4p

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

Jobban aggódnak a magyarok a nyugdíjas éveik miatt.

Erősödtek a hazai dolgozók körében a nyugdíjban töltött esztendőkkel kapcsolatos aggodalmak az egy évvel korábbihoz képest – egyebek közt ez is kiderül az Önkéntes Pénztárak Szövetsége (ÖPOSZ) megbízásából elkészített országos, reprezentatív felmérés adataiból. A kutatás eredményei alapján a megkérdezettek egyre nagyobb többségét foglalkoztatják az olyan kérdések, hogy mekkora megtakarítást kellene felhalmozni a gondtalan időskorhoz, mikor kellene elkezdeni a takarékoskodást, miből lehet majd kifizetni az egészségügyi, ápolási kiadásokat. Ennek ellenére csak kevesen terveznek előre ezekre az élethelyzetekre.

A negyvenesek tartanak a leginkább jövőtől

Mindemellett továbbra is igaz, hogy a válaszadók többsége (51 százalék) tart attól, hogy nyugdíjas korában anyagi nehézségei lesznek, és mindössze minden ötödik (18 százalék) számít bizakodónak, a fennmaradó hányad pedig bizonytalan abban, hogy jó vagy rossz vár-e rá. A jövőtől a leginkább a negyvenes korosztály tart (56 százalék), a kifejezetten bizakodók aránya pedig a 18-29 évesek körében a legalacsonyabb (9 százalék).

Csupán a szűk többség (57 százalék) számít arra, hogy állami nyugdíjat fog kapni idős korában. Minél fiatalabb valaki, annál kevésbé hisz ebben: a harminc év alatti korosztály kevesebb mint 40 százaléka bízik az állami öregségi ellátásban, szemben a nyugdíjkorhatárhoz legközelebb álló 50-65 évesek bő kétharmadával. A megkérdezettek több mint fele rész- vagy teljes munkaidős állásból, egynegyedük pedig a nyugdíjcélú megtakarításból (is) számít bevételre. Körülbelül minden tizedik válaszadó a gyerekei, unokái anyagi támogatására is számít, viszont  minél idősebb valaki, annál kevésbé: a harminc év alattiak 17 százalékával szemben a nyugdíj előtt álló korosztálynál ez csupán 5 százalék. 

Aki spórol, kevésbé aggódik

Arra, hogy ki milyen várakozással tekint időskori anyagi biztonságára, egyértelműen hatással van, hogy tud-e félretenni a nyugdíjas évekre. A felmérés eredményei alapján az aktív dolgozók 61 százaléka előtakarékoskodik nyugdíjcéllal valamilyen formában – köztük a felsőfokú végzettségűek inkább, a legfeljebb nyolc általánossal rendelkezők jóval kevésbé. 

Az általános hangulatromlás ellenére az előtakarékoskodók aggodalmai valamelyest csökkentek az egy évvel korábbi felmérés eredményeihez képest, miközben a nyugdíjcélú megtakarítással nem rendelkezők félelmei nőttek. Az előtakarékoskodók hangulatjavulása sem jelent hurráoptimizmust, hiszen 47 százalék továbbra is tart az időskori anyagi nehézségektől, ám ez így is jóval elmarad a nem előtakarékoskodók körében mért 58 százaléktól.

Veszélyesen tippelünk

A kutatás arra is rákérdezett, hogy a válaszadók véleménye szerint mekkora összeget kellene félretenni a gondtalan nyugdíjas évekhez. A megkérdezettek átlagosan 25 millió forintra tették ezt a summát, amiben a korosztályok között nem mutatkozott jelentős eltérés. Bár az átlagos összeg növekedett a korábbiakhoz képest (2023: 23 millió forint, 2024: 24 millió forint), a többlet jócskán elmarad attól, amit az elmúlt évek inflációja indokolna.

Jelentősen különböznek a generációs vélemények abban, hogy mennyit kell havonta félretenni ahhoz, hogy a vágyott 25 millió forint összejöjjön. A harminc év alattiak szerint ehhez 113 ezer forintot, az ötven év felettiek szerint pedig ennek közel dupláját, 222 ezer forintot kell megtakarítani.

„A megkérdezettek jól látják, hogy minél korábban kezdi el valaki az öngondoskodást, annál elegendő lehet egy kisebb összegű, rendszeres megtakarítás a kívánt eredmény eléréséhez. Jelentősen túlbecsülték ugyanakkor a szükséges havi összegeket, ami azért veszélyes, mert sok olyan munkavállalót akadályozhat meg az öngondoskodás elkezdésében, ezáltal pedig az elképzelt időskori jövedelem megteremtésében, aki az anyagi helyzete alapján egy kisebb, reális összeggel valójában képes lenne rá” – hívta fel a figyelmet Mohr Lajos, az ÖPOSZ elnöke. „Amennyiben a munkáltatónál a cafeteriában választható elem az önkéntes pénztári megtakarítás, érdemes ezt kihasználni, hiszen a munkaadói befizetések után is jár a 20 százalékos, legfeljebb évi 150 ezer forintos szja-visszatérítés a munkavállaló számára, a kiemelkedő hozamok pedig tovább növelik ezen öngondoskodási forma előnyeit.”

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!