Kis túlzással, aki még nem hallott a 3 százalékos lakáshitelről, az valószínűleg nem Magyarországon él, vagy ha igen, kómában fekszik. A csapból is a szeptember 1-jétől elérhető „szuperkölcsön” folyik. Most tekintsünk el attól, hogy a feltételei hányszor és hogyan változtak – az Orbán-kabinet másfél évtizedes regnálását ismerve cseppet sem szokatlan, hogy mivel mellőzik az előzetes, alapos szakmai egyeztetést, menetközben öntődik végső formájába a valaki (na ki?) agyában megfogant koncepció.
Na de augusztus első napjára végre összeállt a „pekidzs”. S a hírek szerint már rengetegen várják a startot, hogy igényeljék a piacinál jóval olcsóbb, havonta több tízezerrel alacsonyabb törlesztőrészletekkel kecsegtető szuperhitelt. Amely csak az Orbán-kabinet második (a 2010-től folyamatos kormányzás első) ciklusában megalkotott növekedési hitelhez hasonlítható (azt még Matolcsy György indította útnak, az első MNB-elnöki teendőjeként – hol van már ő, de igazán az a kérdés, hol lesz, azaz büntetőjogilag is felelősségre vonják-e a jegybanki alapítványok közpénzeinek elherdálása miatt).
A növekedési hitel káros következményeivel azóta, így tizenkét év múltán is, napról napra szembesülünk. Azzal, hogy mennyire elkényelmesítette a megcélzott kis- és középvállalkozásokat, a piaci versenyben való helytállás helyett a minél több támogatott forrás elnyerésére trenírozta őket, miközben a nyakra-főre szinte ingyen kiöntött pénzek egy hosszabb távú inflációs nyomást csempésztek a magyar gazdaságba. Lett is belőle 2023 elejére negatív európai inflációs rekord (majd két évvel később, ez év elején egy csúcsbeállítás), amit hiába fogott a kormány csak és kizárólag az orosz-ukrán háborúra, majd az agresszor elleni uniós szankciókra, a picit is gondolkodni képesek és a világra nyitottak átláttak a szitán.
A 3 százalékos lakáshitel időzítésével könnyebb a dolgunk. Hacsak nem jön közbe valami rendkívüli, akkor annak rendje és módja szerint jövő áprilisban választások lesznek, s a Fidesz tizenhat év óta először vesztésre áll. Lehet ezt magyarázni a független közvélemény-kutatók elfogultságával (mert a másik irányba a kormánypárti Nézőpont nem az, ugye?), megbízni az ismét a kormányszócsövé vált internetes újságokat, ugyan hozzanak már olyan példákat, ahol a Tiszát tönkreverik, ahogy tette azt az Index a héten is. De azt mindenki érzi, ekkora felháborodás egy kormánnyal szemben az 1990-es rendszerváltás óta nem volt.
Kérdés, az ilyenkor mifelénk már magátó értetődő osztogatás célt ér-e el? Érhet-e el? Úgy, ahogy négy évvel ezelőtt.
Szkeptikussá teszi az embert, hogy egyrészt akkor uszkve 2000 milliárd forint kellett ehhez, most azonban a gazdaság most rosszabb állapotban van, két recessziós év után az idén sem látszódik növekedés, a legjobb esetben is örülhetünk, ha a stagnálásnál kicsit jobb lesz a végeredmény, aminek következtében a költségvetés bevételi oldala is jóval vékonykább. Másrészt most nem az MZP által vezetett összellenzéket kell legyőzni – azt hiszem, a különbséget nem kell érzékeltetni.
Persze ettől még lesz pénz az osztogatásra. Ha nincsenek meg ehhez a belső források, akkor majd külsőből – jutottak gátlások nélkül erre a hazai gazdaságpolitikai korifeusok –, devizahitelekből. Nemcsak a piacokról, hanem Kínából, a Közel-Keletről stb., ismeretlen feltételekkel. Felrúgva az adósságkezelési elveket. Dehát láttunk már ilyet jaj de sokszor. A cél szentesíti az eszközt.
Fotó: Depositphotos
Most például ezt a bizonyos 3 százalékos lakáshitelt. Amire „a fiatalok lakáshoz jutásának megsegítése” címkét aggatták, ám már annak legelső verziói láttán is arra a következtetésre juthattunk, hogy ez nem (sem) nekik szól, hanem megint csak a saját, NER-es klientúrának kedvezhet.
Az e heti vicckategória, hogy 15 millió forintos vételárig jár az ötven százalékos illetékkedvezmény. Tegye fel a kezét, aki tud olyan ingatlant ennyiért, amelyben lakni is lehet?
Erős kétségeim vannak afelől, hogy ilyen feltételekkel el lehet-e csábítani a fiatalokat a Tiszától, akik eleve az idősebb generációhoz képest sokkal nagyobb arányban elégedetlenek a kormánnyal, meg lehet-e nyerni a már-már háborúvá eszkalálódott hazai választási küzdelmet. A fiatalokra a harcosok klubjához és a digitális politikai körökhöz hasonló politikai hókuszpókuszok nem hatnak, ők tudják, mi a csízió. De a lakáshiteles „csodafegyveren” is.
A rovat korábbi cikkeit itt olvashatják.
(Csabai Károly szerzői oldala itt érhető el.)
