5p

Főszerkesztői jegyzet arról, vajon mi vehette rá a pápát arra, hogy ennyiszer találkozzon azzal az Orbán Viktorral, akivel két éve még nem akart? Ezek jutottak eszembe a hét eseményeiről.

Nem akarok ünneprontó lenni – vagy, az eseményhez illő módon inkább úgy fogalmaznék, szentségtörést elkövetni – most, amikor kvázi az egész ország a pápalátogatás lázában ég, de nem értek valamit. Nevezetesen, hogyan lehetséges az, hogy Orbán Viktor ilyen kitüntetett szerepet kapott a Szentatyánál, azt követően, hogy alig két éve még szóba sem akart állni vele?

2021. június elején közölte a 444.hu a National Catholic Register egyházi újság értesülését, miszerint Ferenc pápa a három hónappal későbbi budapesti Eucharisztikus Kongresszuson nem kíván találkozni sem Orbánnal, sem az akkori köztársasági elnökkel, Áder Jánossal. Sőt, kis hazánkat is csak egy villámlátogatás erejéig szándékozott felkeresni, ami így már együtt elég nagy kontraszt volt ahhoz képest, hogy Szlovákiában három és fél napot tervezett eltölteni. Be is indultak – a lap vatikáni és magyar forrásaiból származó információi szerint – a „diplomáciai erőfeszítések Ferenc pápa meggyőzésére”. 

Állítólag a pápa az Orbán-kormány bevándorlóellenes politikája miatt készült példátlan lépésre. Hiszen az többször is megtörtént már, hogy a Vatikán feje egynapos villámlátogatást tegyen egy országban, de olyan még nem fordult elő, hogy egy felkeresett fővárosban ne találkozott volna a helyi vezetőkkel.

Innen indult tehát a pápa és Orbán kapcsolatának mostani fejezete – merthogy korábban, 2016-ban már találkoztak. 

Orbán Viktor és Ferenc pápa találkozása 2016-ban. Fotó: Facebook/Orbán Viktor
Orbán Viktor és Ferenc pápa találkozása 2016-ban. Fotó: Facebook/Orbán Viktor

S folytatódott mindjárt azzal, hogy a diplomáciai erőfeszítések végül eredményesnek bizonyultak, így azon a bizonyos szeptemberi napon Orbán és a pápa újfent kezet rázhattak, ám négyszemközti megbeszélésre nem került sor.

2021 szeptemberében csak kezet rázott egymással Orbán Viktor és Ferenc pápa. Fotó: Facebook/Orbán Viktor
2021 szeptemberében csak kezet rázott egymással Orbán Viktor és Ferenc pápa. Fotó: Facebook/Orbán Viktor

Ám a magyar kormányfő nem hagyta ennyiben. Ő nem az a típus. Így hát a Fidesz április 3-ai választási győzelme után Orbán első útja a Vatikánba vezetett, ahol a katolikus egyház feje már le is ült beszélgetni a magyar miniszterelnökkel. Aki cserébe (?) azt a bizalmas (akkor úgy tűnt, egyenesen a Kremlből származó) információját is megosztotta, miszerint az oroszoknak az a tervük, május 9-én véget ér a háború.

Ez végül sajnos nem valósult meg.

Mindenesetre a pápának a magyarországi hatalmasságokhoz való hozzáállásának megváltozását az is jelezte, hogy az időközben Áder helyére került köztársasági elnökkel többször is találkozott. Az egyik ilyen míting után Novák Katalin a vatikáni rádió magyar nyelvű adásában eldicsekedett azzal, hogy „Ferenc pápát meglepték a magyar családpolitika eredményei, miszerint megduplázódott a házasságkötések és felére csökkent az abortuszok száma”. Pedig akkor már fél (de talán egész) Európa a kontinens „legszigorúbb” gyermekvédelmi törvényével foglalkozott, amely homofób jellege a mai napig az egyik hivatkozási alap Brüsszel számára az uniós források visszatartására.

Ám ez sem ingatta meg a pápát abban, hogy ma ismét Magyarországra látogasson. Immár nem egy, hanem három napra. Amely során már harmadszorra találkozhat rövid időn belül azzal az Orbán Viktorral, akit – állítólag – két éve még látni sem akart.

Budapesti vizitje azért is különleges, mert tízéves pápasága alatt őszentsége ugyan hatvan országot felkeresett, de csak hármat egynél többször: Görögországot, Kubát és Magyarországot (hamarosan Portugáliával bővül e lista).

A hivatalos vatikáni indoklás szerint azért jött vissza hozzánk Ferenc pápa, mert 2021 szeptemberében megígérte, hogy majd egy hosszabb, az egész országnak szóló látogatásra visszatér. Ugyanakkor van olyan értelmezés is, miszerint ez a vizit a hívőknek szól – ami aligha különleges, hiszen mi más viheti a katolikus egyház fejét egy országba? 

Utóbbi mentén azonban elkezdhetünk azon spekulálni, hogy akkor ezek szerint azokat az államokat keresi fel előszeretettel a pápa, ahol viszonylag magas a hívők aránya. 

S valóban, egy néhány évvel ezelőtt készült felmérés szerint a legnagyobb arányú Isten-hívő országok közül már járt a Fülöp-szigeteken, Chilében, az USA-ban, Lengyelországban, Portugáliában és Cipruson. De csak a portugáloknál lesz kétszer, miközben nem ment el például a szintén nagyarányú hívőt felmutató Spanyolországba. 

Ráadásul Magyarország úgy kapott a mostani látogatással kitüntetett szerepet, hogy nem szerepel a vallásos országok élmezőnyében, a kormánypártinak tekinthető Századvég 2019-es felmérésében 48,4 százalék érezte magát katolikusnak, és ebben a görög, örmény és kopt katolikusok is benne voltak.

Bizonyosság nélkül észszerűnek tűnik az a magyarázat, miszerint a pápa azért pont Magyarországra jön, mert határos az oroszokkal háborúban lévő Ukrajnával, ahonnan naponta több ezer menekült érkezik, s ez elég apropót ad a Szentatyának arra, hogy a békéről szóljon.

Ilyen alapon azonban mehetne Lengyelországba is. Vagy – horribile dictu – egyenesen Ukrajnába. Korábban szó is volt erről, de ez azóta lekerült a napirendről. Egy március eleji lapértesülés szerint a pápa csak azzal a feltétellel menne Kijevbe, ha Moszkvába is elutazhat.

Mindenesetre, ha már így alakult, az Orbán-kormány köszöni szépen és él a pápalátogatás adta lehetőséggel. Megpróbálja azt (is) maximális mértékben szavazat- és népszerűségnövelésre felhasználni. 

Aztán, hogy ehhez mit szól Ferenc pápa, azt nem biztos, hogy valaha megtudjuk.

(Csabai Károly szerzői oldala itt érhető el.)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!