3p

Bár a november szokás szerint egy munkaszüneti nappal indult, változásokból így sincsen hiány. Összeszedtük, mik ezek.

Új megyék csatlakoznak az ügyeleti rendszerhez

Elindult az egységes alapellátási ügyeleti rendszer Zala, Somogy és Bács-Kiskun vármegyékben, a telefonszám egységesen felnőttek és gyermekek esetében is 1830. Az új alapellátási ügyeletet 2024 tavaszáig fokozatosan vezetik be, a rendszer két eleme a háziorvosi ügyeleti rendelés, és a sürgősségi ügyelet.

Energetikai tanúsítvány

Ahogy arról korábbi cikkünkben is írtunk, a kormány módosította az épületek energetikai jellemzőinek tanúsításáról szóló kormányrendeletet, és új rendelet írja elő a tanúsítás részleteit is. Ennek alapján november elsejétől teljesen megújult az épületek energiahatékonyságát értékelő rendszer és új energetikai tanúsítványok vezettek be, amelyek 10 helyett 5 évig lesznek érvényesek, és jövőre már mindenképpen újat kell csináltatni. Továbbra is kötelező marad az energetikai tanúsítvány beszerzése az ingatlanok eladásához és bérbeadásához, de annak számát és átvételét már nem kell szerepeltetni a szerződésekben. Szigorítják az új épületek építésére vonatkozó „közel nulla” energiaigény követelményeit is. Részletek:

Osztrák autópálya-matrica

A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató honlapján tájékoztatott arról, hogy ügyfélszolgálati irodájában november elsejétől már nem lehet az ausztriai utakra matricát vásárolni – a NÚSZ az osztrák gyorsforgalmi utakat üzemeltető ASFINAG oldalát ajánlja a jövőbeli beszerzésekre.

Mi változik elsejétől? Fotó: Depositphotos
Mi változik elsejétől? Fotó: Depositphotos

A szokásos változás az osztrák utakon

Szintén az Ausztriába készülőket érinti az, hogy nyugati szomszédunknál november elsejétől idén is kötelező a téli gumi használata egészen április 15-ig – ennek megsértéséért 50 eurós bírság jár alaphangon, ha azonban baleset történik, ez az összeg akár 5 ezer euróra is rúghat.

Változik az üzemanyagok ára

A november elseje a benzinkutakon is kisebb mozgást okozott, ugyanis mindkét üzemanyag ára változott: a benzin nagykereskedelmi ára 2 forinttal emelkedett literenként, a gázolajé viszont 8 forinttal csökkent. Ezzel az alábbi átlagárak jellemzők a benzinkutakon:

  • 95-ös benzin: 610 forint/liter
  • Gázolaj: 639 forint/liter

Novemberben jön a nyugdíjkiegészítés

Nem közvetlenül a hónap első napjához kötődik, ám mégis sokakat érint: novemberben 3,1 százalékkal emelik visszamenőlegesen a nyugdíjakat, így a már emelt összeget folyósítják a nyugdíjasoknak, illetve a hasonló ellátásban részesülőknek. Mindezek mellett visszamenőlegesen az év elmúlt 10 hónapjára, illetve a 13. havi nyugdíjra eső emelési különbözetet is egyösszegben megkapják a jogosultak.

+1. Mégsem jön a vendégmunkásokról szóló törvény

Ha váratlanul nem kaszálják el, minden bizonnyal a november elsejével életbe lépő változások közül is kiemelkedett volna a vendégmunkástörvény, amely kifejezetten szigorúan szabályozta volna a beengedett dolgozók itt tartózkodását, és a vendégmunkások legfeljebb 2 évig tartózkodhattak volna az ország területén. A visszavonás hivatalos indoklása a Gazdaságfejlesztési Minisztériumtól az, hogy szigorítani akarják az eredeti tervezetet.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!