2p

2,5 milliárd forintos beruházással új négycsillagos szálloda nyílt Mezőkövesden, illetve a hozzá tartozó Zsóry-fürdőn pénteken.

A fitness és wellness szolgáltatásokat is nyújtó, mintegy 300 férőhelyes létesítmény 234 szobával várja a látogatókat. Közöttük öt apartman és egy úgynevezett elnöki lakosztály is található. A hotel a 17 ezer lakosú Borsod-Abaúj-Zemplén megyei fürdőváros első négycsillagos szállodája.

Mint azt Bán István, a belföldi magánszemélyek által birtokolt, a szálloda megvalósítására létrehozott Négylevelű Kft. üzemeltetésért felelős képviselője elmondta: a befektetett magántőkén túl 200 millió forintnyi támogatást kaptak a Nemzeti Fejlesztési Terv Észak-Magyarországi Regionális Operatív Programjából, illetve további 260 millió forintra számítanak a keretből egy másik pályázati körben.

Tállai András, a település polgármestere úgy vélekedett, hogy a szálloda az építés alatt álló reptérrel együtt meghatározó hatást gyakorol majd a város és a kistérség idegenforgalmára. Az ennek nyomán megélénkülő idegenforgalom évente plusz 30-50 millió forintnyi adóbevételt jelenthet a település számára, illetve 53 környékbeli talált munkát az új létesítményben.

Mindez azt jelenti, hogy a hotel a térség és a város életét, jövőjét meghatározó beruházás, illetve jó példája az állam, az önkormányzat, illetve a magántőke együttműködésének - mondta a polgármester. A hotel a szomszédos Zsóry-fürdőből kapja az élménymedencék működtetéséhez szükséges gyógyvizet.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!