódosítás jócskán kiélezné a kormány és az önkormányzatok közötti viszonyt, hiszen a polgármesterek és a testületek saját védelmük érdekében folyamatosan levelekkel, kérvényekkel bombáznák a szaktárcát, bizonyítandó, hogy ők előre jelezték a problémákat. A TÖOSZ elnöke egyébként még ez előtt fontosnak tartaná, hogy az egységes feladatfinanszírozásról egy szintenként külön-külön megállapított finanszírozásra térjenek át, hiszen más kiadások és feladatok terhelik a városokat, mint a falvakat, ráadásul Magyarország területei működtetés szempontjából sem egyformák .
Talán nyitott ajtókat döngetnek. A kormány már jóval az ÁSZ elemzése előtt rájöhetett, hogy az adósságrendezés legfeljebb a kisebb vagy éppen renitens települések vegzálására alkalmasak. Nem indult adósságrendezési eljárás Pécsett sem, holott Páva Zsolt polgármester 2017 júliusában elismerte, hogy a városnak 5 milliárdos hiánya van, miközben három évvel korábban 45,7 milliárd forint tartozást vállalt át az állam az adósságkonszolidáció idején.
Az önkormányzat a Magyar Államkincstár segítségét kérte, de a párt előbb intézkedett. A város vezetését egy hónappal később átvette a Fidesz-KDNP frakciószövetség által megalakított döntéselőkészítő és döntéshozó testület, amelyet két fideszes országgyűlési képviselő, Csizi Péter és Hoppál Péter uralt. A kormány pedig íziben 9,5 milliárd kölcsönt adott a városnak, amelynek fejében jelzálogjogot jegyeztettek be az önkormányzati ingatlanokra. Pávát gyakorlatilag megpuccsolták. Nem is indul az idei önkormányzati választásokon. Kósa Lajos magyarázata szerint “ szolgálta már Pécset elég hosszú ideig”. Péterffy Attila ellenzéki polgármester-jelölt mindenesetre győzelem esetén nem kívánja visszafizetni a hitelt, de legalábis újratárgyalná a dolgot a kormánnyal.
Budapest nincs ebben a helyzetben, hiszen fő hitelezője nem az állam, hanem az EIB.
