A 10 millió Fa Alapítvány megalapításakor azt mondta, közös volt a remény, hogy ha összefogva elindulunk és fejenként legalább egy fát elültetünk, akkor nem tétlenül nézünk szembe a szorongással, amit a klíma és biodiverzitás válsága okoz. Hogyan vélekedik a küldetésükről napjainkban?
A 10 millió Fa közösséget több mint négy évvel ezelőtt hoztuk létre, azóta is egyedülálló képződménynek gondolom. Az országos szervezetben száznál több településen sok ezer önkéntes dolgozik azon, hogy minél több fát ültessünk el. A napokban láttam egy karikatúrát, amelyen egy felnőtt férfi szerepelt, aki éppen láncfűrésszel esik neki egy fának. Láthatóan szorgalmasan dolgozott, hiszen körülötte már csak tuskók látszódtak. A képen mellette egy kisgyereket láttam, aki a maga által ültetett kis facsemetét locsolgatja. Azt hiszem, ez a kép tökéletesen kifejezi azt az állapotot, amelyben a 10 millió Fa közössége éli a mindennapjait: szorgosan, sokszor embert próbáló munkával ültetjük és gondozzuk a fáinkat, miközben a világban még mindig az a fájdalmas evidencia, hogy erdőket tarolnak le. Számomra érthetetlen, miért negligálja az emberiség a kutatók globális felmelegedéssel, a föld ökoszisztémájának összeomlásával kapcsolatos észrevételeit. Vélhetően arról van szó, hogy az emberiség nem mer szembenézni a rá váró kihívásokkal, egyszerűen képtelen elviselni, hogy minden nap azzal a tudattal ébredjen, majd térjen nyugovóra, hogy bizony, ezt alaposan elbaltáztuk. Gondolhatnánk, hogy az életösztönben van annyi felhajtó energia, ami az embereket változtatásra, értelmesebb cselekvésre ösztökélhetné, de mintha még ez sem lenne jelen a mindennapokban.
Pedig erdőink védelme egyszerre természetvédelmi, egészségügyi és gazdasági érdekünk.
2022. augusztusában lépett életbe a magyar kormány erdőirtó, természetpusztító rendelete, ami a fakitermelés gyorsítását szolgálja. A környezetvédelmi irányelveket teljesen figyelmen kívül hagyó szabályozás még azt is lehetővé teszi, hogy a madarak költési időszakában is folytathatják a fakitermelést, ami azt megelőzően tilos volt. A rendelet számos egyéb negatív hatásait is érzékeljük. Gyakorlatilag bármerre megyünk az országban, ha erdős tájra kirándulunk, láthatjuk a tarvágásokat. Nyugat-Európában, például Németországban és Olaszországban, ahol Magyarországhoz hasonlóan van erdőgazdálkodás, egy ideje nem végeznek ilyen barbár, megmagyarázhatatlan munkákat. A megmaradt, csekély számú növényzet már a talajeróziót sem képes kivédeni. Hirtelen lezúduló nagy mennyiségű esőzések után láthatjuk, milyen pusztítás képes véghez vinni a természet. Ennek természetesen más negatív egészségügyi és természetesen gazdasági hatásai is vannak.
Minek tulajdonítja, hogy nem igazán van összhangban a gazdasági és a társadalmi érdek?
Azt kell, hogy mondjam, ez elsősorban civilizációs kérdés. Ukrajnában, Kárpátalján jól lemodellezhető a folyamat, amelynek a vége az lett, hogy erdőterületeik nagy részét kiirtották. A fakitermelésből meggazdagodó vállalkozók szép nagy házakat építettek, szép autókkal járnak, de természeti környezetük nem sok maradt. Ugyanezen folyamatok mennek végbe Erdélyben is. Ebben az előrelátás, a társadalmi élet tervezettségének hiánya mind-mind szerepet játszik. Lengyelország és Szlovákia sokkal előrébb tart a kérdésben, mindkét országban vannak jó kezdeményezések. Sajnos, Magyarország inkább visszalépett.
Melyik iparágban használják fel a pusztulásra ítélt fákat?
Többnyire az építőiparban. Mindannyian láthatjuk a farönkökkel telerakott vagonokat, amelyek azután elhagyták az országot. A fahiányt nem is annyira a szomszédunkban zajló háború, mint inkább egy már azt megelőző jelenség indukálta. Azáltal, hogy sem az Amerikai Egyesült Államok, sem Kanada területén nem lehet erdőt irtani, az ezekben a térségekben keletkezett igényt Európából próbálták meg kielégíteni. Kína ugyanígy tett. Lényegében ennek nyomán született meg a már említett magyarországi rendelet is. Sok fa végezte tűzifaként is.
Szerte a világon létezik az úgynevezett faértékszámítás, amelyet Magyarországon ugyancsak sokan és sokszor figyelmen kívül hagynak. Ebben a modellben arra kaphatunk választ, hogy milyen pozitív hatásai vannak például egy hetvenéves tölgyfának, mekkora árnyékot ad, milyen mennyiségű port és szén-dioxidot képes megkötni, mekkora felületen párologtat… Leegyszerűsítve a dolgot, ezeket összesítve kiderül, mennyibe kerülne egy ilyen kondíciókkal bíró növény megvásárlása egy faiskolában. A példaként hozott hetvenéves tölgyfa értéke elérheti három autóét. Adjon teszem azt, a BMW 300 millió eurót. És mi cserébe elültetünk annyi fát, amennyit csak bírunk!
Úgy gondolunk magunkra, az emberiség előtt álló feladatra, hogy az nem mehet végbe magányos tevékenység keretein belül. Partnerségekre van szükségük. Olyan partnerségekre, amelyhez adjuk a saját kompetenciáinkat, más pedig hozza az övéit. A BMW-gyár nem arra szakosodott, hogy fákat telepítsen, ők autókat tudnak gyártani. Az autóipar irgalmatlan profitokat halmoz fel, miközben egy rendkívül környezetszennyező területen működik. Azt kellene megérteni, hogy nincs olyan profit, ami nem a Föld mindannyiunk számára közös erőforrásainak elvonásából képződne. A nagy profitnak is megvan az ára. A nagy közösből el lehet venni, de amekkora most a baj, már vissza is kellene adni. Látom a lehetőségét annak, hogy ezek a gyárak, vállalatok belátják mindezt, és partnerekké tudnak válni abban, hogy jelentős közös eredményeket érhessünk el.
Az ország minden táján, sokféle módon ültetnek fákat, a városi sorfától az erdőig. Az ültetéseik átlagára jelenleg nagyjából ötezer forintba kerül. Egy ideje azonban nemcsak pénzbeli, de földterületi hozzájárulásokat is várnak. Hogyan segíti ez a célkitűzéseiket?
Civil szervezetként az anyagi partnerségen túl szükségünk van emberi erőforrásra is. Komoly logisztikai kihívást jelent ugyanis például annak koordinálása, honnan vásároljuk meg az elültetésre váró növényeket. Félreértés ne essék, nem kívánunk földterületet vásárolni, sem birtokolni. Olyan partnerekre viszont szükségünk van, akik rendelkeznek bizonyos jelentős földterülettel, amelynek akár csak egy részét is szeretnék erdővé fejleszteni, ezáltal is szolgálva a közös érdekeinket. Ehhez folyamatosan várjuk a gazdasági szféra szereplőinek jelentkezését.
Számos világmárka rendelkezik magyar lányvállalattal, de említhetem a magyar tulajdonosi szerkezettel működő cégeket is a gyártás, az IT, az élelmiszeripar, az ingatlan, a vegyipar, az energetika, a kereskedelem, a logisztika vagy akár a gyógyszeripar területén is. Vállalja fel az adott cég, hogy az adott területen mondjuk ötven évig erdőtelepítési tevékenységet kíván folytatni, majd a területet gondozni. Több évtized múlva a terület óriási értéket fog képviselni. Minden kisebb vagy nagyobb lépés számít.
Ráadásul mindez egyfajta visszatérést is eredményezhet egy olyan állapothoz, amely Magyarország sajátja volt. Ha megnézünk egy több száz évvel ezelőtti magyar térképet, azt láthatjuk, hogy az országunk nagy része erdős terület volt, például az Alföld mocsári erdő. Emellett láthatunk lazább, ligetes szerkezeteket is. Tehát a látképet a zöld növényzet határozta meg. Ebből a helyzetből indultunk el, és jutottunk el odáig, hogy mára az Alföld erősen sivatagosodik. Az a triviális gondolatom, hogy az eredeti állapot visszaállítására kell törekednünk, természetesen figyelembe véve a megnövekedett népességet és hasonlókat.
Hiába élünk túlnyomórészt városokban, sejtjük ott a boldogulásunkat, valójában nem ez a természetes közegünk. Az emberiségnek szüksége van arra, hogy átalakítsa a gondolkodását. Meggyőződésem, hogy vissza kell térnünk az eredeti állapotokhoz. Nem lesz az nekünk rossz.
