4p

2024. október 1-jétől Radványi László a PwC Magyarország új vezérigazgatója. Posztját Lőcsei Tamástól veszi át, aki közép- és kelet-európai (CEE) kiemelt projektek, valamint a hazai üzletfejlesztési terület vezetését látja el a jövőben. 

A PwC Magyarország vezérigazgatói posztját október 1-jétől Radványi László veszi át. A szakember 2003 óta dolgozik a vállalatnál, ahova pályakezdőként csatlakozott a diplomaszerzést követően. 2015-ben, 35 évesen lépett a cégtársak közé, azóta a könyvvizsgálati üzletág hazai és régiós transzformációs projektjein, illetve kiemelt magyarországi és német ügyfélprojekteken dolgozott. 2020-ban vette át a PwC Könyvvizsgálati szolgáltatások üzletágának vezetését, ami magában foglalja a számviteli tanácsadási, a kockázatkezelési és kiberbiztonsági területeket, valamint a cég felnőttképzési központját, a PwC’s Academyt is. Vezetése alatt a magyar könyvvizsgálati üzletág kétszeresére nőtt, és a közép-kelet-európai régió egyik legjelentősebb szereplőjévé vált. László kiemelt figyelmet fordít az innovációra, a munkatársak digitális készségeinek fejlesztésére, illetve a sokszínű és nyitott vállalati kultúra megteremtésére.

„A PwC Magyarország egyik legmeghatározóbb könyvvizsgáló, adótanácsadó és üzleti tanácsadó cégcsoportja. Célom, hogy a vezetésem alatt tovább tudjuk erősíteni piacvezető pozíciónkat hagyományosan erős szolgáltatási területekeinken és újabb piacokat is meghódítsunk. Számomra egy sikeres vállalat alappilléreit a bizalom, az együttműködés, és a felelősségvállaló, illetve bevonó vezetői kultúra jelentik. A fenntartható eredményességet a pénzügyi mutatókon túl a tehetségek bevonzásának képessége, az innovációs aktivitás, a szervezetben dolgozók szakmai fejlődése és a cég társadalomra gyakorolt hatása jelzi. Ehhez egy olyan sokszínű és transzparens vállalati kultúrában hiszek, ahol a munkatársak egymás iránti kölcsönös bizalommal folyamatosan a legmagasabb minőségre törekednek” - nyilatkozta Radványi László.

Hozzátette: „A PwC vezetőjeként feladatomnak tekintem, hogy cégünk tudását ügyfeleink teljes körű, magas minőségű kiszolgálásán túl a gazdasági és a társadalmi bizalom erősítésének szolgálatába is állítsuk. Hiszek abban hogy a világunkat alakító globális trendeknek nem elszenvedői, hanem a változások aktív alakítói kell, hogy legyünk.”

László szakmai elfoglaltságain felül a PwC társadalmi felelősségvállalási és sokszínűségi projektjeiben is aktív szerepet vállal, illetve személyes meggyőződésből is sok ügyet támogat. Két gyermek édesapja, szabadidejét legszívesebben családjával, illetve sporthobbijaival tölti. 

Lőcsei Tamás 2018 óta töltötte be a PwC Magyarország vezérigazgatói pozícióját. Az adózás és az állami támogatások területén nemzetközileg elismert szakértő számos befektető magyarországi és régiós beruházását segítette elő az elmúlt évtizedekben. Hat éves vezérigazgatói periódusa alatt olyan kihívásokon vezette át sikeresen a PwC-t, mint az elhúzódó covid-járvány, a szomszédos háború és az ezekkel járó gazdasági és munkaerőpiaci nehézségek - miközben innovatív stratégiával és erős technológiai fókusszal a munkavállalók számára is inspiráló és fenntartható környezetet alakított ki. Új szerepkörében a magyarországi  üzletfejlesztési terület vezetői pozíciója mellett a CEE és az ázsiai régió gazdasági együttműködésének fejlesztéséért felel.

„Büszke vagyok arra, amit a PwC Magyarország a vezetésem alatt elért: a gazdasági nehézségek ellenére a szolgáltatási portfóliónk folyamatosan bővült, irodát nyitottunk Debrecenben, dolgozói létszámunk meghaladja az 1000 főt, és árbevételünk csaknem megduplázódott a 6 év alatt. Hiszem, hogy ez a lendület töretlenül folytatódik, és ezután is hozzá tudok járulni a PwC hazai és regionális sikereihez, ráadásul úgy, hogy sokkal több időt tudok tölteni ügyfeleinkkel, aminek nagyon örülök” - nyilatkozta Lőcsei Tamás.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!