4p

A múltban számos olyan könyv és film született, amelyekben egy halálos organizmus veszélybe sodorja az emberiséget. Egy nyolcvanas évekbeli sci-fiben feltűnő vírus pedig arról a kínai városról, Vuhanról kapta a nevét, ahonnan a jelenlegi koronavírus kiindult. De mi a hasonlóság a negyven évvel ezelőtti fikció és a jelenkori valóság között?

Gyermekkorunkból halványan még emlékezhetünk az Androméda-törzs című, hetvenes évekbeli sci-fi-re: egy műhold magával hoz az űrből egy fertőző organizmust, amely csaknem teljesen kipusztít egy poros amerikai kisvárost.

Vírus az űrből

A ma már meglehetősen avíttnak tűnő filmben szkafanderes tudósok futkároznak fel-alá, az áldozatok megőrülnek és öngyilkosok lesznek, vérük porrá válik, az amerikai elnök pedig azt fontolgatja, hogy atommal likvidálja a vírust. (Ebből persze nem lesz semmi, mert akkor mit szólnának az oroszok, de ez most mellékes.)

Mindez persze csak fikció, és aligha állítható párhuzamba a koronavírussal – maximum egyes pánikreakciók idézik olykor a film hangulatát. Vannak azonban olyan sci-fi-k, amelyek első blikkre közelebb állnak a jelenkori valósághoz. (A brit Guardian nemrég számba is vette a pusztító vírusokról született műveket.)     

Jóslat a 80-as évekből

Sőt, Dean Koontz amerikai író A sötétség szemei című könyve egyenesen megjósolni látszik a mostani történéseket. A nyolcvanas évekbeli műben ugyanis feltűnik egy Wuhan-400 nevű kínai vírus – ez annak a kínai városnak a neve, amelyből a koronavírus is elindult. (Az 1981-es kiadásban a vírust még Gorki-400-nak hívták egy orosz település után – akkor még egy szovjet biológiai fegyverről volt szó –, és csak a hidegháború végén, nyolc évvel később megjelent új kiadásban változott a neve Wuhan-400-ra.)

Dean Koontz (Forrás: Depositphotos)
Dean Koontz (Forrás: Depositphotos)

A Reuters elemzése szerint ugyanakkor ezzel véget is ér a párhuzam: a könyvbeli fertőzés neve ugyan valóban a kínai városra (magyarul: Vuhan) utal, de más köze nincs a koronavírushoz jelenlegi ismereteink szerint.

Ha elkapod, meghalsz

Nézzük akkor a különbségeket!

A Wuhan-400-at Koontz Kína legfontosabb és legveszélyesebb új biológiai fegyvereként emlegeti, amelyet a Vuhan környéki laboratóriumokban fejlesztettek ki. Ezzel szemben a koronavírus egészségügyi szakemberek szerint a denevérektől származik, és különböző állatok útján, valószínűleg egy illegális vadhúst áruló vuhani piacon terjedt át az emberre.

A Wuhan-400-nak a lappangási ideje négy óra, halálozási rátája pedig száz százalék.

A fertőzöttek közül senki sem él tovább 24 óránál. A legtöbben már tizenkét órán belül meghalnak.

Ezzel szemben a koronavírus lappangási ideje 1-től14 napig terjed – átlagosan öt nap –,  halálozási rátája pedig 2-4 százalék Vuhanban, illetve 0,7 százalék Vuhanon kívül.

A Wuhan-400 következtében az áldozat elveszíti kontrollját testfunkciói felett, megszűnik a pulzusa, szervműködése és légzése leáll. A koronavírus viszont kezdetben „csak” lázzal, köhögéssel, légzési nehézségekkel jár, és csupán súlyos esetben okoz tüdőgyulladást, akut légzőszervi betegséget, veseelégtelenséget, majd halált.

A Wuhan-400 sokkal rosszabb az ebolánál, a koronavírus sokkal enyhébb – az ebola halálozási rátája átlagosan 50 százalék, azaz minden második fertőzött belehal.

Beteljesült idézet

A közösségi médiában elterjedt egy, állítólag a könyvből vett idézet is, amely szintén beteljesült jóslatnak tűnhet.

2020 körül egy komoly, tüdőgyulladáshoz hasonló betegség fog elterjedni a világon, amely megtámadja a tüdőt és a hörgőcsöveket, és ellenáll minden ismert kezelésnek.

A Reuters szerint az idézet valójában nem a Sötétség szemeiből, hanem Sylvia Browne Az idők végezete: jóslatok és jövendölések a világvégéről című könyvéből származik, amely 2008-ban jelent meg. (Ezzel együtt maga a "jóslat" egyezni látszik a jelenkori valósággal.)

Összességében tehát Dean Koontz valóban egy Wuhan-400 nevű kínai vírusról ír könyvének 1989-es kiadásában, azonban ennek keletkezése, szimptómái és hatásai nem egyeznek meg a koronavíruséval, a 2020-ra vonatkozó idézet pedig egy másik könyvből való.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!