2p

Súlyos állítások szerepelnek benne, a minősége pedig gyanúsan gyenge a déli határon uralkodó helyzetről készült titkosszolgálati jelentésnek.

A múlt csütörtökön a tikosítás alól idő előtt feloldott, a Nemzeti Információs Központ (NIK) által készített, A szerb-magyar határtérségben tapasztalható illegális migráció nemzetbiztonsági vetületei című jelentés kapcsán több kérdést is felvet a Népszava írása.

A jelentésben például az olvasható, hogy a szerb rendőrség nem tudja megakadályozni az agresszív embercsempész bűnbandák jelenlétét, sőt, a NIK szerint az ottani afgán embercsempész csoportokat teljes operatív és financiális irányítása alá vonta a tálib titkosszolgálat.

Ennek kapcsán felmerül a kérdés, hogy egyrészt ennek fényében továbbra is teljes mellszélességgel támogatja-e a magyar kormány Szerbia uniós csatlakozását, másrészt az, hogy továbbra is biztonságos országnak számít-e Szerbia, hiszen erre hivatkozva toloncolják vissza a magyar hatóságok Szerbiába az elfogott menekülteket. A jelentésben az is olvasható, hogy az áttoloncolt menekültekre "azonnal lecsapnak" az embercsempész bandák.

De ez csak az egyik gond ezzel a jelentéssel. A Népszava által megkérdezett szakértők elég lesújtó véleményt alkottak ugyanis az anyag egészéről.

„Ugyanolyan összeollózott, propagandisztikus anyag, mint amilyen az ellenzék Egyesült Államokból való finanszírozásáról szólt”

- fogalmazott egyikük, egy másik forrás pedig azt emelte ki, hogy eleve elképzelhetetlennek kellene lennie, hogy egy ilyen jelentésben feltételes módban fogalmazzanak, hiszen ez így alkalmatlan a további döntések meglalapozására. Kérdésesnek találták azt is, hogy a Rogán Antalnak alárendelt NIK-nek egyáltalán lennének ilyen információk összegyűjtésére alkalmas felderítői kapacitásai.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!