5p

Nem lehet könnyű feladat olyan lassan dolgozni, hogy csak szeptemberre végezzenek a Margit hídi kerékpárút felújításával, de megoldják. Helyszíni riport.

Akár izgalmas matekpélda is lehetne: ha 5 munkás 40 munkanap alatt készül el a Margit hídi kerékpárút felújításával, akkor 10 munkásnak hány napra lenne szüksége ahhoz, hogy végezzen az 500 méteres szakasszal. A megoldásokat várjuk a szerkesztőségbe. Azt már korábbi kutatásokból lehet tudni, hogy a magyar munkaerő szervezettsége, illetve termelékenysége rendkívül alacsony szinten van. Erre tökéletes példa, ami a Margit hídi kerékpárút felújításánál folyik. Vagyis inkább, ami nem folyik.

A BKK július 5-én jelentette be, hogy 

új bevonatot kap a Margit hídi kerékpárút és felfrissülnek az útburkolati jelek, a nyár folyamán felújítják a híd északi oldalán található kerékpárutat.

 A kerékpárút rekonstrukciója két ütemben valósul meg:

  • július 8., hétfő és előreláthatólag augusztus 4. között a szigeti bejáró és a budai hídfő;
  • augusztus 4. és 31. között a pesti hídfő és a szigeti bejáró közötti szakaszon zajlik majd a munkavégzés.

Ez összesen nyolc hét lezárást jelent, a Buda felé vezető oldalon a külső sávot zárták le az autók elől, mert ott kerékpársávot, illetve gyalogos részt alakítottak ki kordonokkal. Tehát pont az iskolakezdésre lesznek kész az ígéretek szerint. A lezárás óta néhányszor már jártunk arra kocsival és akkor úgy tűnt, hogy éppen senki nem dolgozik a felújításon. Csütörtök délelőtt gyalogosan is felkerestük a helyszínt, hogy megnézzük, miként haladnak a munkával.

Gőzerővel dolgoznak a Margit hídi kerékpárút felújításán
Gőzerővel dolgoznak a Margit hídi kerékpárút felújításán
Fotó: Vég Márton

Maga a kerékpárút már valóban évek óta megérett a felújításra. Legalább 2016 óta foszlik a burkolata, ez mostanra odaáig fajult, hogy egyes szakaszain méretes kátyúkat kellett kerülgetniük a bicikliseknek. Többször elhangzott már, hogy a híd 2011-es nagyfelújítása során a kerékpárútnál használt burkolóanyag nem tapadt rendesen a betonhoz. Magyarán a kivitelezés silány minőségben történt.

Villamossal érkezünk és a szigeti bejárónál szállunk le. Nehéz átjutni a zebrán, mert a lámpa nem működik. Állítólag már tetőzött a hőség, de azért most sincs hideg, reggel 9-kor közel 30 fok van. Nem éppen ideális körülmény a kültéri munkavégzéshez. A budai hídfőnél és a szigeti bejárónál összesen öt munkást számoltunk. Kézi csiszolóval csiszolták simára a felületet. Valaki vésővel és kalapáccsal esett neki a bontásnak. Így ez tényleg sokáig fog tartani. Persze jelentős szüneteket tartanak, tekerni kell egy cigit, kortyolni a vízből. Ebben a hőségben ki tudna sietni, 30-40 perc elég ahhoz, hogy napszúrása legyen az embernek. Vigyázni kell: a hőség által okozott leggyakoribb ártalmak a hőguta, a hőkimerülés, a hypertermia, a melegkiütés és a napégés. Kókadoznak is a munkások rendesen.

Ez itt kérem nem Kína. Nem úgy megy az, hogy kivezénylek 100 embert, akik fél nap alatt lecsiszolják a felületet, másnap pedig leteszik az új burkolatot, aztán jónapot kívánok, lehet tekerni.

A kihelyezett tábla szerint a munkáért a Korrózió-2001 Kft. a felelős. Életemben nem hallottam róluk. Legutóbbi beszámolújuk szerint a cég átlagos állományi létszáma 10 fő. Tavaly 262 millió forintos forgalommal és 37,2 millió forintos profittal zártak. Régi partnere a BKK-nak, velük építtettek meg például egy új hidat a II. kerületi Napraforgó utcánál az Ördög-árok felett. Most pedig Budapest egyik legforgalmasabb hídjánál is ők dolgozhatnak.

Az autósok elég türelmesek, pedig a Lánchíd eleve nem járható, most pedig szeptemberig Pestről Buda felé csak egy sávban araszolhatnak azért, mert a járdával közös területen vezetett kerékpárutat csinosítják. Hiába, híresen toleránsak a magyar autósok. Csúcsidőben néha közel a Nyugati pályaudvarig tart a torlódás, most csak a Jászai Mari térig. A kordonnal lezárt sávban a biciklisek és a gyalogosok élesben gyakorolhatják, hogy miként tudnak egymás mellett, mögött, előtt létezni. A félősebb gyalogosok inkább a járdapadkán próbálnak átjutni a Duna másik oldalára.

Ezzel a szakasszal tehát augusztus 4-ig kell végezni. Munka van még bőven: az aggregátor megbízhatóan üzemel, és a csiszolóval is haladtak előre néhány métert. És ez még csak igazából a bontási fázis. Az izgalmas rész és a lényeg hátravan.

A megfelelően előkészített, szemcseszórt alapfelületre érdesített felületű, só ellen védő, piros színű új burkolatot fektetnek. Továbbá újrafestik az útburkolati jeleket és a kerékpáros piktogramokat

- írta a BKK. 

Ha pedig ezzel a résszel végeztek, akkor rá lehet majd fordulni csiszolóval a Jászai Mari tértől a Margitszigetig tartó szakaszra egészen szeptemberig. Biztosan szép lesz, de ha esetleg véletlenül mégis silány lenne a kivitelezés, akkor maximum megint felbontják.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!