4p

Nemzetközi szinten is kiváló évet zárnak a légitársaságok, Budapestről új járatok indultak, többet sűrítettek, még több árufuvarozó jelent meg. 

Ferihegyen elérték a Covid előtti utolsó „békeév”, vagyis a 2019-es esztendő forgalmának a 90 százalékát. Újabb személyszállító és árufuvarozó légitársaságok jelentek meg, több már itt lévő cég bővítette járatainak és célállomásainak számát, ám közben a kormány állítólag már közel van ahhoz, hogy átvegye a kulcsokat – igaz, ezt már többször is beharangozták és még mindig nem valósult meg.

Márciusban napi két járattal visszatért a budapesti menetrendbe az Air Serbia Budapest-Belgrád járata. A cég a téli menetrendben heti tizennyolc járatot közlekedtet Belgrádba, csatlakozási lehetőséget kínálva Szkopje, Szarajevó, Tirana, vagy Tivat irányába. Májusban belépett az itteni piacra a kínai Sichuan Airlines, az első Szecsuan-Budapest cargo járata hetente háromszor közlekedik a kínai tartomány és Budapest között. 

Ferihegyről a téli menetrendben 36 légitársaság 107 célállomására lehet elutazni, a Budapest Airport (BA) várakozásai szerint a forgalom a téli szezonban is havi egymillió fő felett lesz. Továbbra is erős a fapadosok nyomulása, a Ryanair elindította tenerifei, alicantei és birminghami járatát, a Wizz Air kínálatában újdonságként jelenik meg Glasgow és Koppenhága mellett az egyiptomi Sharm El Sheikh és Kairó is. A spanyol Iberia napi rendszerességűre emeli madridi járatainak számát, és ugyanígy növeli frekvenciáját a Wizz Air is a Budapest-Dubaj útvonalon. Az Emírségek legnépesebb városába a Wizz Air mellett az Emirates és a flydubai is üzemeltet járatot. Az Air France szintén heti tizennyolcra sűríti párizsi járatainak számát. A nyári szezonhoz hasonlóan a téli menetrendben is heti kétszer közlekedik a SunExpress Budapest-Antalya, illetve az airBaltic rigai járata.

Ilyen aktivitás mellett és a várható gazdasági növekedésre számítva nem meglepő, ha az Orbán-kormány nagyon meg akarja szerezni a repülőtér üzemeltetőjét. Lehet, hogy ezt már a héten bejelenti a kormányzat.

A kormány tehát tisztában van azzal, hogy mit teljesített a BA. Pár hete maga a megcélzott vállalat viszont feltárt néhány fontos számot, így ezeket most mi is közölhetjük. Kiderült, hogy a KPMG és a Budapest Airport nemrégiben tanulmányt készített a repülőtér működésének és az elvégzett, valamint tervezett fejlesztések gazdasági hatásáról. Eszerint 2022-ben a repülőtér teljes makrogazdasági hatása 1780 milliárd forintra tehető, ami abban az évben a nemzetgazdaság GDP-jének 2,7 százaléka volt. A vállalat maga 110 milliárd forintot meghaladó mértékben növelte a hazai gazdaság teljesítményét, míg beszállítói és a hozzá kapcsolódó 88 vizsgált vállalat révén négyszer akkora mértékben, mintegy 457 milliárd forinttal járult hozzá a magyar GDP-hez. 

Az elemzés külön kitért a tervezett kapacitásbővítő beruházásokra is, elsősorban az 1. Terminál újranyitására, továbbá a 3. Terminál megépítésére. Amennyiben ezek a tervezett fejlesztések megvalósulnak, a repülőtér 2030-ra mintegy 30 millió utas kiszolgálására válhat képessé, és a vállalat teljes hozzáadott értéke 2040-re 5781 milliárd forintra emelkedhet, hiszen ez a két beruházás önmagában 2321 milliárd forinttal járulhat hozzá az ország GDP-jéhez. A tervezett fejlesztéseknek köszönhetően a foglalkoztatottság is pozitív irányban változik, a turisztikai ágazatok foglalkoztatása 150 ezer fővel lehet magasabb a jelenleginél.

A nagy globális légi express fuvarozók mind jelen vannak Ferihegyen és bővítenek. Fotó: Budapest Airport
A nagy globális légi express fuvarozók mind jelen vannak Ferihegyen és bővítenek. Fotó: Budapest Airport

Ferihegy nincs egyedül a javulásban, gyakorlatilag az egész globális légiipar erős évet zár három veszteséges év után. A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) december közepén közölte adatai szerint a kereskedelmi légitársaságok idén 23,3 milliárd dolláros nettó profitot érnek el, szemben a tavalyival, amikor még 3,8 milliárd dolláros mínuszban volt az ágazat. Ez a mostani nyereség jóval nagyobb lett, mint amire tavaly év végén számított a szervezet, akkor csupán 4,7 milliárd dollárt jósolt idénre. Willie Walsh, az IATA vezetője ugyanakkor óva intett az elégedettségtől. Mint mondta: „Ne feledjük, hogy az átlagteljesítményt nyújtó légitársaságok utasonként csak 5,45 dollárt keresnek egy járaton, ami legfeljebb egy nagy cafe lattéhoz elég egy kávézóban, de nem elég ahhoz, hogy tartós fejlődést érjünk el és ellenállóvá tegyük az iparágat.”

A világszervezet arra számít, hogy jövőre 964 milliárd dolláros bevétele lesz az ágazatnak, ezt 40 millió járattal érik el, ami jóval meghaladja a járvány előtti év 1,2 millió járatát. Az utasforgalomból 717 milliárd dollár jöhet be, ami 18 százalékos növekedés lehet az idei évhez képest.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!