A klímaváltozás a világon mindenütt veszélyezteti az állat- és növényfajokat, de az évtizedes időskálán végbemenő, evolúciós szinten még mindig követhetetlenül gyors változásokhoz képest is nagy veszélyt jelenthetnek az olyan extrém időjárási jelenségek, mint például az idei nagyon meleg és nagyon száraz nyár.
A Politico összeállítása számos példát közöl arra, milyen aggasztó hírek érkeztek Európából az elmúlt hetekben. Egy francia madárvédelmi szervezet arra figyelmeztetett, hogy a nagy meleg és a vízhiány megváltoztatja számos madárfaj viselkedését, miközben az erdőtüzek élőhelyeiket pusztítják el. A szervezet szerint vadászati moratóriumra van szükség, hogy a madarak populációja ne csökkenjen veszélyes szint alá. Bajor természetvédők a sünök miatt aggódnak, amelyeknek egyre kevesebb árnyékos búvóhelyük van, ahol átvészelhetik a legmelegebb órákat. Vizet is nehezen találnak, ráadásul kedvenc eledeik, a futóbogarak lárvái sem fejlődnek száraz talajban, de a giliszták is mélyebbre húzódnak a talajban, nedvességet keresve, így előfordulhat, hogy a sünök táplálékot is nehezen találnak.
Spanyolországból olyan hírek érkeztek, hogy sarlósfecskefiókák ugrálnak ki a túlmelegedő fészkekből a biztos halálba, Ausztriában a kiszáradt Zicksee-ben pusztultak el százasával halak. Madrid mellett egy golfpálya mesterséges tavacskájában esett csapdába egy vaddisznó, amely inni és felfrissülni próbált az iszonyatos hőségben.
„Sok állat nem tudja követni megszokott rutinját” – mondja Andreas Nord, a svéd Lund Egyetem ökológusa, ez pedig azt jelenti, hogy „kevésbé hatékonyan tudnak élelmet keresni, ennek hatására pedig romlik fizikai állapotuk”. Arra is figyelmeztetett, hogy a világ más részein az extrém hőség és szárazság már vezetett tömeges kihalási eseményekhez, amelyek „bibliai léptékeket érhetnek el”.
Észak-Amerikában például teljes sivatagi madárpopulációk omlottak össze a klímaváltozás hatásainak következtében, és hasonló jelenségekre immár Európában is lehet számítani, bár Nord szerint egyelőre valószínűbb, hogy a kevésbé extrém környezetekben élő állatok „csak” életterük csökkenésével, illetve áthelyeződésével kell szembesülniük, ehhez pedig valamennyire képesek lehetnek gyorsan is alkalmazkodni. Azonban az olyan törékeny környezetekben, mint a kisebb tavak és folyók vagy éppen a gleccserek, már most is lehet egy-egy faj akár teljes eltűnését is hozó tömeges pusztulásokra számítani.
Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség 2020-as jelentése is arra figyelmeztetett, hogy
„a klímaváltozásnak drámai hatása lesz az európai növényekre és állatokra a következő években, és ez a biodiverzitás csökkenésének felgyorsulásához vezethet számos területen”.
Egyes fajok egyedszámainak jelentős csökkenése, mások eltűnése (esetleg más, hűvösebb tájakra költözése) pedig nemcsak természetvédelmi szempontból rossz hír. A táplálékláncokban keletkező zavarok dominóhatással vezethetnek újabb fajok bajba kerüléséhez, ráadásul a hőségtől és aszálytól eleve csökkenő hozamú mezőgazdasági termelésben is további gondokat okozhat például a beporzó rovarok hiánya.
Hazai fajok is bajba kerülhetnek
Az idei tavasz és nyár hazánkban is extrém száraz és meleg időjárást hozott. Vannak állatok, amelyek nehezen bírják az ilyen körülményeket? Kell számítanunk egyes fajok eltűnésére? Orbán Zoltán, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) szóvivője szerint önmagában a nagy meleg kevés madárfajnak okoz problémákat, mert a mérsékelt égövi madarak hőtűrése aszimmetrikus, tehát míg a fiókák már 10-15 fokos „hidegben” is elpusztulhatnak, mert elmerevedve nem tudnak élelmet kérni szüleiktől, a másik irányban az akár 60 fokos hőséget is elviselik.
„Talán idén egy kicsit több fecskefióka ugrott ki a fészekből, de nem tudjuk, hogy ez meleg miatt lett volna. Nagy pánikot okoztak a lakosság körében azok a hírek, hogy a fehér gólyák éheznek, miközben a 30 éves átlagnál jobb fiókaszámot produkáltak, és a vonulásuk is a szokott időben történt, márpedig a táplálékhiányra korábbi indulással szoktak reagálni ezek az állatok.”
Bajban vannak viszont a sokkal rejtőzködőbb életmódot folytató, erdőben fészkelő, erdei vizes élőhelyeken táplálkozó fekete gólyák. A szárazság miatt ezek az élőhelyek sok helyen már tavasszal kiszáradtak, így a madarak sem találtak maguknak elég táplálékot.
„A fekete gólyáknál elég extrém adatok vannak, a Hortobágyi Nemzeti Park Tiszai Tájvédelmi Körzetében 16 párból csak kettőnek volt sikeres a költése, egy-egy fiókával. Ha rendszeres lesz az ilyen időjárás, a fekete gólyák eltűnhetnek sok élőhelyről, és Magyarországon már csak olyan nedvesebb mezoklimatikus viszonyokkal rendelkező helyeken maradhat belőlük, mint mondjuk a Bodrogzug. Ha ilyen maradna az időjárás, akkor egy évtizeden belül összeomolhatna a hazai feketególya-állomány, és ez a madár eltűnhetne az ország nagy területeiről.”
Tavaszi árvizek, belvizek nélkül más madarak is nehezen találhatnak alkalmas költési helyet az országban, például a gulipán vagy a gólyatöcs is vízzel elöntött területekről kiemelkedő kis szigetecskéken szeret fészkelni.
Minden fához kötődő fészkelésű madárfajnak gondot jelenthet viszont, ha a fészekfák kiszáradnának, majd a téli szelek kidöntenék őket. Ez jelentős kockázat lehet már középtávon is az olyan limitált fészekhellyel rendelkező fákhoz kötött költésű fajok számára, mint például a fokozottan védett kék vércse és a szalakóta.
„Majd 10-20 év múlva tudjuk megmondani, hogy ha az ideit vesszük a nulladik évnek, akkor mi is történt, milyen folyamatok kezdődhettek el. Területi kiterjedtsége miatt igazán nagy problémát jelenleg a nagyüzemi mezőgazdaság élőhelyátalakítása, faj- és egyedszámcsökkentése okoz, de ez nem új keletű, hanem már évtizedek óta megfigyelhető és ismert probléma. Mi évek óta mondjuk az embereknek, hogy baj van, az ilyen nyarak, mint a mostani fogják szembesíteni ezzel a lakosságot.”
- mondja Orbán Zoltán, aki arra is felhívja a figyelmet, hogy állományszinten nem lehetséges a vandon élő állatokon etetéssel, itatással segíteni, az olyan akciók, ez még elképesztő anyagi ráfordítással is kivitelezhetetlen lenn, és megoldás helyett csak rontana a helyzeten.
„Ha gondolatkísérletként mondjuk a fehér gólyák etetését nézzük, ahhoz évi nagyjából 100 tonna jelentős részben emberi fogyasztásra vagy állati takarmányozásra fordítható táplálékra lenne szükség, melynek megtermelése csak tovább súlyosbítaná a nagyüzemi mezőgazdaság okozta problémákat. Az már az utolsó előtti lépcső a kihalás előtt, ha egy faj minden egyede mentésre szorul. Ezután jön, hogy állatkertekbe gyűjtjük össze a megmaradt egyedeket, és ott szaporítjuk őket, de ez a szakemberek feladata.”
Magyarországon egyébként nagyon kevés csak az ország területén élő, úgynevezett bennszülött (endemikus) faj létezik, mégy ilyen alfajokból is csak kevés van. Ezért ha hazánkból eltűnik egy-egy állatfaj, az még nem jelenti azt, hogy ki is hal, de ettől függetlenül nagy veszteség a hazai flóra és fauna tekintetében. Orbán Zoltán szerint rövid távon a legérzékenyebb állatfajok például a vízhez kötött szaporodású kétéltűek közül kerülhet ki.
„A kétéltűeknél óriási a gond. Évtizedek óta zajlik békamentés Magyarországon, így hosszú időre visszamenő, pontos adataink vannak, és azt látjuk, hogy míg egy élőhelyen például 10-15 éve tavasszal 65 ezer békát mentettek meg, ott az elmúlt két évben csak néhány ezret. A békák térségi állománya nagyon gyorsan tud összeomlani, ha a telelők egyszerűen beleszáradnak a talajba, a túlélők pedig nem találnak tocsogókat a szaporodáshoz. A barna ásóbéka például nagy területekről tűnhet el.”
Rejtőzködő kihalás
A helyzet a madarakon és kétéltűeken kívül az emlősállatokat is érinti, és Bakó Botond, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság gerinces-zoológiai szakrefense szerint vannak fajok, amelyek már most komoly veszélyben vannak. Kevesebb szó esik róla, de az aszályos, meleg nyarak mellett bizony az enyhe, és legfőképpen a nagyon változékony időjárást hozó telek is jelentős károkat okozhatnak. Ez főként a valódi téli álmot alvó fajok esetében járhat végzetes következményekkel, mint a pelék, cickányok és denevérek. A pelefélék például a bőrük alatti zsírréteg formájában tartalékolnak héthónapos téli álmukra elegendő tápanyagot.
„Ha jön egy hirtelen felmelegedés, és január-februárban pár napra 15 fok fölé melegszik a hőmérséklet, akkor a pelék és cickányok egy nagyjából 12 órás, hormonálisan vezérelt folyamat során felébrednek, és elindulnak táplálékot keresni. Miután nem találnak semmit, megpróbálnak egy újabb félnapos folyamat révén visszaaludni, de mindez annyira energiagényes, hogy az egész téli tartalékukat elhasználhatják, és nem élik meg a tavaszt”
- mondja el Bakó Botond, aki szerint a Nemzeti Park területén kihelyezett peleodúknak csak a töredékét foglalták el idén a mogyorós pelék. A hiányzó állatok valószínűleg éhen haltak még a télen, vagy az azt követő aszályos időszakban, amikor nagyon kevés táplálékot találhattak, hiszen a növények satnyán fejlődtek, a málna vagy a szeder pedig szabályosan besült az ágakra.
A nagyvadakat kevésbé érinti a meleg, aszályos idő, mert nagyobb területet tudnak bebarangolni táplálék és víz nyomában, bár például a szarvasok, őzek vagy muflonok kondícióját is rontja, ha állandóan úton kell lenniük.
„Nem tudjuk biztosan, de elképzelhető, hogy az idén Szlovákiából nagyobb számban áthúzódó barnamedvék is saját területeik kiszáradása miatt jöttek át a határon élelem és víz után kutatva”
- veti fel a szakértő. A szokásosnál többet mozgó és nagyobb távolságokat bejáró nagyvadak és az emberek találkozásai is megsokasodhatnak a víz- és élelemhiány miatt, ezek pedig akár - elsősorban az állatok számára - tragikus következményekkel is járhatnak.
Bajban lehetnek még a vízi életmódot folytató emlősök, például a vízicickányok, vidrák és hódok is az aszályos idő miatt. A vízicickányok és a hódok egyszerűen éhen pusztulnak, ha kiszáradnak azok a tavak és patakok, ahol élelmet találhatnának. A szakemberek idén több autóutakon elgázolt vidrát is láttak, ezek a példányok minden bizonnyal megpróbáltak eljutni valahova vízközelbe.
A hódok helyzete különleges, mert a gátjaikkal létrehozott hódtavak ilyen időjárási körülmények között gyakran az egyedül megmaradt vizes élőhelyeket jelentették egyes környékeken. A gátak elbontása így nemcsak a hódokat veszélyezteti, de egész ökoszisztémákat pusztíthat el.
Bakó Botond szerint egyes állatok egyedei tömegesen pusztulnak el, csakhogy ez szinte láthatatlan folyamat.
„Ez nem olyan, mint a szavannai felvételeken, ahol aszály idején tömegesen pusztulnak az állatok, és a tetemek ott hevernek a földön. A pelék és a cickányok a föld alatt hibernálódnak, nincsenek szem előtt, ahogy a vidrák vagy a hódok sem. Erről csak a szekemberek tudnak. Peléből már most sokkal-sokkal kevesebb van az erdőkben.”
Még kevésbé lenne észrevehető, ha már nem élne több magyar szöcskeegér, pedig a korábban említett fajokkal ellentétben ez valódi kihalást jelentene, mivel ez a kis rágcsáló az egész világon csak Magyarországon, egy nagyon behatárolt területen él.
„A magyar szöcskeegér a Bükk lábánál, elterülő magaskórós, kicsit nedves réteken fordul elő. A borsodi mezőség egyébként mocsaras, nagyon mozaikos élőhely, és még nyár végén is harsogó zöld szokott lenni, de idén már nyár elején is ropogott a fű a lábunk alatt. Ha az itt kifejlődött, csak itt élő szöcskeegér eltűnik, tényleg az egész világon kipusztul.”
