6p

Nem egyszerű válaszolni a kérdésre, a "tankolás" mellett más költségekkel is érdemes számolni.

Egyre nagyobb szeletet hasítanak ki maguknak az elektromos meghajtású járművek az európai piacon: 2022 harmadik negyedévében az összes újonnan regisztrált autó közel 12%-a tisztán elektromos jármű volt, a hibridek részesedése pedig 22,6%-ra nőtt az Európai Autógyártók Szövetségének adatai szerint. A legnagyobb gyártók eközben sorra rukkolnak elő az újabb és újabb modellekkel, hogy megfeleljenek a vásárlók igényeinek, ráadásul 2035-től az Európai Parlament döntése alapján már nem is lehet belső égésű motoros autókat értékesíteni a tagországok területén. Hazánkban is egyre többen váltanak környezetkímélő közlekedésre, 2022. november végéig összesen több mint 62 ezer zöld rendszámot adtak ki, a Generali kutatása szerint pedig közel minden 6. magyar vásárolna elektromos vagy hibrid járművet, ha tehetné. Ugyanakkor a kérdés továbbra is adja magát: valóban megéri váltani? Ezt a kérdést igyekeztek körüljárni a Generali szakértői lapunknak küldött elemzésükben.

Az elektromos autózás robbanásszerű terjedése arról árulkodik, hogy ez bizony már nem csak a leggazdagabbak úri hóbortja, a fenntartható jövőbe és a környezetkímélő megoldásokba pedig mindenképpen érdemes befektetni. Fontos kérdés azonban, hogy pontosan milyen költségekkel jár belevágni a „zöld” közlekedésbe, a döntés pedig talán még összetettebb, mint valaha, főként hazánkban: az elmúlt évben emelkedtek az áramárak, majd decemberben megszűnt az üzemanyag ársapka is. Persze a költségek a vásárláskor kezdődnek, és mivel egy hagyományos meghajtású, jó felszereltségű új autót már 6-8 millió forintért vehetünk szemben a 10-11 millió forintnál kezdődő elektromos verziókkal, érdemes átgondolni, hogy milyen tételekkel kell számolnunk a továbbiakban.

Nem mindegy, mennyiért vesszük az áramot

A fenntartási költségek kalkulálása már egy sokkal összetettebb kérdés, hiszen az elektromos autók mellett szóló egyik legfőbb érv az olcsó áram és a dráguló üzemanyagár volt, 2022 azonban jelentősen megbolygatta az állóvizet. A hatályos szabályozás szerint átlagosként megjelölt 210 kWh havi lakossági áramfogyasztást szinte biztosan túllépjük, ha otthon szeretnénk tölteni elektromos autónkat, e felett pedig bizony megugrik az áramtarifa. Ha 100 km-re 17 kWh-s energiaigénnyel számolunk egy tipikus e-autónál, akkor ennek támogatott ára 627 forint körül alakul, de az átlagfogyasztás felett ugyanez már nagyjából 4 290 forintba kerül – mindez persze attól függ, hogy milyen berendezéseket használunk még napi szinten és ezek mennyit áramot fogyasztanak.

Az ársapka nélküli üzemanyagárakat nézve azonban ez sem tűnik vészesnek: január elején ugyanis ismét emelkedett a benzin literenkénti piaci ára, így ezért 631, a gázolajért pedig 693 forint körül kell fizessünk a kutaknál. 7 literes átlagfogyasztással számolva tehát jóval magasabb költséggel, 4 417 és 4 851 forinttal kalkulálhatunk egy 100 km-es távon. Emellett – habár a napelemekkel kapcsolatos szabályozás jelentősen átalakult az elmúlt hetekben – megújuló energiaforrásokkal, hőszivattyúval optimalizálhatjuk az otthoni akkumulátortöltés költségeit.

Nem utolsósorban ma már az ország számos pontján állnak rendelkezésre nyilvános töltőpontok, melyek közül néhány ingyenes lehetőséget kínál (habár ezek jócskán leterheltek), ugyanakkor más töltőpontokon január 2-től közel háromszor annyit kell fizetniük egyes e-autó tulajdonosoknak, mint korábban.

A szerviz sem olcsó

A kép láthatóan elég vegyes, mindenkinek érdemes tehát saját körülményeit és igényeit figyelembe véve kalkulálni, ugyanakkor a Generali tavaly év eleji kutatásának tanulságai szerint az elektromos autózás igenis vonzó alternatívának tűnik a magyarok számára. A megkérdezettek 16%-a nyilatkozott úgy, hogy szívesen váltana tisztán elektromos, vagy plug-in (tölthető) hibrid meghajtású járműre, ha módjában állna. A legtöbbjüket a környezettudatosság (57 százalék), a hagyományos üzemanyag árának növekedése (53 százalék) és az innovatív technológia (45 százalék) motiválja, ugyanakkor a várható javítási- (52 százalék) és alkatrészköltségek (46 százalék) riasztják el őket a leginkább. Ez a félelem nem is alaptalan, hiszen mint minden innováció esetében, az elektromos autók szervizeléséhez is nehezebb egyelőre szakembert találni, és a cserélendő alkatrészekhez is drágábban lehet hozzájutni. A Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) szerint az e-autók átlagkára akár 200 000 forinttal is meghaladhatja a hagyományos meghajtású modellekét.

Az elektromos autóknál fontos figyelembe venni azokat a tényezőket, amik miatt olcsóbb lesz a szervizhez szükséges alkatrész költség: nincs olajcsere a motorban; nem kell foglalkozni a vezérműszíjcserével; nincs kuplungcsere, illetve a fékek kopása lassabb ütemű, mivel kisebb mértékben használják őket az energiavisszanyerés miatt. Ám az elektromos autóknál a szervizhez szükséges munkadíj jóval drágább, mert szükség van hozzá most még különlegesen képzett szakemberekre, akik az elektromos rendszerhez értenek. Az ő munkadíjuk jóval magasabb, mint a sima szerelői munkadíj”

– mondja Szikszai József, a Generali Biztosító kárrendezési vezetője.

Szikszai József szerint ugyanakkor vannak olyan alkatrészek, melyek szervizelése, cseréje továbbra is szükséges: ezek a futóműalkatrészek, az utastérszűrők. Illetve a hűtővíz továbbra is jelen van, csak nem a motorban, hanem az akkumulátorban. Emellett számolni kell plusz szervizteendőkkel: ezek az akku, illetve az elektromos berendezések ellenőrzése.

Ugyan rövidebb az elektromos autók szervizelése esetén az ellenőrizendő lista hossza, de azt magasabb áron végzik el. Emellett hiába jóval kevesebb alkatrész van egy elektromos autóban, ha az elektromos alkatrészek és elektronikák ára magasabb, mint a hagyományos, benzines mechanikus alkatrészeké. Ráadásul azt is figyelembe kell venni, hogy szervizköltség alatt nem csak a műszaki meghibásodásokat kell érteni, hanem kötelező szervizt, amit a gyártó előír bizonyos időközönként”

– mondja a Generali Biztosító kárrendezési vezetője.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!