A statisztika komoly tudomány. Jobb egyetemeken tantárgy, sőt: tanszék. Nem szabad játszani vele. Megvannak a szabályai (játékszabályai?), amelyek mentén kifejezheti a dolgokról alkotott véleményünket. És ezeket a szabályokat (játékszabályokat?) illik, sőt, kötelező betartani. Komoly tudománnyal nem illik viccelődni, még akkor sem, ha úgy véljük, hogy ez a tudomány téved, hibázik, rossz adatokat vesz alapul. Mindenesetre jobb, ha tudjuk: nem a statisztika rossz, nem a statisztika téved, hanem az ember, aki bánik vele. Ez pedig jegyzet, és ennek is megvannak a szabályai.
A statisztika alapján időről időre megjelennek közlemények, melyek szerint az infláció ennyi, meg ennyi, éves, havi, heti, napi összevetésben. És akkor tudnunk kellene, hogy azok, akik a statisztikákat készítik, minek az alapján, mit, mivel összehasonlítva hozzák nyilvánosságra a mért, majd közölt eredményeket. Nézzünk példát. Itt van az utóbbi időben meglehetősen sláger témának számító infláció.
A hivatalos hely (Magyarországon a KSH) professzionális szinten méri, veti össze a korábbi évek áremelkedéseivel, esetleg más országok hasonló (havi, éves, alkalmasint több éves) adatsorával. A hivatalos helynek komoly, hosszú időre visszatekintő felmérések állnak rendelkezésére, amelyeket akkor is, manapság is képzett, gyakorlott szakemberek állítottak, állítanak össze. Mégis, igen gyakran úgy érezhetjük, mi több, úgy is gondoljuk, hogy a számok tévesek, nem úgy van, ahogy a statisztikák mutatják. Azt azért fogadjuk el, hogy a számok nem hazudnak: nem úgy vannak nevelve – hogy tréfával oldjuk a látszólagos ellentmondást. Ugyanis a statisztikák mást mutatnak, mint amit a saját bőrünkön (vagy a pénztárcánkon) érzünk.
A számok nem hazudnak, mert nem úgy vannak nevelve, az ember viszont hazudik, mert úgy van nevelve.
Nem feltétlenül éjjel-nappal hazugságra, csak olyankor – ha és amikor – rákényszerül, esetleg kényszerítik (főnökei, vagy a körülmények) és így próbál kimenekülni a magyarázhatatlan és feloldhatatlan ellentmondásból. Ez nem mentség a hazudozónak, mert általában nem egyszeri jelenség, hanem ismétlődő (esetleg folyamatos). Emellett ott a viselkedéspszichológia által értelmezhető tudati szint. Van, aki szégyelli, hogy hazudnia kell, még tán lelkiismeret-furdalása is támad miatta. Van, aki közömbösen teszi a dolgát: hazudik, mert ezért kapja a fizetését, alkalmasint nem is gondol rá, hogy mit tesz. És természetesen van, aki tudatosan, lelkesen, élvezettel hazudik, mert ez jól egybevág a személyiségével, a lelki alkatával. Tévedések elkerülésére: itt és most nem politikusokról van szó, hanem statisztikáról.
A statisztika mondja, mi látjuk
Arról, és olyan statisztikáról, amely a számok érzelemmentes módján állít valamit, amit a köznapi ember másképp tapasztal, gondol, érez. Nézzünk példát. A statisztika azt állítja, hogy Magyarországon az éves infláció ennyi meg ennyi százalék. Az ember meg úgy véli (tapasztalja, érzi, látja az árcédulákat), hogy a duplája, vagy még annál is több. Friss példa. Az élelmiszerláncok kiskereskedelmi boltjaiban a 175 grammos sovány tejföl az utóbbi időben 189 forintos áron volt kapható. Két hete hipp-hopp: mindenütt 209 forint lett. Ez 10,58 százalékos áremelkedés. Persze: hipp-hopp, lekapták róla az ársapkát.
Ám az infláció csak 4,4 százalékos a hivatalos mérés szerint, mert az a teljes szortimentre vonatkozik: nem csak minden élelmiszerre, hanem mindenre. Például a nercbundára is (mert az is benne van a fogyasztói árindexben), és annak az ára az enyhe telek miatt évek óta nem változott.
Igaz, hogy tejfölt a háziasszony hetente többször is vásárol, nercbundát viszont az életben egyszer. Ha egyáltalán. Bár... Van, aki többször is: hol Párizsban, hol New Yorkban, hol Dubaiban. Amiben az a jó, hogy nem fűti vele az itthoni inflációt.
Egyébként az efféle hátsóajtós, sunyi kis inflációk már hosszabb ideje velünk vannak: szinte észre sem vettük, vesszük. Nézzünk példát. Alig múlt el a rendszerváltás sikerén érzett örömünk, amikor a vendéglátóipar sajátos kreativitással megreformálta a hagyományos magyar űrmértékeket. Amikor a vendég rá sem nézve az árlapra kért egy felest (= fél deci, vagy 5 centiliter), akkor kapott helyette 4 cl-t. És ha szóvá tette, elébe tették az itallapot, ahol ott szerepelt, hogy 4 cl. Igaz, volt az árlapon 2 cl is, amit 5 cl esetében nem lehetett felezni. Kreatív. Nem? Volt aztán korsó sör, meg pohár sör. Az előbbi fél liter (=5 dl), az utóbbi 3 dl. De csak volt. Mert feltűnés nélkül eltemették és jött helyette a 4 dl-es korsó, meg a 2 dl-es pohár. Márminthogy sör. A pikoló pedig (az volt hagyományosan a két decis) ugyancsak csendben kimúlt.
Nahát, ez a termék összement!
Nos, az egészet csak azért érdemes felidézni, mert mostanában, nagyjából a covid lecsengése után újra megjelent a kreativitásnak ez a mutatványa. Igaz, hogy nem a vendéglátóiparban (ők már eljátszották ezt a mutatványt, most nyilván újabbakon törik a fejüket), hanem az élelmiszergyártók házatáján. Főként az előre csomagolt élelmiszereknél. Ott kínálkozik igazi lehetőség a kreativitás kifejlesztésére és bemutatására.
Nézzünk példát? Nosza. A kilós kenyér szépen lefogyott és lett belőle 70 dekás. A fél kilósból 40 dekás, esetenként 35. A mélyhűtött zöldség, sertés-, marha-, csirkehús,, hal és egyéb tengeri herkentyű már eleve úgy jelent meg a hűtőfiókokban, hogy 40 dekás, meg 225 grammos (nyilván a félkilós, meg a negyed kilós utódaként), rögtön ilyen karcsúnak születve, nehogy össze lehessen mérni valamivel, kimutatva annak a terméknek az inflációt gerjesztő mértékét. Mert hiszen korábban nem volt olyan.
Arról nem beszélve, hogy ha véletlenül volt korábban olyan termék (mondjuk kilós kenyér), akkor a 70 dekásat felszorozva egy kilósra, azt látjuk, hogy a korábbi (valódi) kilósat összevetve a mostani (csak a számok szintjén létező) egy kilós kenyérrel, az áremelkedés nem 10-20 százalékos, hanem 20-50, vagy még több.
A tréfa csak az, hogy a fogyókúrán átesett termék ára nem változik a korábbihoz képest (csak az egységre átszámított ár), s így látszólag nulla infláció érvényesült (meg a szeme sült ki annak, aki ezt kitalálta). Vagy az sem?.
Természetesen ez csak egy-két, kiragadott példán alapuló elmélkedés, és noha a statisztika igen komoly tudomány, sokféle szempontot figyelembe vevő elemzés a konkrét számadatokat felhasználva, de az élet, a gazdaság, s vele az árak is folyamatosan mozognak. Ezért csak egy-egy pillanatfelvételt készíthetünk, amely legfeljebb a következő pillanatfelvételig érvényes. És akkor még egy szót sem szóltunk a folyamatos és állandó pénzromlásról. Nem csak nálunk. Az egész világon. De erről talán majd legközelebb.
