2020. március 19. 20:03

Ha ezt a helyzetjelentést pár nappal ezelőtt írtam volna meg, nagyon más hangulatú lett volna. Aludtam rá egyet-kettőt, és most így látom a világot, aztán egyszer a bennem ragadt gondolatok is kiszakadnak majd. 

Kicsit nehéz arról írni, amit még nem igazán érzékelek, pedig szerkesztőségünk már negyedik napja home office-üzemmódban működik. Milyen az élet a karanténban (ami jelenleg inkább megelőző, önkéntes otthonmaradás a #maradjotthon - vagy #staythefuckhome - jegyében)? Pár nappal ezelőtt néhány kolléga már összeszedte elsődleges tapasztalait, igaz, ők a gyerekek miatt az első órákban megérezték, milyen lavírozni a gyereknevelés, az oktatási tevékenység és a munkavégzés között. 

Én a home office-szal kapcsolatban ilyen tapasztalatokról nem tudok beszámolni, lévén egyedül élek - két macskával. És kérlek, kedves Olvasó, ne tekints macskásnőnek. Csak így alakult. Néhány évvel ezelőtt a nagy fehér-vörös háziterrorista kapott egy kényes, cukiskodó fekete-fehér kislánytesót. Szóval elméletileg semmivel sem másabb ez a jelenlegi helyzet nekem, mint egy ügyeletes hétvégi nap. De csak elméletileg. 

Fotó: Székely Sarolta Fotó: Székely Sarolta

A kollégák viszont az ezerrel pörgő közös chateken időnként érdekes üzeneteket kapnak tőlem - ha még nem mondtam volna, ilyenekre számítsatok ebben az időszakban! Mert a cicák jönnek. Éhesek, ölbe feküdnének a laptop helyére, dorombolnak, dörgölőznek, vagy szimplán csak úgy gondolják, a billentyűzetet fejtámasznak is lehet használni. Szóval néha a cikkek időzítése, témák megbeszélése, feladatok elosztása közben érkezik tőlem egy "(főúúúúúúűűűűű", vagy egy "ÁÁÁÁÁÁÁÁ"..Szerencsére a második, vagy harmadik eset után már tudták, a cica akadályoz a munkavégzésben és nem én kattantam be hirtelen. 

Valójában azonban ennyire nem élek a béke szigetén, talán a szerencsésebbek közé tartozom a feladatokat tekintve: ön- és macskaellátás, illetve munkavégzés. Amikor kiderült, hogy mi is átállunk home office-ra, nem vidított fel, de tudtam, elkerülhetetlen, hogy eljussunk ide. Tudni kell rólam, hogy nem szeretek alapesetben itthonról dolgozni. Most viszont többet dolgozok a rendkívüli helyzet miatt, mint bármikor is tettem volna. A napok pillanatok alatt elrepülnek, a rengeteg hozzánk befutó információ és feladat pedig elképesztően le tudja meríteni az embert. Nagyjából ez megy március 10., a veszélyhelyzet kihirdetése óta. Mintha az élet fokozatos leállásával, nekünk csak egyre több munkánk lenne. Nem is hiszem, hogy ez jó ideig megváltozna.  (De legalább az eredménye megvan, lapcsaládunk oldalain múlt héten több mint egymillió olvasó fordult meg, az mfor pedig megtriplázta olvasói számát.)

Nyilván az, hogy mi is szerkesztőségileg home office-ra állunk át, várható volt. Olvasva a külföldi híreket, nekem is megfordult a fejemben, hogy vajon mi a fenét fogok én kezdeni napokon, heteken át a lakásba zárva, úgy, hogy legfeljebb a boltba ugrok le pár dologért. Most már tudom a választ: jó eséllyel kora reggeltől estig dolgozni. Pedig bevallom voltak olyan - jelenleg teljesen naivnak tűnő - elképzeléseim, hogy délutánonként/esténként vagy hétvégén végre szigorú szemmel nézve kiszelektálom a ruháimat és átrendezem a szekrényt. Ha már itthon vagyok, megejtem a tavaszi nagytakarítást. Lesz idő a régóta halogatott sorozatokra, és elolvasni pár könyvet. És nem lesz kifogás: minden nap fél óra torna itthon. 

Az önkéntes karantén negyedik napján jelenleg ez csak hiú ábrándnak tűnik. 

Az Ön bizalma a mi tőkénk

Az mfor.hu hiteles, megbízható és egyedi információt kínál, most, a válság alatt, és békeidőben is. Tényszerű, politikai és gazdasági befolyástól mentes hírekkel es elemzésekkel segítjük a mindennapi tájékozódást, a gazdasági döntéseket. Ez rengeteg időt, utánajárást, ellenőrzést igényel, ami sok pénzbe is kerül - ezért kérjük az Ön segítségét. Kérjük, TÁMOGASSA a független, tényeken alapuló minőségi újságírást, a klasszikus független angolszász újságírói hagyomány folytatását, ahol a tények és a vélemények nem keverednek.