Foci-Eb: Nyolctól négyig 

Pénteken, július 5-én a délutáni mérkőzés lehetett volna akár döntő is, de a sors szeszélye már a legjobb nyolc közt kerítette egymással szembe a spanyol és a német válogatottat. Hiszen már az ókori görög-latin kultúra óta (Tükhé, illetve Fortuna) tudjuk, hogy milyen nagy kerítő a sors. Ugyancsak péntekre virradóra lett – hivatalosan még meg nem erősített – hír, hogy a brit munkáspárt elsöprő sikert aratott a 14 éve uralkodó toryk fölött. Párhuzamokat fölösleges keresgélni. Hogy csak egyetlen „párhuzam” említésével támasszuk ezt alá: Hódító Vilmos hastingsi győzelme óta (1066) idegen katona csak fogolyként léphetett brit földre. Nálunk viszont a Tihanyi Alapítólevél (1055) óta … 

Úgyhogy most erről ennyit. Persze, van más. A féléves magyar EU-elnökség első hetében a magyar Parlament elnöke nyilvánosan bejelentette, hogy ebben a félévben sem kerül az épületre az EU zászlaja. Van hivatkozási alap: egy kacifántosan megtekert törvény, (2004. évi XXIX. Tv.) – és akkor minden oké. Pontosabban nem is a házelnök, hanem az Országgyűlés Sajtóirodája lebbentette fel a fátylat arról a titokról, hogy szimbolikusan nem vagyunk az EU tagja. Mintha az UEFA egyik tagszövetsége utasítaná a nemzeti válogatottat, hogy semmiféle UEFA szimbólumot nem viselhetnek a mezükön. Ezek után ne csodálkozzunk, ha továbbra sem jön pénz Brüsszelből. 

Hogy azért ne csak a fociról beszéljünk, hanem a pénzről is (vagy fordítva?), nézzük meg, hogy a nyolcaddöntőből továbbjutó csapatok mennyit kerestek a hazai szövetségüknek. Mint azt korábban jeleztük, eszerint van ugye a rajtpénz, vagyis jutalom azoknak, akik bejutottak az Eb-csoportkörbe: ez 9,25 millió euró. A három fordulóban minden egyes győzelem további 1 milliót ér (a magyar csapat ennyit ért UEFA-szinten) döntetlen pedig félmilliót. A nyolcaddöntőben újabb 2,5 millió jár a győzelemért.  Azok a csapatok, amelyek a legjobb négy közt is győzni tudnak, nemcsak a döntőbe jutnak, hanem újabb 4 millióval gazdagítják szövetségüket. A döntőben pedig a kupagyőztes 8 millióval, a vesztes 5 millióval lesz gazdagabb.

Egyébként a pénteki két mérkőzés ugyancsak felért volna egy-egy döntővel, hiszen a spanyol-német mérkőzésen a világranglista nyolcadik és tizenhatodik helyezettje igyekezett felülmúlni a másikat, ráadásul a németek otthon játszottak és nagyjából egyforma erős csapatok vetélkedésekor sokat számít a hazai pálya előnye. Ez volt délután. Este pedig a franciák a portugálokkal mérték össze tudásukat, vagyis a második és a hatodik birkózott egymással. Mind a délutáni, mind pedig az esti meccs hosszabbítással ért véget, illetve az esti még úgy sem, ezért tizenegyes-párbaj tett pontot a végére.

A délutáni spanyol-német összecsapás a spanyolok technikai és a németek erőfölényével kezdődött, ami azt jelenti, hogy a hispánok többet birtokolták a labdát, a németek pedig többet szabálytalankodtak.  Aminek következtében Pedri két olyan belemenést kapott, (mindkettőt a búcsúmérkőzésén játszó Toni Kroostól) hogy már a nyolcadik percben le kellett hozni a pályáról. Ettől kezdve a spanyolok visszaestek, átengedték a kezdeményezést a németeknek, akik továbbra is erőteljesen szabálytalankodtak, a meccs végéig nyolc alkalommal sárgultak be (a spanyolok ötször, viszont egy pirosat is összeszedtek – a 126.percben!). A második félidőben nem folytatódott az első félidei, terméketlen, de csontzenei kísérettel folyó játék és a Pedri helyére beállt Dani Olmo az 51.percben Yamin Lamal beadását védhetetlenül vágta az egyébként kiválóan teljesítő Neuer hálójába. Ettől megváltozott a játék képe, a spanyolok feljavultak, ám lassanként belefáradtak a vékonyka előny őrzésébe és – ezen az Eb-n szinte menetrendszerűen – az utolsó előtti percben a németek visszajöttek a partiba és a 2x15 perces hosszabbításba. 

Utolsó utáni pillanatok

A mostani Eb korábbi eseményei szerint az ilyen utolsó pillanatokban lőtt életfontosságú gólok lelki előnyt adnak az egyenlítő csapatnak, mert a sokáig vezetését őrző gárda nem tudja elviselni azt a pszichés nyomást, amit az álom szertefoszlása okoz, egy-két perccel a valóra válása előtt. Azok a fogadóirodák, amelyeknél meccs közben is lehet fogadni a végeredményre, ilyenkor már egy kanyit sem adnak a szenvedő fél győzelmi esélyére, mert statisztikailag egyértelmű, hogy miként forog a szerencse kereke. Gary Lineker egykori aranymondása ismét felidéződik. Mármint hogy a foci olyan sport, amelyet 22-en játszanak és a végén mindíg a németek győznek. Most azonban az történt, hogy a 80. percben csereként pályára lépő Mikel Merino, a baszkföldi Real Sociedad játékosa magasra felugorva olyan gyönyörű gólt fejelt az utolsó előtti percben (plusz hosszabbítás), hogy azzal nem csak a németeket ejtette ki, hanem még Lineker aranymondását is megcáfolta. 

A szombat esti meccsen (francia-portugál) ugyancsak azzal hitegethettük (volna) magunkat, hogy előrehozott döntőt nézhetünk-élvezhetünk. Volna. Mindebből azonban csak a bámulás maradt. Merthogy hiába bámultuk a képernyőt, sokmindent láttunk, de focit, játékot, labdarúgást, gólokat: no, azt nem. Így eshetett meg, hogy a francia válogatott a csoportkör után sem a nyolcad-, sem pedig a negyeddöntőben nem rúgott gólt, és így jutott a legjobb négy közé (amiben a belga Vertongen öngólja is sokat segített). Nem véletlen, hogy a focivilág hazai és nemzetközi (korábbi) nagyságai változást sürgetnek, de erről még később.

Ezen a meccsen a sok-sok sztárt felvonultató portugál és francia csapat azonban nemcsak az alap-játékidőben, hanem a hosszabbításban is, 120 percen keresztül gólképtelen volt, a cserék sem segítettek. Így hát, akárcsak a belgák ellen, jöhettek a tizenegyesek. Christiano Ronaldo most is példamutató módon (elsőként) bevágta, Diogo Costa azonban ezen a napon egyetlen francia büntetőt sem tudott megfogni, João Felix ugyanakkor kapufára rúgta a magáét, ahonnan kifelé pattant és a luzitánok indulhattak is haza.

Szombat, július 6-a azzal indult, hogy ez a nap a csók világnapja. Hétvégi kezdetnek igazán nem rossz. Délután az Anglia-Svájc mérkőzésen kevés nyoma volt ennek, mert bár sportszerű keretek közt próbálták legyűrni egymást, a statisztikák is arról szóltak, amiről a rendes játékidő, majd a 2x15 perces ráadás: hajszálkülönbséggel egyenlő felek mérkőzése volt. A fogadóirodák becslése is arról szólt, hogy a megkötött fogadások többsége a hosszabbításnak adott esélyt – és úgy is lett.

A mérkőzés statisztikája pontosan tükrözte a 120 percen át látottakat: labdabirtoklás: 52-48 százalék, kapura lövések száma:3-3, passzok pontossága: 91-91, szögletek: 4-3, sárga lapok száma 1-2 (elöl az angoloké). Amit azonban semmiféle statisztika nem szokott és főként nem tud mérni: a motiváltság és a küzdeni akarás mértéke mindenképpen a svájciak oldalára billent és főként ez hozta fel őket arra a szintre, hogy egyenlő partnerei tudtak lenni az angoloknak.  

Annak az angol csapatnak, amely a Transfermarkt közlése szerint magasabb összértéket mutat, mint a svájci játékosok összértéke, de hát a lelkesedést, meg az önfeláldozást egyelőre nem dollárosítják. Talán majd a mesterséges intelligencia besegít. Szóval 120 perc nem volt elég a továbbjutás eldöntésére. Igazi focit alkalmasint még nem, de küzdelmet, változatos játékot lehetett látni. (Ismétlés a tudás anyja: a hivatalos világranglistán Anglia 5., Svájc a 19. helyen áll)  Jöhettek a tizenegyesek.  Az angolok berúgták mind az ötöt, a svájciak csak hármat.

Török akarat, holland visszafogottság

Este a Hollandia-Törökország mérkőzés sok hasonlóságot mutatott a délutánival: a világranglista 7. helyezettje játszott a 42. ellen. A pályán azonban nem ez látszott, hanem az, hogy két, jól felkészült csapat közül az egyik minden áron (de szabályosan) győzni akart,a másik pedig begyakorlott profik módján csak annyit adott ki magából, amennyire szerinte szükség volt. Ennek aztán a 35. percben eredménye lett: gólt szereztek a törökök és egyáltalán nem álltak le, hanem tovább hajtottak. Újabb 35 perc elteltével egy szögletrúgás után a holland középhátvéd fejelt gólt, majd 6 perccel később, kapu előtti kavarodásból a hivatalos megállapítás szerint öngóllal vette át a vezetést Hollandia. A többször, több kameraálásból megismételt jelenet inkább azt sugallta, hogy a török védők elsodorták a kapu elé betörő Gakpot (akár 11-est is lehetett volna ítélni), a labdával együtt: be, a kapuba. A törökök még ekkor sem álltak le, tovább rohamoztak, de úgy, hogy most már a hollandoknak kellett foggal-körömmel őrizniük az előnyüket, amit jól mutat, hogy 4 sárga lapot szedtek össze 16 szabálytalanságot követően (a törökök összesen csak egyet, 7 szabálytalankodásból).

Úgyhogy a négy legjobb csapat kedden-szerdán, július 9-én és 10-én este igyekszik intézkedni abban az ügyben, hogy ki kerüljön a döntőbe. Kedden a spanyolok a franciákkal, szerdán Anglia Hollandiával szemben igyekszik majd dűlőre jutni. Ami pedig az emlékezetet illeti: a korábban megjegyzésre ajánlott albán és georgiai (grúz) csapat mellé tegyük oda a svájciakat és a törököket. Bizonyára még sokszor hallunk róluk a jövőben.

Hogy az ígéretünkről se feledkezzünk meg (de részletesen csak a döntő után térünk rá, az Eb befejeztével), akik a mostani foci reformjáról fejtették ki nézeteiket: a magyar labdarúgás egyik nagy öregje, az Újpest egyik ikonja, Fazekas László, a brazil Ronaldo, (teljes nevén: Ronaldo Luis Nazário de Lima, a Barcelona, majd a Real Madrid egykori csillaga, és a Manchester United, valamint az angol válogatott világhírű csatára, Wayne Rooney.