3p

Három, az uniós forrásokkal kapcsolatos kormányzati tévedésre mutat rá blogbejegyzésében Zsiday Viktor. Úgy látja, EU-tagság nélkül Magyarország nem Svájc, hanem Szerbia vagy Moldova sorsára jut.

Az EU-pénzeket az Orbán-kormány szándékosan szimplán finanszírozási megoldásként próbálja beállítani, de Zsiday Viktor ennél sokkal többről van szó. A Citadella alapkezelője szerint ugyanis az uniós támogatások beérkezése vagy be nem érkezése jelzés arra vonatkozóan, hogy Magyarország mennyire az EU tagja még.

A közgazdász szerint az első tévedés, hogy nemcsak az a fontos, hogy az EU-s források megérkeznek-e, hanem az is, hogy a működő- és portfóliótőke-tulajdonosok, valamint a hazai lakosság meddig hiszi azt, hogy Magyarország az Európai Uniós teljes jogú tagja. Úgy látja, a Huxit nem úgy tud lezajlani (mint az Egyesült Királyságban), hogy deklaráltan kilépünk, hanem úgy, hogy de jure esetleg még tagjai vagyunk az Uniónak, ám de facto egyre kevésbé.

„Nem kilépünk, hanem szép lassan kicsúszunk: pénzt nem kapunk, szavazatunkat elveszik”

– írja blogjában Zsiday. Szerinte egyre inkább ebbe az irányba haladunk, aminek az a kockázata, hogy lassabb vagy gyorsabb tőkemenekítés lehet. Szerinte az uniós forrásokkal kapcsolatos tárgyalások elhúzódása és például a soros elnökséggel kapcsolatos negatív felvetés is azt sugallja, hogy mi nem is vagyunk valódi EU-tagok.

Vajon még de facto az EU tagjai vagyunk? Fotó: Wikipedia
Vajon még de facto az EU tagjai vagyunk? Fotó: Wikipedia

Zsiday szerint a másik tévedés, hogy a működőtőke pótolja az EU-pénzt. Rámutat, az EU-támogatások valóban vissza nem térítendőek, és direkt módon a jegybanki devizatartalékot növelik, míg a működőtőke beruházásokra azok tulajdonosa nyereséget vár el, azaz a devizabeáramlást később devizakiáramlás fogja követni.

A harmadik tévedésként a szakember azt veti a kormányzat szemére, hogy az EU-s források pótolhatóak lennének keleti pénzekkel. Kiemeli, az oroszoknak nincs pénzük, a kínaiak pedig számos esetben adósságcsapdába vezették az adott országot, a befektetett pénzt pedig kamatosan kérték vissza. Arra is rámutat, a keleti tőke épp azért jön Magyarországra, mert hazánk még az EU tagja. negatív példaként említi Moldova vagy Szerbia esetét, ahová nem tódul a működőtőke.

„Az EU-n kívül pedig nem a kormányzat által elképzelt semleges és mindenkivel barátkozó gazdag Svájc lesz Magyarországból hanem a két világ közé szorult Szerbia. Vagy Moldova”

– zárja bejegyzését Zsiday.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!