Sokkoló módon ér véget a meteorológiai nyár, de úgy is fogalmazhatnék, hogy csak úgy, ahogyan a meteorológiai ősz elkezdődött.
Augusztus utolsó napjaiban tette közzé ugyanis a KSH, hogy a beruházások a második negyedévben akkorát zuhantak, mint amilyenre 1995 óta csak háromszor volt példa. Persze maga az esés nem volt meglepő, hiszen azt már néhány héttel korábban nyilvánosságra hozta a statisztikai hivatal, hogy a magyar gazdaság az április-június közötti háromhónapos időszakot is csökkenéssel zárta, egymás után negyedszer, ami azt jelenti, hogy
immár egy éve recesszióban vagyunk.
Azt meg az OECD tolta az arcunkba a napokban, hogy bár kétségtelenül a világ más részein sem fenékig tejfel az élet, de ez csak a gazdasági növekedés lassulását jelenti, vagy azt, hogy egyes országokban egy negyedéves növekedés után most csökkent a GDP. A magyarhoz hasonló gyenge teljesítményre, a négy egymást követő negyedéves csökkenésre viszont az OECD többi 37 ország egyikében sem volt példa.
Szembejött tehát a valóság. De csak azoknak, akik elhitték a kormány első félévben hangoztatott lózungjait és nem gondolkodtak el azon, hogy a 2022-es választások megnyerése érdekében a lakosságnak kiosztogatott 1200 milliárd forinttal felpörgetett gazdaság óhatatlanul és logikus módon majd le fog ülni, ha elfogy ez a pénz és nem követi azt újabb, ráadásul a kormány is behúzta a kéziféket, hatalmas mértékű beruházási stopot rendelt el.
Még május elején, azaz alig négy hónappal ezelőtt is azt hangoztatta Nagy Márton, hogy kijöhet az év egészére megálmodott 1,5 százalékos GDP-növekedés. Csak amikor augusztus közepén kiderült, hogy a gazdaság a miniszter jóslata ellenére nem – ahogy ő fogalmazott – nullás negyedévet zárt, hanem 2,4 százalékosat, akkor fejezte be a 1,5 százalék emlegetését, s tért át arra egy huszárvágással (bizonyára a Szalay-Bobrovniczky Kristóf nagy örömére, hiszen – mint a honvédelmi minisztertől a minap megtudhattuk – „a huszár mi vagyunk”) arra a kommunikációra, miszerint
most már a kormány célja, hogy 2023-ban az év egészét tekintve elkerülje a recessziót.
Csakhogy a szeptember 1-jén napvilágot látott részletes GDP-adatok csak megerősítettek abban, ennek szinte semmi esélye, örülhetünk, ha enyhe, fél százalékpontos csökkenéssel megússzuk.
Persze a borzalmas makrogazdasági adatokért még véletlenül sem magát tartja felelősnek az Orbán-kormány, az önkritika csíráját sem lehet felfedezni a miniszterek (és a még mindig terebélyes holdudvar képviselői) megszólalásaiban. Mindenért a külső körülmények a hibásak.
Idézem Nagy Mártont, mivel ő olyan jól összefoglalta, amire én képtelen lennék:
„A háború és szankciók károsan befolyásolták a magyar gazdaság teljesítményét, ugyanis a fogyasztás visszaesését és a beruházások lassulását okozták. De a negatív külső gazdasági környezet, többek között a német gazdaság stagnálása sem segített.”
Vagyis továbbra is megy a mantra a szankciókról. Mit sem törődve azzal az égbe kiáltó ellentmondással, hogy ha az Oroszországgal szembeni szankciók vágták haza a magyar gazdaságot, akkor miért nem tették ugyanezt a többi EU-s országgal? Hogyan lehetséges például az, hogy a már említett recesszió mellett már csak Magyarországon két számjegyű az infláció a 27 EU-s ország közül, az egy szem lengyeleket kivéve, de náluk is épphogy tíz százalék volt júliusban, szemben a mi 17,6 százalékunkkal.
Írhatnám, úgy lett ilyen kiugróan magas az infláció – és nagy a távolság a többi uniós tagországtól, no meg, a törököket kivéve a nem uniós európai államoktól is –, hogy a kormány még hatóságilag korlátozta is a drágulást. Ám azt már nem más, mint a Magyar Nemzeti Bank kormánnyal azonos ideológiájú elnöke, Matolcsy György is elmondta – nem is egyszer –, hogy árstop nélkül alacsonyabb lett volna a fogyasztóiár-index.
Az a furcsa, hogy mindezek ellenére még így is az infláció maradt az egyetlen olyan tényező, amelynél a kormány még abban reménykedhet, valóra válik, amit imamalomszerűen ismételget. Nevezetesen, hogy októberre már egy számjegyű lesz a fogyasztóiár-index.
Csak nehogy úgy járjanak, mint a 1,5 százalékos GDP-növekedésről szőtt álmokkal. Vagy a 3,9 százalékos GDP-arányos költségvetésihiány-céllal, ami pont a nem fel-, hanem lefelé tartó gazdasági mozgás miatt legalább 5, de akár 6-7 százalék is lehet.
(Csabai Károly szerzői oldala itt érhető el.)
