A PL 20 klubja belement az angol kormány követelésébe, és több pénzt oszt vissza az alsóbb osztályú kluboknak, cserébe a Boris Johnson vezette kabinet jóváhagyta, hogy ne írjon ki az angol első osztályú futballbajnokság aukciót a 2022-25-ig terjedő hároméves időszakra. A Guardian 4,8, a Financial Times 5 milliárdos díjról írt.
A tét nagy volt, ahogy korábbi cikkünkben jeleztük, az árverés eredménye nagy valószínűséggel áresést eredményezett volna, ahogy a német Bundesliga tavalyi és az olasz Serie A idei licitjei mutatták. A pandémia által nagyon súlyosan érintett angol klubok számára más se hiányzott, mint a legnagyobb bevételi forrás apadása. A Guardian korábban 500 millió fontnál is nagyobb esést prognosztizált egy új árverés kiírása esetén, valahol 500 és 900 millióra téve a csökkenés mértékét.
A Premier League, hasonlóan az UEFA-hoz, gyakorlatilag semmi mást nem csinál, mint korábban: a torta méretét próbálja szinten tartani vagy növelni, hogy véletlenül se kelljen strukturális kérdésekkel foglalkoznia.
Az ESPN nyerte a La Liga amerikai közvetítési jogait
A Disneyhez tartozó ESPN sportcsatorna közvetítheti az Egyesült Államokban a spanyol élvonal mérkőzéseit. Az Financial Times értesülései szerint a megállapodás értéke 1,4 milliárd dollár, ami 400 millióval több a jelenleginél, amely szerint Comcast által tulajdonolt NBC közvetítheti a tengerentúlon a La Liga közdelmeit. A mostani megállapodás 2022-ben indul és nyolc évre szól, a korábbi hat évvel szemben.
Ez lehet a növekedés útja más bajnokságok, így a Premier League számára is: Európában már telítődni látszik a piac, új területeken, mint az Egyesült Államok vagy Ázsia van tér a növekedésre. Az amerikai sportközvetítési piac különösen lukratív, hiszen ahogy lapunk is írta, márciusban kötötték meg minden idők legnagyobb üzletét az NFL mérkőzéseinek közvetítéséről: 11 évre 110 milliárd dollárt fizetnek a szolgáltatók.
A jelenlegi megállapodás tehát folytatódik a Sky, a BT és az Amazon részvételével, noha - ahogy erről korábban részletesen írtunk - a BT keresi a kiszállási lehetőséget a sportközvetítési piacról.
Ennek ára az volt, hogy az élvonalbeli klubok 100 millió fonttal többet csorgassanak le a közvetítési díjakból a mintegy ezer kisebb klubnak a harmadosztálytól lefelé, beleértve a női és lányfutballt is.
Az extra százmillió font csak a következő négy évre vonatkozik és ez a támogatás kiterjed a labdarúgó közösség azon területeire, amelyek különösen ki vannak téve a pandémia hatásainak. De ebből a százmilliós pluszból terveznek olyan projekteket is támogatni, mint a fejsérülések vizsgálata, a diszkrimináció-ellenes küzdelem vagy szurkolói csoportok támogatása.
A kieső jegyárbevétel és a közvetítő tévécsatornáknak fizetendő visszatérítés a becslések szerint kétmilliárd fontos mínuszt hozott eddig, ám az első osztály klubjaihoz képest jóval nagyobb a baj a futballpiramis alja felé haladva, ahol a meccsnapi jegybevételnek sokkal nagyobb szerepe van a klubok gazdálkodásában: a harmad- és negyedosztályban a meccsnapi bevételek jelentik a klubok bevételének harmadát. Ezért a kormány garanciákat szeretett volna, hogy több jut a kisebbeknek - ezt most meg is kapta. Bár a tudósításokból nem pontosan derül ki, de vélhetően a pluszpénz évente járna a kisebb kluboknak, és megfejelné az eddigi 140 milliót, amit szolidaritási kifizetésként juttattak eddig.
A PL ezzel jelentősen módosított korábbi stratégiáján, amellyel szembeállította, egymással versenyeztette a tévéket a közvetítési jogokért. A PL vezérigazgatója, Richard Masters hangsúlyozta, hogy a jelenlegi megállapodás meghosszabbítása stabilitást hoz a klubok számára.
A Premier Leaugue nem kér a független testületből
A Szuperliga ötlete nemcsak a szurkolók körében okozott órási felháborodást, de politikai lépéseket is eredményezett. Az egyik ilyen felvetés szerint az angol futballnak szüksége lenne egy független szabályozó testületre, ami újraszabályozná a Premier League pénzügyeit, gazdagságát, beleértve a játékosok fizetését és a tulajdonosokra vonatkozó szabályokat is. Az ötletet még februárban vetette fel Lord Marvyn King, a Bank of England volt kormányzója, az Aston Villa volt igazgatója, a kormány pedig áprilisban, a Szuperliga elbukása után állt a javaslat mögé.
Masters azonban tegnap is leszögezte: nem gondolja, hogy egy független testület lenne a jó válasz a felmerülő kérdésekre. Szerinte a Premier League az elmúlt harminc évben megfelelően töltötte be szabályozói szerepét, és ahogy más szektoroknak, úgy a futballnak is nagy kihívás volt az elmúlt másfél év. Azaz Masters nem lát strukturális problémákat, csak a pandémia negatív hatását. Azt azért megígérte, hogy teljes mértékben együttműködik a kormány által létrehozott bizottsággal...
A másod-, harmad és negyedosztályú bajnokságokat, klubokat képviselő English Football League viszont elszalasztott lehetőségként értékelte a fejleményeket: nem kezeli a PL és az alsóbb osztályok közti pénzügyi egyensúlytalanságot. Az EFL szerint lényeges, hogy a kormány és a Premier League kezelje azt a pénzügyi egyenlőtlenséget, ami "tarthatatlan pénzügyi spekulációra és irracionális magatartásra" csábítja a másodosztály klubjait, hogy feljussanak az első osztályba.
Ezekre cikkünk második felében ki is térünk.
A kormány viszont azt emelte ki, hogy a hosszabbítás egyszeri esemény, és vannak még lehetőségek az új belépők számára is.
Ilyen új szereplő szeretett volna lenni a DAZN streamszolgáltató, Sir Leonard Blavatnik érdekeltsége, ami évi 810 millió euróért elnyerte az olasz Seria A közvetítési jogait.
Mind a BT, mind a Sky mérsékeltebb lelkesedéssel vetette bele magát a tárgyalásokba. Ahogy említettük, a BT a kiszállás lehetőségét keresi, de mióta a Comcast 2018-ban 30 milliárd fontért megvette a Skyt, szintén távolodik a nagy összegű sportközvetítési jogok megvásárlásától.
Óriási veszteségek a Premier League klubjainál
A helyzet így is elég súlyos volt, hiszen az Athletic összeállítása szerint a Premier League klubjai
a tavalyi szezonban 600 millió fonttal kevesebb bevételre tettek szert.
Ez ugyan nem akadályozta meg a klubokat, hogy több mint 900 millió fontot költsenek el játékosvásárlásra a múlt nyáron. Ahogy azt sem, hogy tizedével növeljék a játékosok fizetését is.
A "kihívásokkal teli év" szófordulata szinte mindegyik angol elsőosztályú klub éves beszámolójában szerepel, így az Everton elnöke, Bill Kenwright is élt ezzel a kifejezéssel, miközben háláját fejezte ki a klub tulajdonosa, Farhad Moshiri felé, méltatva annak elkötelezettségét. A méltatás indokolt, mert az Everton halmozta fel az elmúlt két évben a legnagyobb veszteséget: összesen 250 millió fontot volt kénytelen Moshiri elkönyvelni.
A részletes adatok szerint 2018-19-ben a PL 20 klubja 5,1 milliárd font bevételt realizált, ám az eddig leadott 18 beszámoló 4,2 milliárdjához a hiányzó Newcastle és Watford csak 300 milliót tesz hozzá, vagyis 4,5 milliárd lesz a tavalyi szezon pénzügyi eredménye, így a PL klubok mérlegei 600 millióval kevesebbet mutatnak majd, mint egy évvel korábban. És ez még csak a válság első 3-4 hónapja...
A 600 millió fele végleg elveszett, a másik fele - mivel a bajnokságot júliusban fejezték be, és a pénzügyi beszámolók többsége május vagy június végével készült el - csak az idei beszámolóban fog jelentkezni. A meccsnapi bevételek gyakorlatilag eltűntek idénre, és komoly érvágás a tévéknek visszafizetendő 330 millió font is.
A Manchester City vagy Arsenal például tucatnyi meccs közvetítési bevételeit könyvelheti majd idénre. A Wolverhampton Wanderers szintén nem változtatott a leadott beszámoló pénzügyi időszakán, így 40 millió font adózás előtti veszteséget könyvelt el, pedig ha kitolta volna a bajnokság végéig, akkor kis profittal is zárhatott volna.
A Big6 klubjai realizálták 2004 óta a PL bevételeinek felét, tavaly ez 58 százalékra emelkedett, és vélhetően idén tovább emelkedik majd, vagyis tovább nyílhat az olló a legnagyobbak és a PL többi klubja között, miközben a Big6 elitklubján belül is van egy komoly választóvonal, immár évek óta: az első három és a maradák három klub bevételei között legalább 70 millió fontos különbség tátong. Tavaly a Manchester City szorult a képzeletbeli dobogó harmadik fokára a maga 478 milliós bevételével, és a kereskedelmi bevételeit növelni nem tudó Chelsea 407 millió fonttal követi csak.
"Természetesen" a hatodik Arsenal és az utána következő Everton közötti szakadék még mélyebb: mintegy 160 millióval kerestek kevesebbett a liverpooli kékek.
A fenti ábrából kiderül az is, hogy ha a Big6 és a többi PL-között szakadék tátong, akkor nem is nagyon találjuk a megfelelő szavakat az angol első és másodosztály közti különbség leírására. Mariana-árok, talán így jellemezhetnénk a bevételek közti differenciát, hiszen az utolsó Covid-mentes évben a Championshipet megnyerő Norwich 34 millió fontjával szemben a Manchester United 627 millió fontja áll.
Belátható, hogy ezt a különbséget a most megszületett megállapodás plusz 100 millió fontja nem fogja érdemben csökkenteni.
A patinás, és 1982-ben még BEK-et (a Bajnokok Ligája elődjét) nyerő, amúgy hétszeres angol bajnok, és hétszeres FA-kupa-győztes Aston Villa ugyanebben az ötödik helyen végzett, és termelt összesen 54 millió fontot... Ugyanezek a számok egy évvel később, immár mindkét klub PL-résztvevőként: 119 millió jutott a Norwichnak és 113 millió az Aston Villának.
A modern futball egyik legfőbb neuralgikus pontja a játékosok fizetése, ami a legnagyobb kiadási tétel minden klubnál.
Az Athletic összesítése elég vegyes képet mutat, ha jobban megvizsgáljuk a pandémia ellenére is 10 százalékos emelkedést mutató kötségelemet.
A fenti táblázatból az látszik, hogy 13 klubnál emelkedtek a fizetések, sőt három olyan klub is volt (a Manchester City, a végül kieső Norwich és a tavaly top10-ben végző Sheffield United - utóbbi kettőnél inkább a bázishatás, azaz a Championshipből való feljutás dobja meg a béreket), ahol 30 százaléknál is nagyobb mértékben. Figyelemre méltó még az Aston Villa bérkeretének 25 százalékos emelkedése (amivel a birminghami klub bevételeinek szinte teljes egészét bérekre költötte), ahogy a bajnok Liverpool közel 16 százalékos növekedése is. Utóbbi esetében a bajnoki címért járó bónuszok dobták meg az amúgy sem alacsony béreket (2019-ben Bajnokok Ligáját nyert a klub, így az azért járó prémiumok szintén emelték a kifizetéseket). Idén a vörösök vélhetően komoly csökkenést realizálnak majd ezen a költségsoron, lévén még a Bajnok Ligája indulás is bizonytalan, így nemigen lesz mire bónuszokat fizetnie a Mersey-parti klubnak...
Ám míg a bércsökkenések mind 10 százaléknál kisebbek, és mindössze 7 klub tudott vagy akart élni ezze a lehetőséggel, a PL csapatainál a már említett 10 százalékos növekedés állt be: a Burnley is 100 milliót fordított bérekre és a Leicester is 8 százalékkal többet, 157,5 millió fontot költött játékosai fizetésére. Ez a két klub példázza leginkább az átlagos 10 százalékos emelést.
Kiáltó a különbség a lista végén szereplő Sheffield 78 milliós és a listavezető Manchester City egészen elképesztő, 351 milliós bérkerete között: a különbség majdnem ötszörös.
Döbbenetes azonban az is, hogy a City majdnem kétszer annyit fizet játékosainak, mint a Big6 legkisebb bérkeretű klubja, a Tottenham Hotspur.
Meg kell említeni még a másik manchesteri klub, a United bércsökkentését is: közel évtizede fordult elő, hogy ne legyen legalább a második legtöbbet fizető klub a vörös ördögöké. Az Abu Dzabi emírség sejkje, Manszúr bin Zajed által tulajdonolt városi riválisokhoz képest sokkoló, mintegy 70 millió fontos a lemaradás.
Ha tekintetbe vesszük, hogy 1992-ben a PL indulásakor a United és a Liverpool fizette a legtöbbet a játékosainak: 8 millió fontot, majd a Sky révén beömlő tévés bevételeknek köszönhetően 6 évvel később a Liverpoolé 30 millióra emelkedett.
Vagyis az elmúlt közel 30 évben a bérek a legbőkezűbb klubok esetében közel 44-szeresére nőttek.
Emlékeztetőül az infláció 1992 és 2020 között alig több mint 110 százalék volt Angliában.
A fenntarthatónak minősíthető költekezés valahol 50-70 százalék körül van, ha a bérek és a bevételek arányát nézzük. Az UEFA ajánlása 70 százalék, amit tavaly 12 klub lépett túl, úgy hogy
a Bournemouth és a Leicester csak bérekre többet költött, mint amennyi bevételt megtermelt.
A klubok veszteségei is óriásiak - főleg a Big6-on kívülieké. Az Everton 250 milliós veszteségéről már esett szó, de az Aston Villa 170 millió, a Southampton 117, a West Ham közel 100, a Bighton, a Bournemouth és Leicester integy 90 milliós mínuszt halmozott fel az utóbbi két évben, de az Arsenal se marad el a maga 86 milliójával. Úgy tűnik, elkél ebben a helyzetben a Kenwright által méltatott tulajdonosi elkötelezettség minden klubnál.
A Manchester City is 125 milliós mínuszt termelt tavaly, ám Manszúr sejket ez sem tántorította el, hogy tovább vásároljon játékosokat: bő százmillió fontos nettó beruházása bajnoki címet ért. A másik nagybevásárlást végrehajtó klub, a szintén milliárdos oligarcha tulajdonában álló Chelsea, amelyik jól költötte el az Eden Hazard és Alvaro Morata eladása révén befolyó összeget, s még egy kicsit rá is tett Roman Abramovics tulajdonos. Az eredmény: a csapat BL-döntőt és FA-kupa döntőt játszik, és jó eséllyel az első négy között végez.
Néhány elemző viszont már nem is a bérek bevételekhez mért arányát tekinti mérvadónak, hanem a játékosok megvásárlása után amortizáziós értékét is hozzácsapják a bérekhez, így szerintük reálisabb képet lehet kapni egy klub gazdálkodásáról. (Az amortizáció ugyanúgy működik mint minden más pénzügyi beszámolónál: a játékosok immateriális javaknak számítanak a könyvelésben, és mivel szerződésük lejártakor ingyen távozhatnak, ezért vételárukat - tekintet nélkül, hogy mennyit fizettek ki valójában értük játékjoguk megvásárlása pillanatában - egynelő arányban osztják fel annyi évre, ahány évre a szerződésük szól. Vagyis egy 30 milliós játékos, akit három évre szerződtetett egy klub, a klub beszámolóiban évi tízmillióval szerepel amortizációs költségként.)
Ha így nézzük, a Norwich jóval felelősebben gazdálkodott, hiszen 98 milliós amortizációs és bérköltsége azért nem éri el a 119 milliós bevételi szintet. Ahogy a Sheffield 95 milliója szinte eltörpül a 143 milliós bevételhez képest. Velük szemben az Aston Villa 180 milliós költsége borzalmasan felelőtlennek tűnik a 112 milliós bevételhez képest.
Viszont az éremnek van egy másik oldala is, ami segít megérteni a klubok esztelen költekezését. A Norwich tavaly búcsúzott, a Sheffield viszont idén esik ki az első osztályból, míg a Villa jövőre is marad PL-résztvevő, idén akár az első tízben is végezhet, amivel évek óta a legjobb évét zárhatja pénzügyi értelemben.
Ez a probléma tehát a fenntartható költekezéssel: a vége gyakran a búcsú a pénzesbödönnek számító első osztálytól.
Azért nem teljesen lehetetlen felelősen gazdálkodva eredményeket elérni, hiszen a Norwich jövőre ismét a legjobbak között szerepelhet, ahogy egyébként a szintén felelősen gazdákodó Watfordnak is csak egy évet kellett a purgatóriumnak számító Championshipben tölteni.
A kérdés azonban továbbra is az: mi lesz a futball legfőbb strukturális problémájával, az egyre csak növekvő játékosfizetésekkel? Lesz-e bármilyen szabályozás arra, hogy ésszerű keretek közé szorítsák a klubok vetélkedését vagy tényleg nem dönt majd más, csak az, hogy kinek dagad jobban a bukszája?
Az világos, hogy a szinte korlátlan anyagi háttérrel (állami befolyással vagy mérhetetlenül gazdag oligarchával) rendelkező klubok számára ez nem jelent majd problémát. Mindenki más azonban, aki a piacról kénytelen élni, azaz a folyó bevételeiből kénytelen gazdálkodni, kölcsöneit visszafizetni nagyon könnyen a reménytelen üldöző szerepében találhatja magát. Végül is, talán nem véletlen, hogy az idei BL-elődöntőben három ilyen, korlátok nélkülinek tűnő klub szerepelt. A Szuperliga elbukott, de a modern futball bajai maradtak.
