3p

A szokásosnál enyhébb influenzaszezon is hozzájárulhatott a koronavírusos betegek szokatlanul magas halálozási arányához Olaszországban. Spanyolországban ismét csúcsot döntött az egy nap alatt elhunytak száma. Világszerte már több mint egymillió embert diagnosztizáltak a fertőzéssel. Nemzetközi hírösszefoglalónk következik.

Új elmélettel állt elő az olasz Egészségügyi Minisztérium tanulmánya arra vonatkozóan, miért kimagaslóan magas Olaszországban a koronavírussal fertőzöttek halálozási rátája. (A dél-európai államban a diagnosztizált betegek mintegy 10 százaléka veszíti életét, más országokban viszont jellemzően néhány százalék, a németeknél pedig egy százalék alatt van ez a mutató.)

Járókelő Milánóban 2020. március 16-án. MTI/EPA/ANSA/Andrea Fasani
Járókelő Milánóban 2020. március 16-án. MTI/EPA/ANSA/Andrea Fasani

Több sebezhető idős ember maradt

A tanulmány arra hívja fel a figyelmet, hogy a legutóbbi influenzaszezon – tavaly november és idén január között – az átlagosnál kevesebb idős olasz halálát okozta a szokásosnál melegebb időnek köszönhetően, írja a Bloomberg.

A jelentés tehát azt sugallja, hogy az idén a korábbinál több volt a sebezhető idős ember, akiket végül egy másik, az influenzát követő járvány, a koronavírus ölt meg. Részben ez magyarázhatja tehát a magas halálozási rátát.

Európában a legutóbbi influenzaszezon a szokásosnál korábban kezdődött, és már február elején elérte a csúcsát.

Sok látens beteg 

A Corriere della Sera olasz lap korábbi vizsgálatában ugyanakkor arra jutott, hogy a magas olasz halálozási ráta a következő faktorokra vezethető vissza:

a fertőzöttek alulbecsült száma, a több mint egyharmadában 65 év feletti lakosság és a magas várható élettartam, a Pó-alföld szennyezettsége, valamint az intenzívebb társadalmi élet.

Az olasz napilap szerint a legfőbb ok, hogy a fertőzöttek valós száma az ismertnél sokkal magasabb. Minden igazolt beteg mellett ugyanis legalább további 5-10 nem diagnosztizált fertőzött van.

Az olasz statisztikai hivatal március 12-i számításai szerint az akkori több mint 12 ezer regisztrált beteg mellett további több mint 105 ezer, nem nyilvántartott, tünetmentes vagy nagyon enyhe tünettel rendelkező fertőzött volt. Ekkora létszámmal számolva a halálozási ráta is alacsonyabb lenne, és megközelítené a kínait.

A lap emellett arra is felhívja a figyelmet, hogy magas a 65 év felettiek aránya.

A fertőzésben elhunyt olaszok átlagéletkora 80 év körül mozog, és több mint 48 százalékukat legalább három más betegség miatt is kezelték.

További részletek a Privátbankár cikkében.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!