4p

A hetvenen felüli házaspár első körben kínai vakcinát kapott, majd mikor megjelentek a második oltáson, AstraZenecát fecskendeztek a karjukba. Így az oltási könyvecske egyik oldalán kínai, a másik oldalán Astra szerepel. Az eset egy magyar nagyvárosban történt.

A nyugdíjas pedagógusnő és férje maguk sem értik, hogy történhetett meg ilyesmi, és az orvoson kívül magukat is hibáztatják, hogy nem kérdezték meg az oltás előtt, akkor ez ugye ismét kínai oltóanyag? Igazság szerint nem is gondolták, hogy erre szükség lehet. Hiszen a rengeteg furcsa vagy egymásnak ellentmondó járványügyi intézkedés között ez valójában nagyon egyszerűnek tűnő feladatnak látszott: az oltási kiskönyvben megnézni, hogy mi az első adag vakcina neve, s ez alapján ugyanolyan oltóanyagot adni a páciensnek.

Nem mindenkinek szerepel két oltóanyag is a kiskönyvében. Fotó: Depositphotos
Nem mindenkinek szerepel két oltóanyag is a kiskönyvében. Fotó: Depositphotos

„Hetvenen felüliek vagyunk, ezért a háziorvosunk megkérdezte, hogy megelégszünk-e a kínai vakcinával, mert akkor mehetünk. Rávezették az oltási könyvecskére az oltás nevét és idejét, egyúttal a második oltás időpontját is. Mentünk is a megadott napon, leadtuk a könyvecskét. Mikor behívtak, ki voltak már készítve a fecskendők az üvegcsék mellett. Itt hibáztam: nem néztem rájuk, pedig hiányolhattam volna a kínai írásjeleket. Kint várakoztunk a kötelező negyedórában, egyszer csak halljuk, hogy a doktornő a telefonban a nevemet, adataimat említi, majd behívtak a férjemmel” – mesélte lapunknak a hölgy.

"Csere történt" - ez volt a tájékoztatás, majd bocsánatkérésként a háziorvos hozzátette, "sajnálom, hogy elrontottam a napjukat." A doktornő annyit elintézett nekik, hogy tanácsot kért az immunológustól, aki azt üzente, hogy egy hónap múlva behívják mindkettejüket ellenanyag-vizsgálatra. Április 6-án került sor a második oltásra, így május 6-ára várják a behívást.

„Ám azóta sem kérdezte senki, hogy vagyunk, mit tapasztalunk. A férjem nyom nélkül ezt is átvészelte, de én szinte önkívületben voltam másnap a 38,5 fokos lázzal” – mondja a nagyvárosban élő pedagógusnő, aki hozzáteszi, ez volt a harmadik eset az életében, mikor orvosi műhibát tapasztalt, először a szemműtétjénél, aztán az epeműtétjénél járt pórul, ezért már kezd félni, ha orvossal kell találkoznia.

A hétvégén a kínai vakcinák kapcsán Gao Fu, a Kínai Betegségkontroll és Prevenciós Központ vezetője beszélt arról, hogy a kínai vakcinák nem kellően hatékonyak a koronavírus ellen. Javaslata szerint mixelni kellene a különböző vakcinákat, változtatni az egyes dózisok sorrendjén és mennyiségén, illetve akár a beadásuk között eltelt időn is.

Egyébként a Hong Kongi Egyetem most tervez egy olyan klinikai vizsgálatot, ahol a Pfizer-vakcinát kevernék a Sinopharm-mal egy oltási sorban – írja Dobson Szabolcs gyógyszerész nyilvános Facebook-csoportjában. Posztjában azt is hozzáteszi, hogy állítólag hazánkban is mérték-mérik valahol a kínai vakcinák alkalmazását követő ellenanyagszinteket. A részletek nem ismertek, de Magyarország különleges helyzetben van, amennyiben eddig vagy ötféle vakcinával oltottak (ma pedig megérkezett a hatodik, a Janssen is), így elvileg egyedülálló lehetőség adódna összehasonlító vizsgálatok elvégzésére, amelyek a világ nagy részén érdekesek lehetnek.

„Egyszer majd ki fog derülni, mi történt-történik mifelénk” – írja az egyre nagyobb követőtáborral rendelkező gyógyszerész szakember. 

Azt már csak mi tesszük, hozzá, reméljük, a nyugdíjas házaspár esete is bekerül majd egy ilyen lehetséges összehasonlító elemzésbe.

Mindeközben Franciaországban pedig már meg is valósítják a vakcinák keverését, hiszen az AstraZeneca körüli bizalmatlansági hírek miatt úgy döntöttek, hogy azt az 533 ezer fő 55 éven aluli lakost, akik első körben Astrát kaptak, második körben kizárólag Pfizer/BioNTech vagy Moderna vakcinával oltják be.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!