2p

A kiskereskedelem nagyon gyengén szerepel, a részletes adatok pedig egyenesen szomorúak. A hét ábráján mindez. 

Továbbra sem akar a magyar kiskereskedelem megindulni az emelkedőn felfelé. A legfrissebb adatok szerint a kiskereskedelmi forgalom volumene – amely a mennyiségi eladásokat tükrözi – mindössze 1,7 százalékkal bővült éves szinten. Havi összevetésben ráadásul bő 1 százalékos visszaesés következett be. Arról nem beszélve, hogy a hosszú távú adatok szerint többéves hátrányban van a lakosság a vásárlásokat nézve, hiszen a forgalom volumene még mindig elmarad a 2021-es havi átlagtól. 

Az összkép tehát minimum rossznak mondható. A Buksza – a Klasszis Média Lapcsoporthoz tartozó Mfor és Privátbankár mindennapi pénzügyekkel és kiskereskedelemmel foglalkozó szerkesztőségi blogja – pedig megnézte a legrészletesebb adatokat is, vagyis azt, hogy az országon belül miként alakultak a költések és a mennyiségi vásárlások. Kiderült, hogy ahol nőtt is a volumen, a vásárlások összege még nagyobb mértékben emelkedett. Ebben az esetben leegyszerűsítve arról van szó, hogy többet költöttek, mint amennyivel nagyobb mennyiséget vásároltak. Ráadásul a főváros és néhány vármegyét leszámítva a legtöbb országrész rosszul teljesített, sőt, sok vármegye mínuszban zárta a szeptembert. 

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!