4p

Az idei őszi állásbörzéken jellemzően 20-30 százalékkal kevesebb állást kínáltak a munkáltatók tavaly őszhöz képest, miközben a rendezvényeken állást keresők száma emelkedett. Pozitívum volt, hogy tudatosabbak lettek az álláskeresők.

Sok az eszkimó, kevés a fóka (mfor.hu)

Az ősz legtöbb állást kínáló rendezvényén, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem állásbörzéjén 12 ezer érdeklődő vett részt - tájékoztatta Kroknay Szabó Mária, a rendezvény marketing és PR vezetője az MTI-t pénteken. Hangsúlyozta, hogy mostanra tudatosabbak és felkészültebbek lettek az álláskeresők, hiszen kevesebb álláslehetőség közül választhatnak. Elmondta, hogy az előző börzékhez képest valamelyest nőtt a látogatók száma, azonban ez nem feltétlenül a válság következménye.

Az október végi műegyetemi börzén 100 cég volt jelent mintegy 1200 állásajánlattal, ez pedig a tavaly őszi kínálathoz képest 30 százalékos csökkenés mind a kiállítók, mind pedig az álláslehetőségek számát tekintve.

A börze kiállítói közül tavalyhoz képest eltűntek a telekommunikációs szektor és az építőipar cégei - fűzte hozzá Kroknay Szabó Mária. Az utóbbi egy évben nem emelkedtek a diplomásoknak kínált indulóbérek. A cégek által kínált indulókeresetek a műszaki, mérnöki, informatikai diplomások számára átlagosan bruttó 280 ezer forint, gazdasági végzettség esetén bruttó 240 ezer forint körül mozogtak.

A legkeresettebb végzettségűek továbbra is a villamosmérnökök: az őszi műegyetemi börzén kiállító cégek 39 százaléka keresett ilyen diplomával munkaerőt, őket pedig az informatikusok és a gépészmérnökök követték.

A Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) Karrier Irodájának igazgatója, Andrási Monika az MTI-nek elmondta: egyszerre keres most szakmai gyakorlatot a bolognai rendszer gyakorlatigényes szakjának hallgatója és az új mesterképzés negyedévese, valamint a régi rendszer ötödéves végzőse – mindannyian szakmai tapasztalatra kívánnak szert tenni, hogy növeljék értéküket a munkaerőpiacon. A tavalyi számokhoz képest azonban a cégek csak negyedannyi pozícióba keresnek diplomást, így élesedik a verseny. Hozzáfűzte, azok a frissdiplomások is megjelentek az őszi állásbörzéken, akik nem tudtak elhelyezkedni a diplomaszerzés óta.

A BCE-n október elején rendezett KarrierExpo országos integrált állásbörzére rekordszámú, körülbelül 12 ezer érdeklődő ment el, a legtöbb pozíciót a gazdasági és a műszaki, informatikai végzettségűeknek kínálták. Andrási Monika elmondta, hogy a válság miatt megcsappant a cégek kiállítási kedve: a KarrierExpón 15-20 százalékkal kevesebb kiállító jelent meg, és a körülbelül ezer pozíciót kínáltak, miközben két éve még háromezernél is több álláshirdetést hoztak.

Az Európai Foglalkoztatási Szolgálat (EURES) az idén októberben immár negyedik alkalommal rendezte meg a Nemzetközi Információs- és Állásbörzét, amelyen az Európai Unió más országaiban munkát vállalni tervezők tájékozódhattak a lehetőségekről. A börzére látogatók száma az idén 3500-ról 4000-re nőtt tavaly őszhöz képest, miközben az állást kínáló cégek száma körülbelül harmadával csökkent (18-ról 13-ra).

Kalmár András, az EURES magyarországi menedzsere az MTI-nek elmondta, hogy az idei EURES börzén a szokásosnál is több partnerszervezet - például a Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat, a Nemzeti Pályainformációs Központ, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár és az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság - vett részt, mivel a válság miatt különösen fontos, hogy aki külföldre megy dolgozni, biztos körülmények között tehesse ezt.

A Nemzetközi Információs- és Állásbörze összesített adataiból kiderül, hogy a legerősebb potenciállal a külföldi munkavállalás szempontjából munkavállalói oldalról a 35 év alatti diplomás, nyelvet beszélő munkavállalói réteg rendelkezik, miközben a cégek az állások jelentős részét szakmunkásoknak kínálták, így a kereslet és a kínálat nem minden esetben találkozott.

A börze látogatóinak túlnyomó többsége - 89,2 százalék - tervezi, hogy a közeljövőben külföldön vállal munkát; a népszerűségi lista élén Nagy-Britannia áll, a külföldre vágyók 41,8 százaléka jelölte meg lehetséges célországként, de Németország, Ausztria és Hollandia is sokak érdeklődésére tarthat számot. A tavaly őszi rendezvény látogatóinak valamivel több mint 88 százaléka tervezte, hogy külföldre megy dolgozni.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!