4p

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) felszólítja a hitelintézeteket, hogy haladéktalanul kezdjék meg az Apple által okozott, technikai probléma miatt bekövetkezett jogosulatlan terhelésekhez kapcsolódó kártalanítást.

Az MNB szombati közleménye szerint az általuk csütörtökön kiadott sajtóközleményben már egyértelműen állást foglaltak, hogy az Apple által szerdán technikai okokból jogosulatlanul indított nagy mennyiségű tranzakció az ügyfelek által jóvá nem hagyott fizetési műveletnek tekintendő, azaz teljeskörűen visszajár az ügyfeleknek.

Az MNB nem elégedett a jelenlegi folyamatok gyorsaságával, ezért felszólítja a pénzforgalmi szolgáltatókat, hogy haladéktalanul kezdjék meg az ügyfelek kártalanítását.

Azonnali kártalanítást kér a bankoktól az MNB
Azonnali kártalanítást kér a bankoktól az MNB
Fotó: MTI

Közölték azt is, hogy az elmúlt napokban az MNB számos egyeztetést folytatott a hazai hitelintézetekkel, a Bankszövetséggel, a kártyatársaságok képviselőivel, valamint az Apple-lel is, és megerősítést nyert azon korábbi információ, hogy valóban technikai hiba okozta a terheléseket, ami az Apple webáruház nemzetközi bankkártyaelfogadó partnerénél következett be, nincs szó kibertámadásról.

A hiba következtében a magyar ügyfeleknél szerdán 18-20 óra között mintegy 780 000 jogosulatlan terhelés történt több mint 2 milliárd forint értékben - jelezték.

Az MNB információi szerint a technikai probléma csak ebben az időszakban állt fent, a pénteki újabb ügyfélértesítések nem új incidens miatt következtek be, csak a korábbi téves terheléshez kapcsolódó üzenetek voltak.

Az MNB tudomása szerint az Apple a hibás terhelések összegének visszaküldését megkezdte - tették hozzá.

Mint írták, hogy az érintettekkel folytatott megbeszéléseken az MNB egyértelműen kifejezte azon elvárását, hogy az Apple és nemzetközi partnere hibájából bekövetkezett jogosulatlan terheléseket az ügyfeleknek minél gyorsabban vissza kell kapniuk.

A mostani sajtóközleménnyel egyben az MNB a leghatározottabban felszólítja az érintett pénzforgalmi szolgáltatókat, hogy az ügyfelek kártalanítását haladéktalanul kezdjék meg, összhangban a pénzforgalmi törvény előírásaival.

"Teljes mértékben elfogadhatatlannak tartja az MNB azon banki gyakorlatot, ami alapján az ügyfelek által a hitelintézetnek bejelentett, az Apple téves fizetési műveleteihez kapcsolódó visszatérítési igényeket nem teljesíti a hitelintézet az ügyfélbejelentést követő munkanap végéig. Ezen túl felszólítja az MNB a hitelintézeteket, hogy azonnali hatállyal kezdjék meg azon ügyfelek kártalanítását is, akik nem jelezték közvetlenül a pénzforgalmi szolgáltatójuknál az érintett időszakban történt jogosulatlan terheléseket" - fogalmaztak.

"Szeretnénk emlékeztetni minden hitelintézetet, hogy a pénzforgalmi törvény a fogyasztónak és a mikrovállalkozásnak minősülő ügyfelek esetében kitüntetett védelmet biztosít a belső piaci pénzforgalmi szolgáltatásokról szóló európai uniós irányelvnek megfelelően" - hangsúlyozták.

Hozzátették: ennek értelmében az ügyfél által jóvá nem hagyott fizetési művelet teljesítése kapcsán a számlavezető pénzforgalmi szolgáltató a felelős a visszatérítésért, a kártyaalapú fizetési műveletek esetében is.

Mindezzel összhangban azt a hitelintézeti gyakorlatot sem tartják elfogadhatónak, ahol a hitelintézetek nem fogadják az ügyfélbejelentéseket és a hibát okozó fél (jelen esetben az Apple) irányába terelik az ügyfelek panaszbejelentéseit - írták.

Az MNB üdvözli, hogy számos pénzforgalmi szolgáltató már megkezdte az ügyfelek kártalanítási folyamatát, az az elvárása, hogy ez minden érintett szereplőnél a lehető leghamarabb megtörténjen.

Tekintettel arra, hogy a jogosulatlan terhelés rendkívül sok banki ügyfelet érintett és a pénzforgalmi szolgáltatók vélhetően számos esetben nem megfelelően kezelték a panaszokat, az MNB soron kívüli vizsgálatot fog indítani, hogy feltárja, az egyes intézmények a jogszabályi előírásoknak megfelelően jártak-e el az ügyfelek bejelentésének fogadása és kártalanítása során, áll a jegybank közleményében.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!