3p

Mióta létezik a TAO-támogatási rendszer, nemcsak a labdarúgáson belül, de az összes támogatott sportágat nézve is a felcsúti fociakadémia volt évről évre a legnagyobb nyertes. Idén azonban megtört a jég.

Murphy törvénye, hogy ha 7 év tapasztalatai alapján feltételezni merjük, hogy ismét Felcsúthoz vándorol a legtöbb TAO-támogatás, akkor az élet ránk cáfol. Nagy meglepetésre volt, olyan sportszervezet, mely merészebbet álmodott idén a felcsúti focialapítványnál és az általa igényelt 1,1 milliárd forintnál jóval több támogatásra tart igényt.

Nagyon messzire azonban nem kell menni: a Felcsúthoz - nem csak földrajzilag - egészen közeli MOL Fehérvár FC lett idén a trónbitorló.

A Magyar Labdarúgó Szövetség adatai szerint a 2019/2020-as szezonra az NBI-es fociklub 2,6 milliárd forint TAO-támogatást igényelt. Az összeg mindenképpen történelmi csúcsnak számít a klub történetében. Az eddigi legmagasabb TAO-pénzt tavaly kapta a klub, 686 millió forintot. Érdekes megemlíteni, hogy az idénre igényelt támogatás önmagában mintegy 60 százalékkal haladja meg az eddigi összes TAO-t, ami 1,6  milliárd forint.

A MOL Fehérvár nemrég átadott új stadionja
A MOL Fehérvár nemrég átadott új stadionja

A csapat honlapjára feltöltött sportfejlesztési program szerint a 2,6 milliárd forint zöme ingatlanfejlesztésre megy el:

  • 1,5 milliárd utófinanszírozott ingatlan beruházást fedez,
  • 923 millióból előfinanszírozott formában tárgyi eszközöket szereznek be,
  • 89 millió az utánpótlás-nevelésre megy majd el,
  • 66 millió pedig előfinanszírozott ingatlanberuházásra.

Részleteiben nézve a legnagyobb terv egy edzőközpont építése, amihez 1,5 milliárdnyi TAO-t igényeltek, ami egyben egy kisebb stadionként is funkcionálhatna a leírás szerint.

A programban azt írják ugyanis:

"Az általunk tervezett beruházás elsősorban az NBI-es és NBIII-as felnőtt, férfi labdarúgócsapataink felkészüését és rehabilitációs munkáját szolgálná, de a létesítményt úgy terveztettük meg, hogy megfeleljen az MLSZ NBIII-as csapatokkal szemben támasztott infrastrukturális követelményeinek is, mivel szándékaink szerint NBIII-as csapatunk itt játszaná hivatalos mérkőzéseit."

 

A központban két teljes méretű élőfüves pálya épülne pályafűtéssel felszerelve, ezt ugyanis "elengedhetetlennek" tartják a hazai éghajlati viszonyok miatt.

A kivitelezés jövő tavasszal kezdődne és a tervek szerint 2021 végén lehetne használatba venni a létesítményt. A projekt teljes értéke 2,1 milliárd forint, ebből 1,5 milliárdot fedezne a TAO-támogatás. Emellett a női szakág tervezett új öltöző épülete kivitelezésének műszaki ellenőri költségéhez is igényeltek pár millió forint TAO-t, és a Csíkvári edzőközpont 4 nagypálya világításának felújításához is.

A TAO-pénzekből készülő beruházás abból a szempontból is furcsának tűnhet, hogy a csapat tavaly óriási bevételhez jutott az Európa Liga-menetelésnek köszönhetően, a tulajdonos pedig a miniszterelnök kötélbarátja, Garancsi István, aki cégein keresztül hatalmas összegű nyereséghez jut évről évre.

Tehát akár magánberuházásként is megvalósulhatna a projekt, ám feltételezhetően anyagilag sokkal előnyösebb az eltérített közpénzből finanszírozni a kivitelezést. Nem lepődnénk meg azonban, ha a szükséges TAO-támogatás nagy részét a Garancsi István cégbirodalmához tartozó társaságok dobnák össze.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!