2p

Viszont "kizárt", hogy a tanév végéig ne nyissanak újra az iskolák Maruzsa Zoltán szerint.

Interjút adott a Magyar Nemzet kormánylapnak az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára. Maruzsa Zoltán arról beszélt, hogy

"kell ahhoz némi optimizmus, hogy az április 7-i nyitást kőbe vésettnek vegyük"

az iskolákban. Maruzsa mindazonáltal azt is elmondta, hogy kizártnak tartja, hogy a tanév végéig így maradjon a digitális munkarend.

Az államtitkár egyébként úgy látja, hogy a tantermen kívüli, digitális munkarend a lehetőségekhez képest zökkenőmentesen működik, a tavaly óta felhalmozott tudást remekül tudják kamatoztatni az internet és a számítógép használatát korábban nem feltétlenül preferáló kollégák is.

A tanulmányi eredmények Maruzsa szerint a digitális oktatás idején sem romlanak számottevően, nagy változások nincsenek az átlagokban, sőt a bukások száma tavaly még csökkent is az online oktatás során. A tavalyi érettségi eredménye is megfelelt az elmúlt öt év átlagának, idén pedig a középfokú felvételi írásbeli vizsgák összesített eredménye megfelelt a három évvel ezelőttinek.

A tanulók pszichés állapotáról pedig azt mondta, hogy a járvány lecsengését követően érdemes lesz majd „felmérni a károkat.”

(Magyar Nemzet)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!