Pontosabban: első. Vagy ha úgy tetszik, Európa-bajnok. A fociban ugyanis így számolnak. A legjobb négyből a két győztes továbbjut, és ők ketten döntik el egymás közt, hogy kié lesz a trófea. No de menjünk sorban.
Július 10-én és 11-én mérte össze erejét előbb a spanyol és francia, majd másnap az angol és a holland válogatott. Az előbbi meccsen felidéződött néhány korábbi mérkőzés története, ugyanis a franciák aránylag gyorsan, már a 9. percben vezetést szereztek Randal Kolo Muani révén. A 25 éves csatár az elalvó és egymásra váró spanyol védők közt fejelt Unai Simon kapujába. Már a két nappal korábbi, megismételt francia választás eredményét úgy kommentálták, a politikai-, és sportszakértők, hogy nagy megkönnyebbülés volt a válogatott számára. Ugyanis a francia nemzeti válogatott túlnyomórészt színesbőrű játékosokból állt, akik attól tartottak, hogy ha a Marine Le Pen vezette jobboldali tömörülés megismétli egy héttel korábbi eredményét (10 millió szavazat, 33 százalékos vezető pozíció), akkor nehéz évek várnak rájuk. Még Mbappé is megengedett magának egy buzdítást a francia választóknak, hogy kire (ne) szavazzanak.
Nos, ekkor úgy látszott, hogy a legutóbbi vb döntőse hengerelni fog. Ehelyett azonban a spanyolok gyorsan magukhoz tértek és a csodagyereknek kikiáltott 16 éves és 361 napos Lamin Yamal révén egyenlítettek, néhány perccel később pedig az Eb gólkirályi címére törő Dani Olmo a vezetést is megszerezte. Innen kezdve azonban nem volt igazán említésre méltó esemény. Hacsak az nem, hogy a spanyolok többet birtokolták a labdát, a franciák meg többet szabálytalankodtak. Így hát ezen az ágon a hispánok kerültek a döntőbe.
Fotó: MTI
Következő nap Hollandia Angliával párbajozott. És ugyanúgy, mint annyi más, korábbi Eb24-es meccsen, itt is gólt láthattunk már a 7. percben. A jólismert forgatókönyv ismétlődött: Anglia egyenlített a 18. percben Kane 11-esből lőtt góljával. Azután itt is nyomták az antifocit, további 70 percen át. Majd a 81.percben Kane helyére beállt Ollie Watkins a 90.percben betalált, és a hollandok akkor kezdtek el úgy játszani, ahogy az első góljuk után kellett volna. Így aztán Anglia lett a másik döntős.
Az interneten futnak rövidre vágott videók az egyes mérkőzésekről, nagyjából 2-3 perces összefoglalók. Ha csak ezeket nézzük, akkor fordulatos, izgalmas meccseket látunk. Viszont a maradék 85-90 perc (hosszabbításokkal együtt) mehet a kukába. Egyáltalán nem véletlen, hogy korábbi focilegendák, a sportsajtó és az Eb bármelyik meccsének a közönsége egyre hangosabban elégedetlenkedik a látott teljesítmény és a játékosok hozzáállása miatt. Legutóbb erről írtunk, három, egykori legendát emlegetve.
Fazekas László, az Újpest 92-szeres válogatott jobbszélsője például azt nyilatkozta, hogy elalszik az unalmas játékon és szerinte túl sokan vannak a pályán, csökkenteni kellene a létszámot. Ő egyelőre csak 10 játékost engedne játszani egy csapatban. Mások még annyit sem: ezzel remélik fordulatosabbá, érdekesebbé tenni a játékot. Wayne Rooney, a Manchester United egykori világsztárja másképp gondolja. Szerinte Pep Guardiola a főbűnös, aki még a Barcelona sikeres mestereként vezette be a tiki-taka és a labdabirtoklás taktikáját és vitte tovább magával a Bayern Münchenhez, meg a Manchester Cityhez, s mivel ott is sikeres volt, mindenki őt kezdte utánozni. Ezért a sok egyformaság miatt a foci beszürkült. A brazil focizseni, Ronaldo, (teljes nevén: Ronaldo Luis Nazário de Lima, a Barcelona, majd a Real Madrid egykori csillaga) aki visszavonulása után csapatot vett és sikeressé tette, mindent eladott, ami őt a labdarúgáshoz kötötte, merthogy ez már nem az a foci, amit ő annak tekintett, úgyhogy ettől kezdve ő már inkább csak golfozik
Őszintém szólva sokakat elgondolkoztat, hogy manapság a játékosokat úgy adják-veszik, mint valaha a rabszolgákat az arra szakosodott rabszolgapiacokon (csak nyilván több pénzért) esetleg, mint a híres-hírhedt gladiátorokat. Szóval, hogy mi mindenről szól manapság a foci, és egyre kevésbé a játékról. Ami ennek a sportnak a lényege. Vagy mondjuk a közönség szórakoztatásáról (ami egyre kevésbé jellemző). A gladiátorok kétezer évvel ezelőtti korában még mehetett a szöveg: panem et circenses (amit a római polgárok ingyen kaphattak a császárkorban), ma viszont demokrácia és köztársaság van (hol ez, hol az) és a kenyeret is, meg a cirkuszt is busásan meg kell fizetni. Ugyanakkor mit kap érte a jóhiszemű európai polgár? Erre válaszol a pesti aszfalthumor: mondjam, vagy mutassam?
Wimbledonban július 12-én zajlottak a férfi elődöntők, 12-én pedig a női döntő. Ez utóbbi azért is említésre méltó, mert a női világranglista 7, és 32. helyezettje küzdött meg az elsőségért. A sokkal hátrébb sorolt, 28 éves Barbora Krejcikova három szettben győzte le a 28 éves, olasz Jasminde Paolinit, s ennek következtében a mai naptól egyszeriben 10. lett, míg ellenfele két helyet lépett felfelé a létrán. Vasárnap, 14-én volt a férfi döntő: a világranglista második és harmadik helyén álló versenyző csapott össze. A 21 éves Carlos Alcaraz három szettes küzdelemben múlta felül a 16 évvel idősebb Novak Djokovicot, megismételvén tavalyi wimbledoni győzelmét (Djokovic már hétszer volt wimbledoni győztes).
Egyébként a torna összdíjazása 50 millió angol font – tegyük hozzá, hogy ezt a versenyt nem az ország teniszszövetsége rendezi (mint a többi Grand Slam tornát (Ausztrália, USA, Franciaország), hanem a Wimbledont birtokló klub. Mind a férfi, mind a női győztes 2,7 millió angol fontot kap, de azért a korábban kiesettek sem járnak rosszul. Egyébként, ha valaki sokallná az összeget, gondolja meg, hogy a pályán küzdő sportolók nem vághatják zsebre az egészet, hiszen ebből fizetik (ki tudja, hány emberből álló) stábjaik fizetését. Igaz, hogy az adott évben megkeresett összeg ennek több mint a tízszerese is lehet (más versenyek díjazásai, reklámok, fellépési díjak).
Végül aztán így érkeztünk el a vasárnapi Eb-döntőig, ahol Spanyolország várta Angliát. A fogadóirodák enyhe fölényt mutattak a spanyol győzelemre, legalábbis a döntetlennel szemben (90 percben). Úgy is kezdődött a játék, enyhe spanyol fölénnyel, egyelőre a labdabirtoklást és az ellenfél játékosainak szorosabb emberfogását illetően. Mindenesetre a küzdelem kevésbé volt unalmas, mint amit a korábbi meccseken láthattunk. Esetenként volt egy-egy villanás, de szünetben gól nélküli döntetlennel mehettek pihenőre a játékosok A második félidő második percében azonban mutattak valamit a szellemes, technikailag jól kivitelezett spanyol stílusból. A jobb oldalról érkező Lamin Yanal középre adta a labdát, Dani Olmo átlépte (vagy elvétette), így került Nico Williams elé, aki kapásból rászúrta és a meglepett Pickford mellett a hálóba talált. Ettől kezdve megváltozott a játék képe.
Fotó: MTI
Most érdemes egy látszólagos kitérőt tenni, és bevonni két, olyan tényezőt, amely miden sportban, főként a csapatsportokban fontos. Ráadásul mindkettő eredmény-befolyásoló. Az egyik: a szerencse, amely kiszámíthatatlan és részrehajlás-mentes. A másik a csapat pszichéje, benne az egyes játékosoké. Ez nagyon emberi jellemző és ezért talán a szerencsénél is kiszámíthatatlanabb. Még szólósportoknál is (tenisz, biliárd, torna, boksz), csapatsportoknál pedig hatványozottabban.
Ilyen helyzetekben, mint a spanyol-angol meccsen, meg lehet próbálkozni, hogy a csapat ráül a soványka előnyre, vagy a lelki pluszt adó gól után ráhajt a következőre. Mindkettő kockázatos, sok múlhat a csapat általános játékstílusán, meg a szövetségi kapitány elhatározásán. A spanyolok mindenesetre továbbra is többet birtokolták a labdát, így kevesebb lehetőséget hagytak az ellenfélnek. Ugyanakkor már nem próbálták olyan hatékonyan zavarni az ellenfél játékosait, mint az első félidő kezdetén. Így aztán szűk félórával vezető góljuk után a csereként néhány perccel korábban beállt Palmer szabadon betörhetett a kapu elé és nagy gólt rúgott. (Egyébként az ismétlésekben pontosan lehetett látni, hogy a védők inkább elugrottak a lövés elől, minthogy belevessék magukat, korábban erről is volt szó itt:
Márminthogy miért nem akarnak hősi halált halni (játékos)életük delén.
Ettől kezdve újból változott a játék képe. Újabb cserék érkeztek mindkét csapatba, a spanyol-baszk Oyarzabal volt a kifizetődőbb, noha a csapatkapitány Morata helyére érkezett és tőle függetlenül a szerencse is beállt a spanyolokhoz. Nemcsak a bevetődéses gólja mutatta ezt, hanem az angolok 89.percben, szöglet utáni kavarodásban kapura fejelt labdája, melyet Unai Simon hárított, a kiütött labdát újból ráfejelték, ezt a gólvonalon álló Dani Olmo (aki a torna gólkirályi címére volt esélyes hatodmagával) kifejelte, az újabb angol fejes pedig fölé szállt. Így a spanyolok újabb trófeával lettek gazdagabbak.
A szerencse pedig, mint aki jól végezte a dolgát, gyorsan áttelepült Floridába. Ott ugyanis kezdődött a Copa America döntője: Argentina-Kolumbia. A legutóbbi világbajnok a 28 mérkőzés, mintegy két és fél év óta veretlen csapat ellen. A 2x15 perces hosszabbítással két órás meccset a pályát 64.percben sérülés miatt elhagyó Messi nélkül is tudta hozni az argentin válogatott, Lautaro Martinez 112.percben lőtt góljával, magyar idő szerint hajnali 5 óra tájban.
Erre a hétre már csak a Tour de France maradt az ínyenceknek, meg persze a Sotheby’s, amely a korábbi Tour, és több idei szakasz győztesének, a szlovén Tadej Pogacarnak a gépét ajánlgatja a bicajfanoknak, limitált kiadásban, e pillanatban 35.000 angol fontért, de a licitálás mai zárásáig még hátra van néhány óra.
