1p

Huszonnégy helyszínen több mint 37 000 liter cseh és szlovák UHT tej forgalmi korlátozását rendelték el azt követően, hogy rajtaütésszerű ellenőrzéseket tartottak a kereskedőknél a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a kormányhivatalok szakemberei a múlt héten.

A Nébih csütörtöki közleménye szerint a külföldi UHT tejeket forgalmazó nagykereskedőknél és áruházláncoknál az ország több megyéjében tartottak ellenőrzést, a forgalmi korlátozás alá vont tételek értéke eléri a 4 millió forintot.

A razzia az országos főállatorvos által elrendelt kiemelt ellenőrzés-sorozat része volt.

Az eljárást egy esetben a termék nem megfelelő jelölése, a többinél pedig a nem megfelelő nyomonkövetési dokumentumok miatt kezdeményezték az ellenőrök. Több terméknél – azok ismeretlen eredete miatt – laboratóriumi vizsgálatokhoz is mintát vettek a szakemberek.

A tájékoztatás szerint a Nébih laboratóriumaiban mikrobiológiai elemzéseket végeznek, és vizsgálják például a tejek fehérjetartalmát, illetve az idegen víz, nehézfémek jelenlétét is. Az adatok feldolgozása folyamatban van.

Az ellenőrzés-sorozat a következő hetekben is folytatódik - közölte az élelmiszerlánc-biztonsági hivatal.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!