Még javában zajlanak a bajnokságok és az európai kupaküzdelmek is, de egy hónap múlva ilyenkor a futballvilág már Katarra fog figyelni, november 20-án kezdődik ugyanis a 2022-es világbajnokság. Ez a világbajnokság több szempontból is első lesz: elsőként tartanak világbajnokságot az északi félteke téli hónapjaiban (nem ez lesz az első „téli” világbajnokság, hiszen minden a déli féltekén június és augusztus között rendezett torna az ottani tél ideje alatt lett megrendezve, legutóbb 2014-ben Brazíliában), és az első, amelynek a Közel-Kelet adhat otthont. A szervezők állítása szerint pedig ez lehet az első, amely nullemisszós lehet széndioxid-kibocsátás tekintetében.
„Megmérjük, csökkentjük és kiváltjuk az összes üvegházhatású gázkibocsátásunkat”
- ígérte Hasszán al-Tavadi a torna szervezőbizottságának főtitkára. Ez nagyon szépen hangzik, csak megfelel-e a valóságnak? Nem olyan könnyű erre a kérdésre válaszolni.
Kiszámolós játék
Kezdjük ott, hogy a fenti idézet egyik eleme sem egy olyan pontosan mérhető dolog, mint mondjuk egy futballpálya hossza. Ott tudjuk, hogy a két vonal közti távolságot kell lemérni az egész világon elfogadott méterben, és máris van egy egyértelmű, mással összehasonlítható eredményünk. De hogyan mérjük az üvegházhatású gázok kibocsátását? Egy autó esetében még rendben van, ha csak a működés közbeni kibocsátást nézzük, de egy világbajnokságét? Mit számítunk ebbe egyáltalán bele? A stadionok energiafelhasználását, a csapatokat és szurkolókat szállító járművek kibocsátását, a szállodák légkondicionáló berendezéseit? De ott van a stadionok felépítésének és fenntartásának széndioxid-felhasználása, a teljes felhasznált infrastruktúra emissziós mérlege, vagy éppen a szurkolók az országba érkezésének és hazautazásának kibocsátása is, hogy csak néhány példát mondjunk.
Persze erre léteznek nemzetközi sztenderdek, de ezek sem olyan egyértelműek, mint egy méterrúd. Katar például úgy számol, hogy a vébére felépített nyolc új stadion később is jól ki lesz használva, így ezek szén-dioxid lábnyoma is sok évre osztható el. Mások viszont azt mondják, egy 2,4 millió lakosú országban a későbbi kihasználtság legalábbis kérdéses, ezért felépítésük szén-dioxid kibocsátásának jóval nagyobb részét kellene beleszámolni a világbajnokság környezeti terhelésébe.
A média talán leginkább a stadionok légkondicionálásának ügyét kapta fel. Miért kellett egy olyan országnak adni a rendezés jogát, ahol még télen is hűteni kell a stadionok levegőjét ahhoz, hogy a milliók által istenített sportolók a tudásuknak megfelelően tudjanak teljesíteni? Ez persze teljesen jogos kérdés, és a válaszokat valószínűleg csak korrupciós ügyekben indított eljárások során kaphatnánk meg, de egyébként maga a légkondicionálás meglepően keveset tesz hozzá a világbajnokság energiafelhasználásához. Ellentétben például azzal a 144, tökéletesen zöldellő állapotban tartott futballpályával (a nyolc stadion mellett 136 edzőpálya gyepét taposhatják majd a játékosok), amelyet fenn kell tartania a szervezőknek. Katar évente 140 tonna fűmagot importál temperált hőmérsékletű repülőgéprakterekben, egyetlen pálya öntözéséhez pedig napi 10 ezer liter vízre van szükség télen, és 50 ezer literre nyáron. A vizet pedig Katarban csak tengervízből lehet nagyon energiaigényes eljárással előállítani, az ehhez szükséges energiát pedig – hogy máshogy Katarban – földgáz égetésével nyerik.
Vagy ott van a közlekedés kérdése. Katar büszke arra, hogy a két egymástól legmesszebb található stadion között is csak 75 kilométer van, és a helyszínek nagy része között metróval is lehet közlekedni. Csakhogy közben az országba gyakorlatilag csak repülővel tudnak eljutni a külföldi szurkolók, esetleg nagy turistahajók fedélzetén, tehát két igencsak környezetszennyező közlekedési eszközzel.
Szénhidrogénre épült gazda(g)ság
De ezek csak aprócska szeletei a teljes problémának. Az ország egész gazdasága a szénhidrogének kitermelésére és eladására alapult, tehát tulajdonképpen minden egyes, a világbajnoksághoz is felhasznált infrastrukturális fejlesztést is ebből finanszíroztak.
„Még ha a torna az alatt a négy hét alatt zéróemissziós is lehet, maradnak megválaszolandó kérdések. Katar az 1930-as évek óta a szénhidrogének kitermeléséből él. Ha előretekerjük a felvételt 2010-ig, amikor elnyerték a torna rendezési jogát, figyelembe kell venni nemcsak a stadionokat, hanem az infrastruktúrát is. Ez alapvető kérdés. Például ott a metróhálózat, az utak, a bevásárlóközpontok, a szállodák, és így tovább. Ha ez valóban egy nullemisszós esemény lenne, akkor rögtön onnantól meg kellett volna kezdődnie a kibocsátás kiváltásának”
- magyarázza Simon Chadwick sportközgazdász, aki szerint Doha nem véletlenül van benne rendre a világ 10 legszennyezettebb városában. Véleménye szerint ha a mostani négy hetet még ki is lehet valahogy hozni zéró kibocsátásra különböző kiváltóprojektek finanszírozásával, a 12 éves felkészülési időszakban biztosan nem számolgatta és váltotta ki senki a hatalmas infrastrukturális beruházások szén-dioxid kibocsátását.
Mindenesetre a Fifa 2021-es jelentése szerint is nagyjából 3,6 millió tonna szén-dioxid kibocsátásával fog járni a torna megrendezése. Ez több, mint néhány ország egész éves kibocsátása, és 1,5 millió tonnával több, mint amennyit ugyanezen mérési módszerekkel a 2018-as oroszországi világbajnokság produkált.
Ennek kiváltása tulajdonképpen pénztárca kérdése, hiszen a ma elfogadott – és például a nagy multicégek által is követett – eljárások szerint a kibocsátás kiváltható olyan projektek finanszírozásával, amelyek elvben ugyanakkora mennyiségű szén-dioxid megkötését teszik lehetővé. Tehát például négy, a helyszínre repülővel érkező, majd ott metróval utazgató, szállodában lakó szurkoló kibocsátását lenullázza, ha Katar közben kifizeti, hogy egy fát ültessenek valahol mondjuk Dél-Amerikában, vagy finanszírozzák egy szélerőműpark építését valahol a világban, amelynek termelése kiváltja egy szénerőmű termelését.
Át kéne ezt gondolni
Tegyük fel, hogy minden, papíron ilyen célra elköltött dollár valóban egy elültetett fához, egy megvalósított környezetvédelmi fejlesztéshez vezet, és hogy ezek negatív szén-dioxid kibocsátását valóban helyesen mérik fel (a különböző kutatások szerint egyébként nagyon nem ez a helyzet, de jelenleg így számolnak a cégek és államok világszerte). Tegyük fel azt is, hogy Katar valóban a torna minden egyes kibocsátott gramm szén-dioxidját kiváltja ilyen módon. Egyes környezetvédelmi aktivisták szerint ez is csak elterelné a figyelmet az igazi problémákról.
„A kibocsátást kiváltó kreditek azt a benyomást keltik, mintha lehetséges lenne az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése komoly politikai akarat és nehéz döntések nélkül”
- mondja a Greenpeace közel-keleti programvezetője, Julien Jreissati, aki szerint a katari szervezők nullemisszóra vonatkozó kijelentései a „zöldre mosás” tipikus példái.
„Minél előbb csökkentenünk kell helyben a kibocsátásunkat” – szögezi le Jreissati, aki szerint például a futballvilágbajnokságok esetén is csak az hozhatna igazi változást, ha az egész koncepciót radikálisan át mernénk alakítani. Az ő javaslata például az, hogy ne egyetlen országban tartsák meg az ilyen tornákat, hanem az egész világban elosztva, a mérkőzéseket pedig már régen felépített, a két megmérkőző országhoz minél közelebbi stadionokban rendezzék.
Természetesen érthető, ha a torna rendezési jogának elnyerése, az országban dolgozó külföldi vendégmunkások munka- és életkörülményei, valamint a nők és az LMBTQ emberek helyzete miatt is sok jogos kritikát kapó Katar nagyon szeretné elérni, hogy legalább környezetvédelmi szempontból úttörő és sikeres lehessen ez a világbajnokság. Még az is elképzelhető, hogy a ma elfogadott számítási eljárások alapján el is érik a katari szervezők, hogy a torna papíron „nullaemissziós” legyen. Csakhogy ebben az esetben a számítások helyett érdemesebb a józan eszünkre hagyatkozni: egy sivatagi országban, a semmiből fölépített stadionokban rendezett világbajnokság bizony súlyos plusz környezeti terhelést fog jelenteni, akárhogy tologatják a szén-dioxid grammjait és az ezeket kiváltó dollárokat a különböző táblázatokban.
