2008. november 28. 11:29

Termálfürdő és lakópark épül Pécelen a város mellett talált melegvizű kút hasznosítására, az 565 millió forintos terv megvalósítására megállapodást írt alá az önkormányzat a beruházóval - közölte a Pest megyei város polgármestere pénteken az MTI-vel.

Benkovics Gyula (MSZP) elmondta, hogy a néhány évvel ezelőtt végzett fúrás nyomán 650 méter mélységben 32 fokos vizet találtak, s a kútból percenként 250 liter vizet lehet a felszínre hozni. Az önkormányzat versenytárgyalást írt ki a tulajdonában lévő, a kút körül fekvő 17 hektárnyi, külterületi szántó besorolású területre.

A nyertes társaság a terv szerint két hektáron látvány-termálfürdőt épít wellness központtal, nagy medencékkel. Mellette sportpálya, óvoda, egy bevásárló centrum kap majd helyet és 500 lakás részére parcellákat alakítanak ki. Itt nem csak a leendő lakók juthatnak emelt szintű szolgáltatásokhoz, de a város olyan új fürdővel, szabadidő központtal gyarapodik, ami által javulhat a péceliek életminősége.

Az elképzelések között szerepel, hogy a termálfürdő a Ferihegyi repülőtér tranzit utasainak is rendelkezésére áll majd, ugyanis a nemrég átadott M0-ás körgyűrű szakasz jóvoltából innen a repülőtér 10 perc autózással elérhető - mondta a polgármester.

A termálfürdő és lakópark építése az előkészületek után 2010-ben kezdődik és három éven belül készül el - közölte Benkovics Gyula.

MTI/Menedzsment Fórum

Hitelre van szükséged?

Találd meg a legideálisabb kölcsönt az Mfor és a Bank360 közös kalkulátoraival! Ha kevesebb mint 5 millió forintra van szükséged, tucatnyi kedvező kamatozású személyi kölcsönt hasonlíthatsz össze a Személyi Kölcsön Kalkulátorral. Ha lecserélnéd a régit, vagy megtaláltad álmaid járgányát, egy olcsó autóhitellel akár már néhány napon belül a volán mögé ülhetsz az Autóhitel Kalkulátor segítségével. Nagyobb terveid vannak és több pénz kell? A lakásvásárlásra fordítható hitelek között hatalmasak az eltérések, ilyenkor érdemes csak igazán összehasonlítani az ajánlatokat! 

A Bank360 és az Mfor összegyűjtötte, hogy melyek december legkedvezőbb hitelei:

Ha jól jönne 1,5 millió forint, a Raiffeisen Bankot érdemes most felkeresni, mivel a személyi kölcsön 30 379 forintos törlesztőrészlet mellett lehet a tiéd 60 hónapos futamidővel. 3 millió forintra lenne szükséged autóvásárláshoz? A CIB Banknál már 60 654 forintos havi törlesztéssel igényelheted jövedelemérkeztetéssel. A K&H Banknál igényelhető lakáshitellel pedig 10 millió forintot vehetsz fel 20 éves futamidőre havi 53 332 forintos törlesztőrészlettel.

Másfajta kölcsönt keresel? Ez a kalkulátor segíthet megtalálni azt a hitelt, amit keresel.