2p

Hőségriadó idején kellett szembesülniük az olaszoknak és a turistáknak a szomorú valósággal.

Több mint tizenegy százalékkal drágult a tölcséres fagylalt ára az Istat, olasz statisztikai hivatal szerint, amely a nyári kánikula beköszöntével közölte az egyik legtöbbet fogyasztott olaszországi élelmiszerre vonatkozó adatokat vasárnap - írta meg az MTI.

Június első hétvégéjén több, mint 13 millió olasz lepte el a tengerparti üdülőhelyeket. Annál is több adag fagylalt fogyott el, ha a városokban maradt turistákat is számoljuk, akik a víz mellett fagylaltból fogyasztottak a legtöbbet - közölte az Istat.

A statisztikai hivatal a negyven Celsius fok feletti meleg miatt kiadott hőségriadó napján hozta nyilvánosságra az olasz gelatóra, azaz fagylaltra vonatkozó adatokat. A fagyi a tészta után a második legnagyobb mennyiségben vásárolt élelmiszer-termék.

A Coldiretti, az olasz mezőgazdasági kistermelők szövetsége rámutatott, hogy tavaly 19,5 százalékkal emelkedett a fagylaltfogyasztás Olaszországban, az iparág elérte az évi 2,3 milliárd eurós forgalmat.

Az Istat hozzátette, hogy nemcsak a mennyisége, az ára is emelkedett a fagylaltnak: több mint tizenegy százalékkal magasabb az ára, mint tavaly ugyanezen időszakban. Az alapanyagok közül a tej ára hat százalékkal, a cukor nyolc százalékkal, a tojás ára pedig 12 százalékkal emelkedett.

Olaszországban mintegy 40 ezer kézműves fagylaltozó működik, ezek 75 ezer embernek adnak munkát.

Az idei nyári szezon slágerének a bazsalikom és a prosecco ízű fagylalt számít, de a legtöbb a hagyományos csokoládéból, pisztáciából, eperből és citromból fogy. 

A vásárlók többsége pohár helyett továbbra is tölcsérben szeret fagylaltozni. 

"Az ostya ára is jelentősen emelkedett, a hűtőpultok energia-fogyasztásáról nem is beszélve. Elkerülhetetlen volt az áremelés, de amikor egy tölcsérnyi, két ízű fagylalt több, mint 4 euróba kerül, ezt nem mindenki engedheti meg magának"

- mondta a római Pantheon melletti egyik fagylaltozó tulajdonosa az MTI-nek.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!