4p

Megjelentek a legfrissebb vagyonnyilatkozatok az Országgyűlés honlapján.

 

Orbán Viktor miniszterelnök a leadott vagyonnyilatkozata alapján továbbra is szerényen él - legalábbis erről árulkodik a dokumentum. Változatlanul nincs autója, ingatlan a nevén és megtakarítást sem sikerült képeznie tavaly. Megvan viszont még a feleségével közösen korábban felvett jelzáloghitele: még 882 ezer forintot kell törleszteniük.

Rogán Antal - volt feleségéhez, Rogán-Gaál Cecíliához hasonlóan - újranősült tavaly, és anyagilag is jó évet tudhat maga mögött. Növelte a megtakarításait, a Mobilsign Kft.-től pedig bruttó 157 millió forintot kapott találmányhasznosítási díj címén.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszternek két budapesti lakáson kívül gyakorlatilag semmije sincs. Van viszont tartozása, nem is kevés: 120 ezer forintos svájci frankhitelét még mindig törleszti és magánszemélyekkel szemben is van 2 milliós tartozása.

Varga Mihály 2020-ban egy 204 négyzetméteres ingatlant bérelt. Résztulajdonában van két II. kerületi ház, egyedüli tulajdonosa egy karcagi, zártkerti ingatlannak. 12,5 millió forintnyi részvényt, 726 ezer forintnyi kötvényt és 14,3 millió forintnyi állampapírt tüntetett fel vagyonnyilatkozatában.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter megtakarításai is megcsappantak, a tavalyi 5,8 milliós megtakarításhoz képest most 222 071 forintot tüntetett fel. A miniszter ingatlanvagyonában nincs változás, a befektetései is szépen fiataltak, értékpapírjai értéke 400 ezerrel 2,6 millióra nőtt, a biztosítási eszközalap pedig 100 ezer forinttal 941 ezer forintra emelkedett. Viszont továbbra is adós 30 millió forinttal a szüleinek.

Növelte megtakarításait Novák Katalin, család- és ifjúságügyekért felelős tárca nélküli miniszter. Megtakarításai 20 millióról 26-ra növekedtek. Állami jövedelme mellett ingatlan bérbeadásból szert tett még havi 305 ezer forintra is. A miniszter több ingatlan tulajdonosa: egy XI. kerületi, 240 négyzetméteres családi háznak, ugyanitt egy 56 négyzetméteres lakásnak, egy 90 négyzetméteres társasháznak. Szegeden egy 67, egy 166 és egy 174 négyzetméteres lakása van, és ezek mellett egy garázs és egy balatonlellei nyaraló tulajdonosa is.

Kósa Lajos 5 millió forinttal tartozik a banknak, 9 millió forinttal magánszemélyeknek, ez azonban nem akadályozta meg abban, hogy 2020-ban vegyen egy új motort, egy BMW 400C-t. Van egy másik motorja is, egy 2016-ban vásárolt BMW GT650C, autója azonban nincs, egy Mercedes Vianót használ tartós bérlettel 2019 óta.

Kövér László házelnöknek nem mentek jól a pénzügyek tavaly. Bankszámláján már félmillióval kevesebb, 3 millió forint pihent és eltűnt 5,2 millió forint értékű életbiztosítása is a vagyonnyilatkozatból. Tartozása továbbra is 10 millió forint.

Áder János köztársasági elnök tavaly hitelét is törlesztette és mellette megtakarításai is gyarapodtak. Folyószámláján a korábbi 3,9 millió forint után 27,5 millió forint pihent már a friss dokumentum szerint, életbiztosítása 17 418 euró volt az egy évvel korábbi 13 680 euró után. Devizaszámlája ugyanakkor némileg megcsappant: a változatlan összegű 1690 dollár mellett 35 320 eurót tartott itt, egy évvel korábban még 43 427 euró szerepelt ezen a soron.

Áder János 2019-ben vett fel 45 millió forintos lakáshitelt, amiből tavaly 4 millió forintot sikerült törlesztenie. Igatlanvagyonában nem történt változás: két Budapest II. kerületi (135 és 125 négyzetméters) házban fele arányban, egy kisoroszi (75 négyzetméteres) házban pedig 25 százalékban tulajdonos.

(via 24, hvg)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!