A választás éjszakáján elmondott győzelmi beszédében úgy fogalmazott Orbán Viktor, hogy akkora győzelmet aratott a Fidesz-KDNP,
"hogy még a Holdról is látszik, de Brüsszelből egészen biztosan".
Nos, azt, hogy egy év leforgása alatt hova jutott a kormány, nemcsak Brüsszelben látják, hanem az a közösség is, ahova elviekben tartozik Magyarország - földrajzilag, gazdaságilag, társadalmilag és kulturálisan is.
Azt azért már az elején érdemes leszögezni, hogy nyilván mindezért nem csak és kizárólag a kabinet tehető felelőssé, és nem csak és kizárólag az elmúlt egy évben alakultak úgy a nemzetközi kapcsolatok, ahogy. Hiszen kitört egy háború a szomszédunkban, mely Orbán "informácói(?)" ellenére sem ért véget tavaly május elején. Ez az esemény pedig alapjaiban forgatta fel Európa, az Unió és a nagy nemzetközi közösségek, szövetségek mindennapjait. Az viszont már csakis az Orbán-kormány számlájára írható, hogy milyen reakciókat adott a kialakult helyzetre. Mert bár a választásokig is óvatosan fogalmazott Oroszországot és a felelősségét illetően, azok után csak eszkalálódott a helyzet.
Az Orbán-kormány gyakorlatilag egy évtizede hajlamos a pávatáncra, ha Brüsszelről volt szó, és előszeretettel alkalmazta a kettős beszédet; más köntösben adta elő a történteket a magyar társadalom felé és másként a brüsszeli döntéshozók társaságában. Mindez a mai napig is jellemző rá. Emlékezhetünk arra, hogy miközben idehaza a szankciókat próbálja teljes mértékig felelőssé tenni a kialakult gazdasági problémákért, addig Brüsszelben mind a tíz szankciós csomagot megszavazta. Valljuk be, a logika mentén meglehetősen nehéz ezt a helyzetet feloldani, hiszen végeredményben akkor saját magát is kellene hibáztatnia a kialakult helyzetért.
Szóval a választási eredmény után a mindig is konfrontatív viszony Brüsszellel odáig fokozódott, hogy a mai napig nem kapta meg hazánk a helyreállítási alap pénzeit, ahogy több, az új költségvetési ciklusban esedékes program pénzeit is felfüggesztette az uniós testület. Míg az Orbán-kormány még ezt a helyzetet is próbálja trükkösen megoldani a korábbiakhoz hasonlóan, az Európai Bizottság, az Európai Parlament és a tagállamok egy jelentős része láthatóan már nem dől be ezeknek a csalafintaságoknak: a pénzekért cserébe jelentős változtatásokat követelnek a hazai jogrendszerben (például a bíróságok függetlensége, az egyetemi alapítványok kuratóriumainak poltikamentessé tétele). Fogalmazhatnánk úgyis: kötik az ebet a karóhoz. És gyakorlatilag nem nekik, hanem a magyar gazdaságnak kulcsfontosságúak az uniós pénzek, a kormány mégis úgy próbál tenni, mintha ő fújná a passzát szelet.
Hogy az Orbán-kormány mennyire elszigetelődött a magatartásának eredményeként, azt jól mutatja, hogy több, uniós berkeket ismerő szakember, politikus is úgy nyilatkozott nekünk:
Orbán Viktor felé elveszett a bizalom a szövetségesek részéről. Gyakran elhallgatnak a helyiségben, amikor Orbán Viktor belép, és bizalmas információkat sem osztanak meg már vele a NATO-n belül.
Mindebben viszont elévülhetetlen szerepe van Orbán Viktor és Oroszország kapcsolatának, mely a mai napig annyira stabil, mint békeidőben. Csak épp közben kitört egy háború és Putyin megtámadott egy szuverén országot, aminek nyomán mind az EU-n, mind a NATO-n belül meglepő gyorsasággal fogtak össze a tagországok. Leszámítva Magyarországot, aki még ebben a helyzetben is kitart egy olyan különutas politika mellett, mely eredményeként az Orbán-kormány könnyen két szék között a pad alá eshet. Mert, hogy az EU-val is mélypontra jutott a viszony, és ma már Oroszország is barátságtalan országgá minősítette hazánkat a szankciók megszavazása miatt.
Azt, hogy mennyire különutas Orbán politikája, jól szemlélteti, hogy még Kína is kimondta: Krímet és az elcsatolt területeket nem ismerik el Oroszország részeként. Pedig a két ázsiai vezető között annyira jó a viszony, hogy nemrég Hszi Csin-ping háromnapos látogatáson vett részt Moszkvában, ahol többször is többórás megbeszélést tartott Putyinnal.
Valami rejtélyes oknál fogva azonban az Orbán-kormány hímestojásként bánik Oroszországgal és vezetőjével, ha véleményformálásról van szó.
Bár tény, hogy Oroszországnak jól jöhet jelen helyzetben, hogy kvázi egyetlen európai partnerként jó áron ad el gázt hazánknak, ez nem fogja megakadályozni abban, hogy szankciókat vezessen be velünk szemben is.
Tehát Orbán Viktor pávatánca jelen helyzetben csődöt mondani látszik: sem az EU, sem Oroszország nem tekint ránk megbízható partnerként, a NATO-ról és az USA-ról nem is szólva.
Nem segít a helyzeten, hogy napnál is világosabb: Törökország szava befolyásolja a kormányt Finnország és Svédország NATO-csatlakozásának ratifikációját illetően. Noha, pontosan nem tudhatjuk, mi zajlik a színfalak mögött, gyanús volt a hónapokon keresztüli időhúzás, majd ezt leplezendő delegációt küldött a kormány a két északi országba egyeztetésre, és miután Törökország áment mondott a finnek csatlakozására, a magyar parlament is napirendre vette és ratifikálta azt. Ám, ahogy a törökök, úgy a magyar vezetők is még függőben tartják Svédország csatlakozásának ratifikálását, miközben Oroszország felől nézve pont a finnek taggá válása jelentett nagyobb változást a NATO-orosz közös határok meghosszabbodása miatt.
És miközben a törökök előbb a terroristáknak tartott kurdok kiadását szabták feltételként, majd a Korán-égetésre hivatkozva nem ratifikálja a svédek csatlakozását, Magyarország sértett kisfiúként az északi vezetés Magyarországról tett nyilatkozataival indokolja a kialakult helyzetet. Persze mindez feltételezhetően nem független az uniós pénzekért folytatott harctól és a jelenlegi svéd elnökségtől sem. Hogy Svédország ratifikációja mikor kerülhet parlament elé idehaza, hogy előbb a törökök mondják-e rá az áment és Magyarország a 30 (Finnországgal együtt már 31) NATO-tag közül utolsóként bólint-e rá a csatlakozásra, az még a jövő zenéje.
Az viszont világosan látszik, hogy az évtizede folytatott pávatánc a háború kitörésével végleg megbicsaklott, az Orbán-kormány pedig a szőnyeg szélére pörgött ki. Hogy van-e még az Orbán-kormány számára visszaút a nyugati szövetségeseinkhez, vagy abszolút nem is akar oda visszatérni a magyar miniszterelnök, azt a jelen kérdéseire adott válaszok döntik majd el. A szénánk viszont sokkal rosszabbul áll, mint egy évvel ezelőtt, és az ország, a magyar kormány elszigetelődése világosan látható már.
(Székely Sarolta szerzői oldala itt érhető el.)
Az ötödik Orbán-kormány első évéről készült elemzéseinket itt lehet elolvasni.
