3p

A legkitartóbbak ma Kerecsenden szállnak meg, holnap menetelnek tovább Budapest felé. 

Lassan vége az eredetileg a Pedagógusok Szakszervezete, a nOár, és a Tanítanék Mozgalom által szervezett Tudásmenet az oktatásért második napjának is, ma este már Kerecsenden szállnak meg a legkitartóbb pedagógusok.

A január 2-án indult 180 kilométeres, 6 napos esemény Miskolcon indult el 50 fővel, amely aztán sajnos tegnap megfeleződött, majd 15-20 főre csökkent. 

Szűcs Tamás naponta többször is élőben jelentkezik. Fotó: Facebook/PDSZ
Szűcs Tamás naponta többször is élőben jelentkezik. Fotó: Facebook/PDSZ

"Üzenetértékű ez a gyaloglás. A célunk közvetíteni egy elszántságot, hogy áldozat nélkül nem fog semmilyen változás történni. A mi elszántságunkat mutatja, hogy bizony jócskán kiléptünk a komfortzónánkból a napi 30-40 kilométeres gyaloglással. Ezzel is szeretnénk megmutatni, hogy régóta kitart a pedagógustársadalom a tiltakozással, és 2023-ban is kitartunk"

- mondta tegnap az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Szűcs Tamás, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének képviselője, aki az egyik legelszántabb résztvevője az eseménynek, aki végig gyalogolja a Miskolctól Budapestig tartó Tudásmenetet.

Szomorú, hogy a gyalogosmenet egyelőre egy kis csapatra karcsúsodott, ehhez ad hozzá a PDSZ Facebook-oldalán megjelent olvasói levél is:

"Sajnos névvel, arccal nem merem vállalni a véleményem, tehát megjelenhet az írásom, de csak név nélkül! Mezőkövesden élek. Szívem szakad meg, hogy nem csatlakozhatom a menethez, de ha meglátnak a város elöljárói közül valakik, vagy a “besúgók”, sajnos még a családomat is tönkre tehetik. Itt nem szabad renitenskedni. Könnyen le tudják építeni a férjem vállalkozását, meg vannak hozzá az eszközeik. Akkor viszont a megélhetésünk forog kockán. Látom a magyar oktatás összes problémáját, egyetértek minden követeléssel, féltem a gyermekeim jövőjét. Nagyon frusztrál, hogy nem állhatok ki az igazságért, de egy kolléganőmnek is az ország másik végébe kellett költözni, hogy újra dolgozhasson, pusztán azért, mert kiállt szakmai érvekkel az igaza mellett, ami nem tetszett egyes embereknek.

Remélem sikerül országos szintű lépéseket elérni, mert itt helyi szinten nem lehet. Egy nemrég történt beszélgetés során egy vezető beosztású pedagógus azt mondta nekem: “nem értem, miért nincs elég pedagógus. Nem a pénz miatt…”

Sajnos itt ez a nézet uralkodik." 

A menetnek azonban még nincs vége, Budapest felé közeledve talán egyre többen csatlakoznak majd, már csak azért is, mert még téli szünet van, tehát nem iskolaidőből veszi el a napokat az esemény. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!