3p

Varga Mihály úgy véli, hogy a kormány eddigi kiváló gazdaságpolitikájával a növekedés útján tartja az országot a nehézségek ellenére, Brüsszel viszont be akar avatkozni a választásokba a pénzek visszatartásával.

A háború miatti szankciók negatív hatásokat fejtenek ki mind az európai, mind pedig a magyar gazdaságra, ugyanakkor a tavalyi, több mint 7 százalékos gyarapodás után az idén is 3-4 százalékkal bővülhet a hazai GDP - mondta Varga Mihály a Figyelő hetilapban csütörtökön megjelent interjúban.

Felidézte, hogy a korábbi növekedési prognózist újra kellett gondolni, mivel az inflációs pálya megváltozott, és az eddig félmilliós ukrán menekülthullám is rendkívüli intézkedéseket igényel. Nehéz megbecsülni a szankciók hatását a magyar gazdaság szereplőire  - ismerte el. "Ugyanakkor fölkészültünk erre az időszakra is: a hazai gazdaságot jelenleg nagy megtakarítási ráta jellemzi, és ehhez kis hitelállomány kapcsolódik. Ez jelentheti azt is, hogy a vállalataink képesek kapacitásokat bővíteni, a háztartások pedig fenn tudják tartani a fogyasztási szintet" - vélekedett a pénzügyminiszter.

Varga Mihály. Fotó: Facebook
Varga Mihály. Fotó: Facebook


Varga Mihály rámutatott: a hiány- és adósságmértéket a koronavírus hatásai befolyásolták. A számtalan beruházásélénkítő program, a munkabér utáni támogatás, az adókönnyítések mind azt a célt szolgálták, hogy a magyar gazdaság minél kevesebb sérüléssel jöjjön ki a pandémia okozta visszaesésből, és a munkahelyek megmaradjanak - hangsúlyozta. 


"A büdzsét nem hagyjuk szétcsúszni" - szögezte le. 

A miniszter beszélt arról is, hogy az uniós helyreállítási program vissza nem térítendő része kétezermilliárd forint, emellett a hitelrészt is igénybe kívánják venni. A pénz jó részét elmondása szerint olyan fejlesztésekre is fordítanák, amelyek például az energiareformot, a diverzifikációt, a zöldátállást segítenék elő.


Az országgyűlési választásokig a pénzek visszatartásáról "valószínűleg nem lesz döntés, a visszatartással Brüsszelből befolyásolni kívánják a megmérettetés kimenetelét" - jegyezte meg. Úgy vélekedett: az Európai Bizottság is tudja, hogy az álláspontja jogilag, politikailag és erkölcsileg egyaránt tarthatatlan.


A pénzügyi tárca vezetője beszélt arról is, hogy 2010-ben Magyarország az "IMF-lélegeztetőgépen lévő, csőd előtt álló ország volt", gyenge növekedési mutatókkal, jelentős kockázatokkal. Azóta az ország a csődhelyzetből, az Európai Unió szégyenpadjáról az EU növekedési rangsorának élére került - tette hozzá. (MTI)

A Helyreállítási alap ügyéről laptársunk itt írt részletesebben

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!