1p

Csatlakozzon az év egyik legfontosabb egészségügyi szakmai eseményéhez,
ahol a finanszírozási kihívásoktól kezdve a menedzserbetegségek kezelésén át egészen a legújabb digitális egészségügyi megoldásokig minden fontos témát érintünk!

Egészséggazdaság - Menedzser egészség 2025. március 27-én
Merkely Bélával, Kóka Jánossal, Kulja Andrással, Zacher Gáborral
és más neves szakértőkkel - jelentkezzen március 3-ig kedvezményes áron!

Részletek és jelentkezés itt!

Azért jogos a kérdés, mert nem a kormány, hanem a DK nyújtott be határozati javaslatot az Országgyűlés elé az azonnali nyugdíjkorrekcióért.

„Soha nem látott megélhetési katasztrófa sújtja Magyarországot, és az Orbán-kormány semmit nem tesz azért, hogy megállítsa az idősek elszegényedését. Ebben a hónapban mindössze 3,2 százalékkal emelkedett a nyugdíj összege, ami az Orbán-kormány eddigi legrosszabb vicce a nyugdíjasokkal szemben a százezreket sújtó megélhetési válság közepén.”

Ezekkel a szavakkal indokolja a Demokratikus Koalíció, hogy határozati javaslatot nyújtottk be az Országgyűlés elé, amelyben követel

  • a 150 ezer forint alatti nyugdíjak esetében a 10 százalékos emelést,

  • a 150 ezer és 250 ezer forint közötti nyugdíjak esetében az 5 százalékos emelést,

  • valamint a vegyes indexálás visszavezetését, hogy a nyugdíjak a jövőben ne csak az inflációt, hanem az átlagbérek emelkedését is kövessék.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!