2p

Világszerte még mindig sok munkavállaló szembesül ugyanazokkal a nehézségekkel a munkavégzése során, a többi között munkahelyi stresszel, monotonitással, illetve a nemek közti bérkülönbségekkel - áll az ENSZ Nemzetközi Munkaügyi Szervezetének (ILO) hétfőn közreadott jelentésében.

A jelentés kitér a nemek közti bérkülönbség problémájára is,  kiemelve ennek kapcsán azt is, hogy a nők gyakrabban dolgoznak a férfiakénál alacsonyabb beosztásban.

A jelentés vizsgálja a hosszú munkavégzés miatti munkahelyi stressz jelenségét is, amellyel kapcsolatban az Európai Unió országai viszonylag jól teljesítettek: az uniós tagországokban a dolgozók csupán körülbelül 15 százaléka dolgozik többet heti 48 óránál. Ugyanez a szám az Egyesült Államokban 19 százalék körül mozog, sok más országban pedig eléri akár a 30-40 százalékot is.

Ugyanekkor a megkérdezett munkavállalók mintegy egyharmada nem lát a munkájában előrelépési lehetőséget, az interjúalanyok további egyharmada pedig aggódik a munka esetleges elvesztése miatt.

A jelentésben, amelyet az ILO az Európai Alapítvány az Élet- és Munkakörülmények Javításáért (Eurofound) nevű európai uniós ügynökséggel közösen végzett el, 41 ország dolgozóival készítettek interjút.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!